Otthon vagyunk 1. rész : Szürke hálószoba romantikusan

by - február 06, 2018

A maival egy új bejegyzés sorozatot szeretnék elindítani a blogon, amelyben időről-időre  bemutatnám a számomra legkedvesebb részeit az otthonunknak. Mindig is szerettem a lakberendezéssel foglalkozni, bár korántsem vagyok profi ebben a témában, nagyon izgalmas a számomra egy-egy helyiség hangulatának a megtervezése és az ötletek gyűjtése. Szerencsére ezzel a mániámmal nem vagyok egyedül, mivel a férjem a bútorokért és azok összeszereléséért rajong, így mindig kitalálunk valami újítást.

Elsőként a hálószobánkat szeretném megmutatni. Nemrégiben meséltem már nektek arról EBBEN a bejegyzésben, hogy a lányokkal szobát cseréltünk, melynek eredményeképp egy kicsit felújítottuk a régi babaszobát, hogy hálószobaként funkcionálhasson számunkra a jövőben.

A lányok nagyon szeretik a mi régi hálószobánkból átalakított gyerekszobájukat, ahol sokkal jobban elférnek a játékaik és bőven marad még helyük szétpakolni is azokat. Mi is elégedett vagyunk így, mert ezáltal a lakás többi részében kicsit mérséklődött a játékok száma és rendezettebb lett az összkép.

A hálószobánk most kisebb, mint volt, de szerintem minden igényt tökéletesen kielégít, főleg, hogy a napunk java részét leginkább a nappaliban és a lakás másik fő pontjain, az étkezőben és a konyhában töltjük.


A babarózsaszín falak eltűntek ebből a helyiségből (a lányok jelenlegi szobájába viszont ismét ezt a halvány vattacukor színt választottuk, mert annyira tetszett nekünk) és szürke árnyalat került a helyére. Régóta szemeztem ezzel a színnel, így biztos voltam benne, hogy a hálószoba felújításnál, most ezt fogjuk választani. A Poli-Farbe Sulyom árnyalata már akkor is nagyon tetszett, amikor még csak félig száradt meg a falon, de végső állapotában is imádom a kékes-szürkés falakat.

A szobába került a BRUSALI (IKEA) komódunk és vásároltunk magunknak egy új,  ágyneműtartós MALM (IKEA) ágyat, ami talán kicsit nagyobb lett mint terveztük, de imádjuk és pakolni is nagyon jól lehet bele, így helytakarékossági szempontból is jó választásnak bizonyul. Az ágyunk mellett egy HEMNES (IKEA) éjjeliszekrény található, amin pár fontos apróság kapott helyet.


Ezt a helyiséget szerintem nagyon feldobja, hogy ezúttal nagyobb hangsúlyt fektettem a részletek kialakítására. Rengeteget inspirálódtam a Pinterest-en, így tudtam, hogy egy jó puha plédnek valamint különböző mintájú és textúrájú párnáknak mindenképp helyet kell kapniuk az ágyon. Párna és pléd fanatikus lévén ez amúgy sem volt nagyon kérdéses pont a számomra.

A képeinknek lebegő polcot választottunk és különböző keretek segítségével montázst állítottam össze rajta. A fényekről a  Pepco-ban talált, nagyon akciós éjjeli lámpa és egy plafonról lelógó, különleges EGLO lámpa gondoskodik. Utóbbiak mindegyikén megjelennek a geometrikus formák, ami most szintén nagy kedvencem lett a lakberendezési trendekből.


Nemrégiben új dekoráció került a hálószobánkba, amellyel teljesnek érzem a szobát. Régóta törtem a fejemet, hogy mivel lehetne az ágy jobb oldalán lévő fal felületet feldobni,  ami egy kicsit személyesebb és kettőnkről szól, amikor ráakadtam a Vászonkép Nyomda oldalára az Instagram-on. 

Persze maga a vászonkép fogalma és a technika nem volt számomra újdonság, de az nagyon pozitív élmény volt a számomra, hogy a weboldalon egy alkalmazás segítségével saját magam megtervezhetem a képet és meg is nézhetem, hogyan fog majd mutatni a falon, ha készen lesz. Ez nagyban megkönnyítette a tervezést. 


A tervezés során sok variációt kipróbáltam és végül egy igazán különleges megoldás mellett döntöttem. Alap képnek az egyik fotónkat választottam a jegyes fotózásunkról, amit két négyzet alakú vászonra helyeztem el. Így egy kép két kereten jelenik meg, ami szerintem nagyon különlegessé teszi a képet.

A kép nagy biztonságban érkezett meg hozzánk, csavarokkal együtt, ami még inkább megkönnyítette a felhelyezést. Minden elfogultság nélkül mondom, hogy ezzel a képpel lett teljes a hálószobánk és nagyon szeretek ebbe a helyiségben napközben többször is betérni és gyönyörködni benne.

Nemcsak otthondekorálásra kitűnő választás egy személyre szabott vászonkép, de évfordulós ajándéknak, Valentin nap-ra és még esküvőre is egyedi meglepetés lehet.


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

8 megjegyzés

  1. Szia Fanni
    Szuper lett,megkèrdezhetem,hol talàlhatò a ruhàsszekrèny a gardròb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Erre a vendégszobát alakítottuk át gardróbszobává! Nagy PAX szekrényeink vannak, szintén az IKEA-ból.

      Törlés
  2. Szia Fanni! Nagyon szép lett a szobátok! :) Kíváncsian várom a többi lakberendezős bejegyzést is, nagyon érdekes volt ez is! :)
    Üdv.: Eszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett! Hamarosan érkezik a többi bejegyzés is :)

      Törlés
  3. Szia Fanni! Imádom a hálószobátokat, annyira harmonikus és otthonos! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  4. Nagyon szép és harmonikus lett az összkép.
    Nekünk egy nagyon picike hálófülkénk van egy csodaszép, egyedileg készített ággyal, de csak alvásra használjuk, a dekorálása eddig nem volt prioritás. Remélem, idén tavasszal sor kerülhet rá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan egy hálófülkéből is izgalmas dolgokat lehet kihozni, én a Pinterest-ről inspirálódtam a szobánkhoz.

      Törlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!