Nyaralás négy főre
Már alig vártuk, két hét Balatoni
nyaralás. Apa ilyenkor tölti az éves nagy szabadságát, visszaszámoljuk a
napokat az indulásig. Bepakolom a biztonság kedvéért a fél lakást, kánikula és hideg ruhák, mindenből pont eggyel több, mint amennyi elegendő
lenne. Az utazás előtti reggelen még a gyógyszertárban is bevásárolok a biztonság
kedvéért. Milyen jól tettem. Engem első nap megcsíp egy méh és feldagad az
arcom, Sára pedig rögtön összetöri magát. Úgy néz ki az orra, mint aki
macskával viaskodott, de szerencsére szépen gyógyul az erre kifejlesztett gélnek hála.
Este hisztis sírással zárjuk a napot. Hurrá nyaralunk!
A balul sikerült első nap nem
veszi el a kedvünket, hiszünk benne, hogy amint kisüt a nap és a gyerekek is
kialusszák az előző napi izgatott fáradalmakat, minden rendben lesz. Alig
várjuk, hogy a vízbe vessék magukat és élvezzék a pancsolást. Már olyan nagyok,
biztosan nagyon tetszeni fog nekik, aztán elmegyünk biciklizni és megmutatunk nekik minden
szuper dolgot. Olyan lesz ez a nyaralás, mint egy idilli kép. Idilli, de
hangos, mert nyakunkon a dackorszak.
Mindenki dicséri őket. Milyen
ügyesek és bátrak, nem félnek a víztől. Tényleg azok. Este tanakodva ülünk a férjemmel a hintaágyban fáradtan és nem tudjuk mitévők legyünk. Dorka mérges macskához hasonlóan kiabál és
ellenkezik mindenért, de leginkább az egész strand előtt, mert egyedül akar gázolni az álláig érő vízben. Azt sem bánta volna, ha ellepi egy hullám és mélységesen megsértődött, hogy az apja meg akarta védeni a biztos fulladástól. A karúszóról és az úszógumiról hallani sem akar, akkor sem tudjuk rávenni, ha a világ összes kincsét odaígérjük. A
nem-nem-nem, alap szókincsük lesz ezekben a napokban.
Csak szépen, nyugodtan. Nem kell
idegeskedni, hiszen az senkinek sem tesz jót. Itt egy hiszti, ott egy hiszti, a vendégek előtt nem akar az
ember szigorú szülőt játszani. Aztán egy este talán még a tavon úszkáló hattyúk
is ijedten rebbennek fel, amikor anyából kitör a több napos elfojtott
feszültség, a sok észérv és könyörgés kudarca.
Mert ugyan édes, amikor
homokoznak és úgy fekszenek el a parton, hogy felnőttet játszanak, jó amikor
gyümölcslétől ragacsos szájjal adják a puszit és olyan nagyszerű végre együtt
lenni, de miért kell ellenkezni a naptejezésnél, rugdosni a pelusnál,
mérgelődni, amikor felvesszük a kalapot, amíg leérünk és vissza a partról, az ennivalót – szokástól eltérően – széthajigálni
és amúgy mindig mindenért kiabálni, ellenkezni, őrjöngeni, nyaraló függönyben
csimpaszkodva hintázni és sorolhatnám. Nem értem őket, nem ismerek rájuk.
Annyit fáradozunk, hogy jól érezzék magukat és mégis mintha semmi sem lenne jó.
Találkozunk egy ikres apukával.
Megkérdezem, hogy mikor lesz könnyebb. Azt válaszolja, nekik nagyon könnyű volt.
Irigylem és emiatt lelkiismeret furdalásom van. A mi gyerekeink is jók, ügyesek
és okosak, csak az a nagy önállósodási hajlam ne lenne. Vagyis legyen, de
valahogy jó lenne békésebben túlélni.
Este lefekvésnél arról
beszélgetünk, hogy szeretnénk-e kistestvért a lányoknak. Szinte észrevétlenül
csukódik le a szemünk, de alig várom, hogy reggel újra együtt legyünk.
Mostanában nem ébrednek esténként, mióta nyaralunk az alvásukra egy zokszavunk
sem lehet. Talán sosem aludtak még ennyit és ilyen békésen. Mielőtt elalszom még arra gondolok, hogy jó
lesz az a három nap kettesben a házassági évfordulónk alkalmából. Kicsit viccesnek tartom, hogy ki kell pihennünk majd a nyaralást is.
Másnap a gyerekek önfeledten
homokoznak a parton, elszántan hordják az apjuk hátára az iszapot. Azt kérdezem, miért nem lehet
mindig ilyen? Szétnézve a parton azt vizsgálom, hogy milyenek a szülők és
milyenek a gyerekek. Fáradtak? Boldogak? Közömbösek? Hisztiből pedig úgy látom
mindenhol akad és mindenki a saját módszereivel próbálja kezelni. Jó tudni
néha, hogy nem vagyunk egyedül. A szülők a gyerekek feje felett mindentudóan
egymásra néznek.
Néhány szülő tartózkodóan, a parti
bárból figyeli a nagyobbacska gyermekét, ahogy a vízparton játszik. Meglepődve jegyzi meg később a férjem, hogy
észrevettem-e, hogy nagyjából mi voltunk az egyedüli szülők, akik a gyerekekkel
együtt „fetrengtek” a fekete iszapban. Szerinte ez azért van, mert a parti
szülőktől mi egy generációval fiatalabbak vagyunk.
Én pedig azon a véleményen vagyok,
hogy nem is olyan sokára, talán számunkra is eljön az a pillanat, amikor a
gyermekeink már sírással vagy akaratossággal sem érzik majd szükségét annak,
hogy kifejezzék, ragaszkodnak hozzánk és mi is üldögélhetünk majd
elárvultan a koktéljaink felett.
Gyerekekkel talán sosem lesz
egyszerű a nyaralás és lesz néhány gikszer, ami kicsit ront az idilli összképen,
de nem számít, mert most jó itt lenni és megélni ezt a pillanatot, amikor süt a
nap, itt a Balaton, ők is boldogok és mi is.
Aztán pakolok Apa hátára én is egy kis iszapot.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
3 megjegyzés
Mi szombaton indulunk Horvátországba, egy hétre, a család egy részével. Az úttól félek kicsit, a végére hogy fogom lekötni a gyerkőcöt, mert bár kisebbként jól bírta a hosszabb autó utakat, egy ideje nem volt precedens erre. Szerencsére a családi erősítésnek hála lesz alkalmunk ténylegesen pihenni is, bár Danival egyébként sem vészes, még a dackorszak előtt állunk. :D
VálaszTörlésNálunk most keményítettek be a lányok a dacosság terén, így gyakran olyan dolog miatt is megy a veszekedés, amiért eddig nem volt gond. Az utazás nálunk mostanában felborult, elég hamar felkelnek az autóban, ami azért rossz mert mi alvásidőben indulunk mindenhová. Jó pihit nektek!
TörlésA fiam 2,5 éves a dackorszak legmélyén tartunk. A nem és nem akarom a fő szókincse. Ilyenkor rá se lehet ismerni. Van hogy megkérdezem, most mérges vagy. Erre a válasz karba tett kézzel, hogy igen. Remélem gyorsan kinővi, mert jön a kistesó
VálaszTörlésTetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!