10 dolog, amiről még nem meséltem...
 |
| Fotó: Sunny Photo |
1. Szeretek egyedül lenni.
Persze mostanában ritkán adatik meg, amit abszolút nem bánok, de ha alkalmam adódik , szeretek egy könyvvel a kezemben kiülni az erkélyre vagy begubózni a kanapéra és elmerülni a saját kis világomban. Az anya napjaimon is élvezem az egyedül töltött perceket, ilyenkor sok új bejegyzés ötlete fogalmazódik meg bennem, mert figyelek a körülöttem lévő világra, ami sokszor megihlet, valamint ilyenkor teszem helyre a néha összekuszálódott gondolataimat. Persze azért a barátnős mozizásokat és a legutóbbi kimenős estémet is nagyon élveztem. Szerintem néha kell az egyedüllét ahhoz, hogy élvezni tudjuk a társaságot.
2. Sosem néznek annyi idősnek amennyi vagyok.
Már régen dolgoztam, amikor még mindig diákot kértek tőlem a buszon és most két gyermekes anyukaként is élvezem olykor a leeső és földön koppanó állak látványát, amikor elárulom, hogy nekem ikreim vannak. Persze szerencsés vagyok emiatt, de olykor zavaró is, amikor mondjuk megkérdezik, hogy kije vagyok én a kislányoknak, akikkel a játszótéren vagyok. Mellesleg 27 éves vagyok.
3. Szociálpedagógusként végeztem és gyermekvédelemmel foglalkoztam.
Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán (ma már egyetem) végeztem, először Ifjúságsegítő szakon, majd Szociálpedagógusként diplomáztam és az államvizsgám után azonnal sikerült elhelyezkednem gyermekvédelmi területen. Szeretek másoknak segíteni és beszélgetni az emberekkel, de az a szomorú tapasztalatom, hogy ma Magyarországon nem támogatják és becsülik meg ezt a szakmát, a fizetés és a munkakörülmények pedig sok helyen abszolút nem kompenzálják azt lelki terhet és a hatalmas felelősséget, amivel jár ez a munka. Mióta gyermekeim születtek, nem tervezem, hogy visszatérek a szakmámba - bár tudom, hogy sokkal nagyobb tapasztalattal tudnám végezni, mint korábban - , hanem valami egészen más területen szeretnék majd elhelyezkedni, akár a blogos tapasztalataimat is felhasználva a leendő munkámhoz.
4. Mindig zavarba jövök, ha a blogom szóba kerül egy társaságban.
Nem
hirdetem különösen, hogy blogot írok és a barátok körében sem gyakran említem, mert egyszerűen zavarba jövök, ha erről kell beszélnem. Ennek ellenére többen olvassák a baráti és ismerősi körömből, amiről írok, mint gondolnám és mindig meg is lepődök rajta, ha visszajut hozzám, hogy XY is követ, vagy ha nyíltan a blogolásról kérdezzenek az ismerőseim. Szeretek mesélni a terveimről és az élményeimről ezzel kapcsolatosan, de nem szeretnék abba a hibába esni, hogy csak a blogról beszélek (helyette a lányokról beszélek állandóan). Szeretek inkább az a hétköznapi lány lenni, aki azt csinálja, amit szeret és számomra a blog nem is szól másról, mint kikapcsolódásról és feltöltődésről.
5. Általános iskolában sokat csúfoltak.
Először
azért, mert mások szerint UFO fejem volt a hajformám miatt, aztán azért,
mert kiérdemeltem az osztály különce címet az állandó olvasás
mániámmal (akkoriban valamiért ciki volt Harry Potter-t olvasni, ezért
gyakran Potternek csúfoltak) és azzal, hogy az újonnan jött lánnyal
barátkoztam, akit senki sem szeretett. A diákok mellett sokszor voltam a
tanárok céltáblája is, főleg matematika órán, ahol nagyon sokszor
kellett felelnem a táblánál, holott a tanár tudta, hogy azonnal lefagyok
és gyakran el is sírtam magamat, miközben a többiek kinevettek a
"tudatlanságomért" a hátam mögött. Nem bizonyított, de valószínű, hogy van egy enyhe diszkalkuliám (számolászavar), ami azóta is megnehezíti a napjaimat, de az is lehet, hogy egyszerűen csak az állandó gyomorgörcs, a matematika óráktól való félelem alakította ki nálam ezt a problémát.
