Mit adjunk egy 1 évesnek ajándékba? / ajándékajánló /

by - február 26, 2021

Ezernyi érzés fut rajtam végig, amikor leírom ezeket a sorokat, hogy a legkisebb gyermekem is 1 éves lesz nem több, mint egy hét múlva. Tudom, hogy hozzám hasonlóan sok édesanya érzi még így, de tényleg hihetetlen, hogy ez az első év elröppent egy szempillantás alatt!

Számomra a gyermekeim első születésnapja különösen fontos, természetesen az összes többibe is beleadok édesanyaként mindent, hogy emlékezetes legyen a számukra - a kislányaimnak különböző tematikájú szülinapokat szoktam szervezni, amelyeket minden évben nagy tervezés előz meg -, de az első  egy évben annyi minden történik egy gyermekkel és olyan sokat fejlődik a 12 hónap alatt, hogy úgy érzem igazán érdemes megünnepelni, hogy egy éve már itt van velünk és boldogabbá, teljesebbé teszi a családunkat és a napjainkat.

Kislányos anyukaként már teljesen komfortosan mozogtam a "Mit adjunk ajándékba a születésnapra?" kérdésben, főleg mióta kívánságlistát is írunk a lányoknak az álmaikkal és vágyaikkal, de idén először kellett elgondolkoznom valamint az olvasóim segítségét is kikérnem azzal kapcsolatosan, hogy vajon minek örülne egy kicsi fiú, akinek örökölt játékból megvan szinte mindene és az utóbbi időben a legkedveltebb elfoglaltsága leginkább az, ha kipakolhatja a konyhai fiókokat vagy felmászhat a lépcsőn?



A nagy napra készülve listába gyűjtöttem az ajándékötleteket és lelőhelyeket, hátha nektek is ötleteket tudok adni ezzel a közelgő ünnepnapok és ajándékok kapcsán.

Konyhai fellépő

A kifejezetten kisgyermekek számára tervezett, biztonságos konyhai fellépő az egyik dolog, ami azonnal eszembe jutott, mint ajándék. Tudom, hogy az én egy éves örökmozgóm kicsit gyors tempóban halad a világ felfedezésével, így karácsony óta jár és az utóbbi időben már a lépcsőre is ügyesen felmászik, ezért jutott eszembe, hogy a kis kiváncsi természetét, ki tudnám elégíteni egy ilyen fellépővel, hiszen az is borzasztóan érdekli mindig, hogy mi történik a konyhapulton, amikor kávét főzünk vagy készítem az ebédet. Minden kis felfedezőnek tökéletes ajándék!

kép forrása: Modern Kids

Barkácsláda és autógarázs

Azért pár hónapja, ha fiús családokhoz mentünk látogatóba mindig igyekeztem jól az emlékezetembe vésni, hogy milyen játékokkal játszanak a fiúk és Zsombor mibe kapcsolódik be szívesen. Azt jó ideje tudom, hogy imád autózni, szeretem nézni, ahogy a játék kocsikkal brümmögve bejárja a kanapét és a bútorokat is, úgyhogy ezzel kapcsolatosan eléggé hamar támadt az az ötletem, hogy kaphatna egy garázst az autóinak. 

És, mint oly sok fiút, természetesen őt is érdekli minden, amit mi felnőttek csinálunk, így a konyhai eszközök után az apukája fúró, faragó és csavarozó szerszámjai is nagyon érdeklik, ezért kerestem neki egy olyan készletet, ami nagyon praktikus, hiszen munkapadként is használhatja, amin csavarozhat és kalapálhat, majd megfordítva belepakolhatja a szerszámait, mint egy ládába.

Mind a két játékot a Fakopáncs játékbolt webshopban vásároltam, de az üzletüket  megtaláljátok a Westenben is.


Beltéri játszótér

Még alig volt pár hónapos Zsombi, amikor kinéztem neki ez első születésnapjára ezt a fa mászókaszettet, de teljesen biztos akkor lettem benne, hogy ez neki tökéletes ajándék lenne, amikor egyik pillanatról  a másikra beindult a mozgásfejlődése és mindannyiunk számára egyértelművé vált, hogy bizony Ő is olyan kis örökmozgó és nagyon aktív gyerkőc lesz, mint a nővérei. 

Nagyon várom, hogy megérkezzen, mert az összekötő híddal együtt, amit egyik oldalával mászókaként lehet csatlakoztatni másik oldalára fordítva viszont már csúzdaként funkcionálni, szerintem nagyon izgalas beltéri vagy kültéri játék lesz, mind a három gyekőcünknek.

A Pikler féle háromszöget és a hozzá való játszótér kiegészítőket ITT találjtáok a Modern Kids oldalán.

kép forrása: Modern Kids

Incababy Junior hinta

A babahintánk hasfájásnál, nyűgösebb napokon és fogzásnál is életmentő volt Zsombor pár hónapos korában és bár már ritkábban, de a mai napig elővesszük és szívesen hintázik benne  mostmár ülve, a lábait kilógatva. Ezért egy nagyobbacska gyerekeknek való Junior hintára fogunk most váltani, amit már az udvaron szeretnék felszerelni neki. Reményeim szerint ez a csodás tavaszi idő is itt marad velünk, így nagyokat tud majd hintázni benne az udvaron. 


