Így újítottuk fel a zsebkendőnyi kertünket és tettük gyerekbaráttá!
by
Fanni
- augusztus 01, 2020
Lassan két éve, hogy beleszerettünk a jelenlegi otthonunkba, ami olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Azért írom ezt a jelzőt, mert nem túl nagy se kint, se bent, de az adottságainak köszönhetően minden megvan benne, amire immár három gyekőc mellett szükségünk van.
Szerettük az előző otthonunkat, de ahogy megérkeztek az ikrek, egyre többször sóhajtoztunk az akkori lakásunk erkélyén ülve, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy kis kertünk, ahol elfér egy gyerekmedence, egy-két kerti szék a kikapcsolódáshoz és némi fű is simogatná esetleg a talpunkat. A kis kert utáni álmodozásunk végül egy augusztusi lakáshirdetést meglátva vált valóra.
A költözésünk óta, idén tavasszal határoztuk el végül magunkat, hogy a benti felújítások után, végre a kertre is fordítunk egy kis figyelmet és energiát, hogy kint is otthonos légkört varázsolhassunk.
Ekkor kezdtünk el ötletelni és a fejünket vakarni.
Merhogy a tervezés korántsem volt egyszerű, hiszen egy 40 négyzetméteres területen szerettünk volna kialakítani a gyerekek számára alkalmas játszórészt és nekünk felnőtteknek is egy kis sarkot, ahol szusszanhatunk napközben.
Első körben a Pinteresten gyűjtöttünk olyan ötleteket és inspiráló kert fotókat, amelyek hangulatát szerettük volna viszontlátni a saját kertünkben is, így szépen, lassan kialakult a fejünkben egy igazi mini oázis képe.
Sokat sakkoztunk fejben és papíron is azon, hogy milyen legyen az új udvar elrendezése, hol legyen járda, figyelembe vettünk a játszó és pihenő helyek kialakításánál a kert naposságát és adottságait.
Amikor megvásároltuk a lakásunkat úgy gondoltuk, hogy a kert teljes területét befedő térkő számunkra ideális, hiszen egyszerű és könnyen kezelhető megoldásnak tűnt. De egy évvel a beköltözésünk után és egy nyári időszakon túl rájöttünk, hogy bizony kicsit barátságosabb lenne és hűvösebb is némi fűvel ez a terület. Ekkor kezdtünk el igazán gondolkozni a változtatáson.
Mivel az egész kert tervezésnek és felújításnak a kisfiunk születése előtt álltunk neki, ezért tudtuk, hogy a térkő bontást, lerakást és füvesítést nem lesz kapacitásunk egyedül megcsinálni, így erre felkértünk egy csapatot, akik egy hét alatt újra rendezték a kertet. Felbontották az egész térkövet, kialakították az új járdát, kiástak pár nagyobb bokrot, hogy több fényt kapjon az udvar, leterítették a gyepszőnyeget és előkészítették a pergolának a talpazatot.
Mivel a férjem a lakásunkban már több famunkát is megcsinált (mint pl. a lépcsőnk) így a pergolát is Ő tervezte és készítette el, ami a kertünk egyik sarkában kapott helyet egy frissen letérkövezett helyen.
Sokat gondolkodtunk azon, hogy ebbe a sarokba inkább egy asztal és székek kapjanak-e helyet, mivel nagyon szeretünk tavasszal és nyáron a szabadban enni és baráti társaságban kint vacsorázni vagy egy pihenést és olvasgatás célját szolgáló kerti kanapé és fotel kerüljön-e ide.
Végül sok mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy kanapéval, fotellal és kisasztallal egy pihenősarkot alakítunk itt ki és kinyítható asztallal fogjuk az evések színterét megteremteni.
Azt hiszem nem is kell különösebben megmagyaráznom, hogy miért ez a sarok lett az egyik kedvencem az új udvarunkon.
A pergolának köszönhetően árnyékos és meghitt kis hely lett és a PEPCO-ban vásárolt néhány kiegészítővel még hangulatosabb is. A kanapét párnákkal és pléddel tettem még kényelmesebbé, az asztalra mécses és virágok kerültek valamint egy égősort is felakasztottam, hogy igazi nyugalom szigetté válljon.
A variálhatóság nagy szerepet játszott nálunk a tervezésnél, hiszen a kis tér szinte minden négyzetméterét szerettük volna a lehető legjobban kihasználni. Így elsőként áttelepítettünk a házunk elé egy sövényt, ami az udvarból vett el helyet és kivágtunk néhány nagyra nőtt tuját, amik az utóbbi időben már alig engedtek be fényt. A bokrok alatti ágyásokat pedig folyami kaviccsal töltöttük fel, ami rendezett hatást kölcsönöz a kertnek.
A felújítás első fázisában a lányok homokozóját besüllyeztettük a földbe, amire egy nyitható fedél került, így ezt a hasznos területet sem vesztettük el, a tetején a lányok rajzolni, piknikezni vagy babázni szoktak napközben.
Bár a füvünk gondozása néha kihívásokat okoz még, de ez a zöld terület kíváló a gyerekmedencének, a trambulinnak vagy más aktív játéknak a kertben. Arról nem is beszélve, hogy sokkal hűvösebb és barátságosabb így ez a terület.
Még nem vagyunk teljesen készen a kertünkkel, de én már így is nagyon boldog vagyok, hogy a kezdeti állapottól sikerült eljutnunk idáig és végre olyan udvarunk van, amire a nap bármely szakában öröm kilépni. A pergola még színt fog kapni, illetve a kerítésünk is csere alatt van (ezt is a férjem készíti) és bizony a virágok ültetésében és ápolásában is van még mit tanulnom, de ha idén már nem is fér bele, az a tervem, hogy jövőre sok-sok virág fogja még a kiegészítőkön túl díszítneni a kertünket.
A kertünk a beköltözéskor és a felújítás után. |
Az újragondolt udvarunk sokkal hűvösebb hatású, kellemes időt eltölteni itt és a gyerekeinknek is bőven van helye, hogy biztonságosan és szabadan játszhassanak. A bokroknak köszönhetően a naptól sem kell tartanunk, délelőtt és délután is vannak árnyékos helyek, illetve a pergola alatt is nagyon kellemes a legnagyobb melegben is üldögélni.
Bár az elején nem reméltem ilyesmit, de most azt gondolom, hogy tervezéssel, csipetnyi fantáziával, és hangulatos kiegészítőkkel sikerült a zsebkendőnyi kertünkből a lehető legtöbbet kihozni!
Ezt a bejegyzés a PEPCO Magyarország támogatta.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!