6. Álmok valóra váltása.
Hálás vagyok mindenért, amit sikerült élérnem vagy megélnem eddigi életem során. Két dologra különösen büszke vagyok (persze a gyermekeimen kívül), az egyik amikor felnőtt fejjel megtanultam lovagolni, félre téve félelmeimet és az állandó halogatást, a másik pedig, hogy idén nyáron végre nyomtatott sajtóban is megjelent egy írásom, amire sokat kellett várnom, de abszolút megérte!
7. Szeretnék még várandós lenni.
Sokan kérdezik, főleg mostanában, a lányok két éves szülinapjához közeledve, hogy szeretnék-e még harmadik babát. Én pedig néha nagy meglepetést okozva a válaszommal azt felelem, hogy IGEN. Nem csinálok titkot belőle, hogy nem egyszerű néha a lányokkal, de mindennek ellenére én és a férjem is határozottan szeretnénk még babát. Szerintem a lányok jó nővérkék lennének és én is nagyon reménykedek, hogy lehetne egy öcsikéjük. Hogy félek-e az újabb ikerterhességtől? Naná! De már nem attól tartok, hogy az is nehéz lenne, hanem inkább attól, hogy képes lennék-e fizikailag újra erre a kihívásra. Ha valamilyen csoda folytán mégis ikreink lennének újra, akkor nem csak nagyot nevetnék, de még jobban felkötném a gatyát, ami a lányok miatt már így is eléggé fel van húzva.
8. Mindig azt hittem, hogy fiús anyuka leszek.
Amikor bizonyossá vált, hogy várandós vagyok, de még nem ejtettük meg az első orvosi vizsgálatot, teljesen meg voltam győződve arról, hogy fiam lesz. Úgy voltam vele, ha már azt nem éreztem meg hogy várandós vagyok, akkor ez az ösztönöm tuti nem csal. Szerencsére azért más területen megbízhatóbbak ezek a bizonyos ösztönök. Utólag persze már nagyon örültem, amikor megtudtuk, hogy két kislányunk lesz, emlékszem az akkori vizsgálat után egész nap madarat lehetett volna fogatni velem - még a nagy hasam ellenére is -, de azért nagyon szeretnék még egy kisfiút is.
9. A totem állatom egy medve.
A
blog újraindulásának idején sokat gondolkoztam az oldal új nevén és
logóján is. Mindenképpen olyat szerettem volna találni, ami kifejezi a
jelenlegi énemet, az élethelyzetemet és a szerepeimet. Egy kis
segítséggel végül megszületett az Anyabőrben blog címe (köszi Virág, hálám
örökké...tudod :) Ezután nem maradt más, mint hogy összerakjam a blog új
logóját.
Maga
a forma már készen volt, de tudtam, hogy valami még hiányzik. Így
került a képre a virágkoszorú, ami a nevemet is jelképezi (Fanni jelentése: virágkoszorú, ami az esküvőnkön is nagy szerepet kapott 3 évvel ezelőtt),
valamint a romantikus, nőies énemet is takarja. Aztán ahogy kutattam és
inspirálódtam, megláttam egy geometrikus állatokból álló illusztrációt
és bevillant egy nagy medve képe. Hogy miért pont egy medve? A medve anyák védelmezők és mindent megtesznek a kicsinyeikért, nagyon békés, de olykor harcias állatok is tudnak lenni. Azóta annyira közel került hozzám ez az állat, hogy ékszert is készíttettem magamnak a blog lógójából, valamint tetoválásban is gondolkodok.
10. Nem szoktam fizetést kérni a blogos együttműködésekért.
Nem mintha olyan sűrűn ajánlanának fel pénzt egy-egy szponzorált bejegyzésért, de ha fel is vetődik a dolog, rögtön hárítani szoktam. Először is nehéz számomra, hogy fizetés fejében írjak valamiről, mert akkor azonnal erőltetettnek érzem a dolgot, másodszor pedig az utóbbi időben szeretek én megkeresni cégeket, akikkel el tudnám képzelni az együttműködést és nekem már bőven elegendő, ha a közös munka végén, mind a ketten elégedetten és jó élményekkel gazdagodva zárjuk le a munkát.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
0 megjegyzés
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!