Danka baba és Katalinka ölelgetnivalók

Karácsonyra vettünk Zsombornak először igazi babát és nem is volt kérdés, hogy az éppen akkor megszülető  Woolly Toys és a DankaCsoda márka közösen megálmodott érzékenyítő Danka babáját vásárolom meg neki. Az első pillanattól fogva nagyon szereti, sokat ölelgeti, bírkózik vele, mindig ott ül a kiságyában és különösen jó érzés, hogy ilyen egyedi  babája van, ami lehet, hogy kicsit más, mint a többi, de pont ettől olyan különleges. Remélem, hogy egyszer majd a gyermekeinek is odaadja majd és mesél nekik a baba történetéről. 

A másik nagy kedvencünk, ami a baba mellett mindig ott csücsül még Zsombor ágyában, az a Katalinka egyedi, névre szóló mackója, ami már születése óta őrzi az álmát. Szerintem egy ilyen ölelnivaló puhaság nagyszerű ajándék lehet, akár babavárásnál vagy első születésnapra, később pedig bekerülhet majd az emlékdobozba is, amit felnőttként megkaphat a gyermekünk.

Katalinka névre szóló maci és Danka baba

Baba születési párna

Még a lányok két éves születésnapjára kaptuk ajándékba a Csipkelengyétől ezeket a gyönyörű születési párnákat, amelyekbe a lányok neveit, születési súlyát és hosszát hímezték. Szerintem az egyik legszebb kiegészítő a szobájukban és ők is nagyon szeretik, hiszen nem csak dekorációként használjuk, hanem rajtuk is alszanak nap, mint nap.  Számomra van valami különösen megható abban, ahogy cseperednek, az ágyaikat már egyszer le kellett cserélnünk, mert ugye kinőtték a kiságyaikat, de a párna mindig őrzi, hogy milyen aprócskaként kezdték az életet. Zsombornak is nagyon szeretnék egy ilyen párnát emlékbe.

Kép forrása: Csipkelengye


Labdamedence

Melyik gyerek ne szeretné magát belevetni egy színes gömbökkel teli labdamedencébe? Olykor még én szülőként is szívesen megtenném! Szóval ez igazán jó móka a gyerekek számára. De tudjátok mi a legjobb benne? Hogy tökéles az 1 évesnek és az 5 évesnek is, mindannyian ugyanannyira fogják élvezni! A Babyberry webshopban kapható Misioo labdamedence  különböző méretekben kapható, így kiválaszthatjátok, hogy melyik fér el kényelmesen nálatok és puha oldalának köszönhetően igazán önfeledt lehet vele a játék. Miközben a kicsi és a nagyok is vidáman mókáznak, mi szülők boldogan és elégedetten ihatjuk meg a kávénkat közben, szóval ez valójában egy kicsit mindenkinek jó ajándék!

Kép forrása: Babyberry.hu


Muffik szenzoros ortopédiai szőnyegek

A komolynak tűnő nevével ellentétben, ezek a kirakós darabkáira hasonlító kis lapocskák nagyon hasznos és szórakoztató játékok. A minap érkezett meg hozzánk, eredetileg a lányok lábának erősítése miatt rendeltem, de Zsombor is örömmel csatlakozik hozzájuk a felfedezésben. Ugyanis ezeken a lapokon a gyerekek különböző természetes felületeken, mint például a fű, a fa, a kagylók, diók és egyéb termések, sétálgathatnak, ami nem csak jó móka, de a szenzros képességeiket, a járásukat és a tartásukat is fejlesztik. Rendezhettek ennek segítségével sor és ügyességi versenyeket is, amit igazán szeretni fognak a gyerekek!

Kép forrás: Pinterest


Usborne könyvek - lapozók egészen pici kortól

Ha valamilyen különleges esmény közeleg, amin ajándékot vagy apró meglepetést kapnak a gyerekek, akkor biztos, hogy a könyv első helyen szerepel a listán, hogy mivel lepjük meg őket. Mivel én rajongok a könyvekért, ezért mind a három csemetémet igyekeztem már egészen piciként megismertetni a könyvekkel és megszerettetni velük azokat, ami még könnyebben megy, ha azok a kötetek valami igazán varázslatos dolgokat rejtenek!

Ilyenek például számunkra az Usborne kötetek is, amelyek gyönyörű illusztrációikkal és számtalan interaktív megoldásukkal nagyon izgalmas darabok. Nem csak az angol tanulás miatt érdemes szétnézni közöttük, hanem azért is, mert egészen pici kortól találhattok olyan köteteket, ami biztosan leköti majd a babákat. A mi kedvenceink a kukucsolós, zenélős, állathangokat kiadó, simogatós, huzogatható lapos kötetek. A Cool Books for Kids oldaláról szoktam rendelni, akik Magyarországon forgalmazzák a köteteket. 



Aminek még örülhet egy egy éves: 

Járássegítő, kismotor, lábbal hajtható tricikli vagy autó, asztal kis székekkel, fa vonat szett, kiskonyha, gyerek takarító készlet, montessori szivárvány és játékok, fürdős játékok, forma bedobó, varázspalló, matatófal, autók, építókocka, toronyépítő, formabedobó, talicska, játék fűnyíró és kertészeti eszközök,babacsúszda, sátor, hintaló, Bilibo, húzható gurulós játékok, matatófal, babakocsi, Duplo


Még több ajándék ötletért olvasd el a korábbi bejegyzésemet, amit a karácsonyi meglepetések kapcsán írtam ITT


Ti mit mivel egészítenétek ki a listát?


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!