Hogyan készülünk egy családi fotózásunkra? / 5 hasznos tanács a családi fotókhoz/

by - június 24, 2019

Mióta az eszemet tudom rajongok a fotókért. Gyerekkoromban rengetegszer előpakoltattam Anyukámmal a családi albumokat és elmélyülten nézegettem a képeket. Éppen ezért felnőtt koromra is elkezdtem gyűjteni a pillanatokat megörökítő képeket és mára már nem csak egy albumnyi vagy éppen doboznyi van belőlük, hanem egy egész szekrényre való.

A lányok születése óta még inkább igyekszem, hogy áldozzunk időt és igen olykor engergiát is arra, hogy részt vegyünk egy-egy családi fotózáson és nem csak azért, mert négyünkről segítség nélkül szinte lehetetlen képet készíteni, hanem azért is, mert nagyon szeretem visszanézegetni a megörökített pillanatokat, nyomon követni, hogy mennyit változtak a lányok és több ilyen fotó az otthonunk falának is a dísze lesz, mert öröm rájuk pillanatani.

Ebben a bejegyzésben megosztom veletek azokat a tapasztalataimat, tippeket és ötleteket, amelyek szerintem segíthetnek abban, hogy sikerüljön néhány igazán hangulatos családi fotót készítenetek! 


1. Az időzítés

Emlékszem, amikor a lányok pár hónapos fotózására igyekeztünk és mennyire izgultam azon, hogy még végezzünk az alvási idejük előtt! A kisgyermekek számára egy családi fotózás, bármivel is igyekszünk vidámabbá és szórakoztatóvá tenni, mégiscsak egy olyan program, ami fárasztó és egyben unalmas lehet, így próbáljuk arra az időpontra időzíteni a fotózást, amikor tudjuk,  a gyerkőcünk aktív és kipihent.

A stúdióban fotózáshoz a délelőtti órák nagyon idálisak lehetnek hiszen ilyenkor több a természetes fény, a szabadtéri képekhez pedig egy naplemente adhat nagyon szép árnyalatokat.

2. Mit vegyünk fel egy családi fotózásra?

Talán az egyik legnagyobb fejtörést okozó kérdés egy családi fotózás előtt, hogy mit vegyünk fel? A kevesebb néha több elvén válasszatok egyszerű, egymással harmonizáló darabokat, amelyek színei, mintái visszaköszönnek a gyerekek ruháiban is. A famer és a fehér felső kombinációja mindig jó választás! Egy fotózásra akár több szettel is készülhettek, ha az idő és a helyszín megengedi, hogy átvegyétek a ruháitokat.

Én szeretem megőrizni a ruhák összeállításában a saját stílusunkat és odafigyelni arra, hogy milyen alkalom kapcsán fotózunk. Mivel minden évben egy szülinapi fotózással egybekötött karácsonyi családi fotózáson szoktunk részt venni, így ezeken a képeken kicsit elgánsabb ruhákat viselünk, míg egy nyári-tavaszi sorozathoz laza, hétköznapi szetteket szoktunk felvenni.

Ha még több ötletet szeretnétek a ruhák összeállítását illetően, nézzetek szét Pinterest ITT !

3. Hol készüljenek a képek?

Szép időben nyugodtan tervezhetitek a fotózás szabadtérre, egy mező, folyópart vagy erdő tökéletes lehet erre a célra.  Beltéri fotózásra is egyre több a lehetőség, hiszen számtalan olyan fotóstúdió közül választhattok, amelyet online lefoglalva baráti áron vehettek birtokba akár 1-2 órára. Az utóbbiakhoz sok esetben lehet kérni fodrász és sminkes szolgáltatást is, így ez is könnyebbséget jelenthet a készülődésnél, viszont a smink és frizura elkészítésének idejével mindenképpen számoljatok, nehogy a fotózás idejéből vegyen el.

A bérelhető stúdiókban gyakran rendelkezésre állnak kellékek és esetleg ruhák is, amelyeket használhattok a fotózás során ezekkel is színesítve a képeket. Ezekről mindenképpen érdeklődjetek a stúdió kapcsolattartóinál. Míg a szabadtéri fotózások alkalmával nektek vagy némely esetben a fotós gondoskodik kiegészítőkről, amely szintén előzetes egyeztetéseket és szervezést igényel.

Ötletek beltéri fotózáshoz: Mese olvasás, összebújás a kanapén, ágyon, 

Ötletek kültéri fotózáshoz: Piknik, buborékfújás, virágszedés




4. A hangulat

Ebben a bejegyzésemben ITT már írtam nektek korábban arról, hogy olykor egy családi fotózást nem olyan egyszerű összehozni, senkinek sem sikerül a kamerába néznie a megfelelő pillanatban és olykor kicsit káosz hangulatúnak túnik minden. De ne feldjétek a legemlékezetesebb képek pont akkor születhetnek, amikor önfeledten önmagatokat adjátok!

5. Hajrá móka!

Ne féljetek a kamera előtt játszani és bolondozni! Vihettek olyan kiegészítőket magatokkal, ami a gyerekeket is leköti és segít a feloldódásban. Fújjatok buborékot, szedjetek virágot majd fonjatok belőle koszorút, fogócskázzatok vagy bújócskázzatok, csiklandozzátok egymást. A lényeg, hogy legyetek minél vidámabbak és játékosak, így olyan pillanatokat is megörökíthet a fotós, amelyekben teljesen önfeldetek és felszabadultak vagytok.


A fotózáson viselt ruháinkat a Pepco kínálatából válogattuk össze. 

Ti szoktatok családi fotózásokra járni?


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!