Így készülj az ovis fotózásra!

by - október 02, 2019

Eljött az ősz és biztos vagyok benne, hogy csak szempillantásnyi idő telik csak el és hamarosan itt lesz a Karácsony is. Persze nem olyan hamar, mint az üzletekben, ahol már szépen sorakoznak az ünnepi dekorációk, de biztosan közeleg. Ha nem is szerzünk be már mindent most októberben, vannak dolgok, amelyekre érdemes előre gondolkodni.

Talán utolsóként gondolnánk az ünnepi készülődés hevében erre, de ilyen például az ovis fotózás is. Mert az ünnepi szezon előtt a legtöbb oviban beindul az ovis képek készítésének idénye, hogy az ünnepekre a büszke szülők már kezükben tarthassák a fotókat és nagyinak,  dédinek egy szép ajándék formájában az ünnepi fa alá is becsempészhessék a gyerkőcök azokat.


Bár nálunk családi hagyomány, hogy minden évben leglább egyszer, a lányok születésnapja előtt (ami szintén a Karácsonyi időszakra esik), elmenjünk közös fotókat készíteni és gyakorlott anyukának gondolom magamat, amikor a lányokról vagy éppen rólunk készülnek képek, de még így is izgatottan vártam Sári és Dorka első ovis fotózását, amely Andinak a Happy photo gyerekek nyelvén is kíválóan értő fotósának köszönhetően sok-sok gyönyörű képpel gazdagított bennüket, amit itthon, még ha tótágast állok sem tudtam volna elkészíteni, hiszen se felszerelésem, se fényeim, se hátterem, se kiegészítőim, se profi gépem, pláne szakértelmem nincs az ilyesmihez.

Jó tudni, hogy a legtöbb fotós, akik ovis fotózásban jártasak, már jó előre megtervezik az enteriört, amiben a gyermekeket a különböző évszakokban fotózzák, hogy minél szebb legyen a végeredmény. Ez sokszor több hónapnyi munka és előzetes felkészülés előzi meg a dekorációk és a háttér beszerzésétől egészen az enteriör pontos kialakításáig, amit aztán mindig magukkal visznek egy-egy oviba és a fotózás napján ott helyben rendeznek be egy komplett stúdiót. Aztán ott van még a fotózás napja, amikor több csoportnyi gyermeket türelemmel és mosollyal bátorítanak a kamera előtt, hogy a félénkebbek is merjenek mosolyogni és megtalálhassák minden gyerek számára a legelőnyösebb beállítást, amit szintén a fotózások alkalmával egy stúdió fotózáson már elpróbálnak előre. Ezt az amúgy sem egyszerű munkát követi a képek otthoni szortírozása, egyeztetés a szülőkkel a kiválasztott képek ügyében, majd a retusálás és végül a fotók eljuttatása az ovikba a szülők kezébe.

Nem csak a fotósok, mi is készülhetünk az ovis fotózásra. Természetesen nem kell túlizgulni a dolgokat, ahogyan én is tettem a lányok esetében, hiszen folyton azon aggódtam, hogy vajon jól fog e állni a hajuk vagy tudnak e majd 

Néhyán tipp a készülődéshez:

1. Nyugodtan mesélhetünk a gyerkőcnek arról, hogy fotózás lesz és ez egy izgalmas kaland, ahol szép képek fognak készülni róla. 

2. A legtöbb szülőnek fejtörést okoz a ruha kiválasztása az ovis fotózásra. Tudom, mert én is minden alkalommal így vagyok vele. Ami hasznos lehet a gyekőc szettjének kiválasztásánál, hogy próbáljunk egyszínű darabokat választani és erre az alkalomra inkább mellőzzük a nagy mesefigurás felsőket. Érdeklődhetünk a fotózás háttere és a díszlet felől is, így ha szeretnénk ahhoz is igazíthatjuk a gyermek ruháit.

+tipp: Sok fotózáson arra is van lehetőség, hogy a gyerkőcök mezítláb vagy csak harisnyában szerepeljenek a képeken ez sokszor természetesebb hatást kelt a fotókon és amennyiben a padló nem hűvös nincs is akadálya. 

3. A fotózás idejére a csillámtetoválásokat is mossuk le, vagy kicsit halasszuk el a felhelyezésüket, mert nagyon nehéz utólag retusálni ezeket a fotókon.

4. Mi szülők inkább majd a végerdményt, az elkészült képekben gyönyörködjünk és próbáljunk meg a fotózástól finoman távol maradni. Tudom, hogy ez olykor nehéz, hiszen mindannyian szívesen meglesnénk ilyenkor a gyermekeinket, de sok esetben a kicsik szüleik jelenlétében máshogy viselkednek. Bízzuk a profi fotósokra, hogy ők igazítsák meg a ruhácskákat vagy a hajakat és adjanak biztató útmutatást a fotók elékszüléséhez.

5. Ha külön kérésünk lenne a fotózással kapcsolatosan azt jelezzük az óvónőknek, akik továbbítani fogják ezeket az információkat a fotósoknak. 

Sokszor a fotósok lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a testvérekkel vagy esetleg a szűk családdal is készülhessen egy szép közös fotó, erről viszont mindig előre érdemes egyeztetni és érdeklődni.

Karácsonyi ovis fotózás kulissza titkai - Happy photo
(a gyerekek szüleinek engedélyével)
Az ovis fotózás egy nagyon szuper lehetőség, hogy a gyerkőcökről olyan képek szülessenek, amit aztán szeretettel nézegethetünk és minden okkal büszkén "plakátolhatjuk" kis vele a lakást, mutathatjuk körbe a rokonoknak. 

Olyan alkalom, amire egy kis felkészüléssel és kellő lazasággal, nem csak nekünk, de a gyermekünknek is nagy élményt jelenthet. Nekem a mai napig mosolyra húzódik a szám, ha a lányokról készült fotókat nézegetem és teljesen mindegy utólag, hogy mennyit agyaltam azon, hogy milyen legyen a hajuk és a ruhájuk, mert végül az én szememben így is, úgy is gyönyörűek a fotókon, amit örökre őrizgethetek!


Fotók a fa alá?

Talán nincs is szebb ajándék a nagyszülők vagy rokonok számára, mint egy-egy különleges ajándék az elkészült fotókkal. Az alábbiakban összegyűjtöttem nektek néhány szuper ötletet hazai alkotók háza tájáról, amivel szerintem nagy meglepetést okozhattok.

1. Artmami - Fényképek ékszerekbe zárva: Minek örülne nagyi a legjobban? Ha minden nap láthatná a szeretett unokáit, így Artmami fényképes ékszerei és kiegészítői a legjobb választásnak bizonyulhatnak, ha szívhez szóló ajándékra vágytok. 
2. Sweet little Home - Minden, ami egyedi: Ha hagyományosabb, de mégis különleges ajándékokat keresel, akkor a Sweet little Home-nál találsz naptárat, hűtőmágnest és még fényképes könyvecskét is készíthetsz
3. Bébi Dizájn - Egyedi fényképes takaró: Még nem találkoztam ehhez hasonló ötlettel, de nagyon tetszik, hogy a takarót a fotóink varázsolhatják egyedivé. Én örömmel elfogadnám!
4. Nusky Toys - Kulcstartó a képeitekkel: Tavaly a házassági évfordulónkra készítettem egy páros fényképes kulcstartót, amit a férjem és én is nagyon szeretünk a mai napig, így bátran merem állítani, hogy ez tuti befutó ajándék. 


Nálatok milyen az ovis fotózás?

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!