Önbizalomhiánytól a fürdőruha modellig / Lisca #valódinő kampányfotózás /
Biztos vagyok benne, hogyha végeznék egy kis közvélemény kutatást a "modell" vagy éppen a "fürdőruha modell" szavak kapcsán a megkérdezettek javának biztosan a plakátokon vagy magazinokban látott modellek ugranának be elsőre. Természetes, hiszen miért is gondolnánk arra, hogy egy szép napon, amikor kinyitjuk a kedvenc női magazinunkat, akár magunkat vagy éppen egy hozzánk nagyon hasonló lányt láthatnánk a kampányfotókon? Lehetetlennek tűnik nem? Nekem is az volt!
Én 156 centi magas vagyok és a lányok születése óta, ha éppen kedvet kapok mérlegre állni, akkor masszívan 65 kilót mutat a nyelve. Talán ehhez a magassághoz nem ez az ideális és talán, de tényleg csak talán, néha visszafoghatnám magamat a nassolás terén, de őszintén szólva nekem ez így megfelel, mert jelenleg én így jól érzem magamat. Ez pedig nem azt jelenti, hogy ne törekednék az egészséges életmódra és a mértékletességre, hiszen ez nagyon fontos szerintem, sok gyümölcsöt és zöldséget eszünk, változatosan étkezünk és odafigyelünk a folyadékbevitelre, csupán arról van szó, hogy majdnem 30 évesen végre kezdem letenni a csatabárdot önmagam kritizálásával kapcsolatosan és elfogadni azt amim van. Én egy alacsony és domborulatokkal itt-ott igencsak megáldott, átlagos lány, nő, anyuka vagyok!
A nők jelentősen nagy százaléka szinte egész életében szenved a teste elfogadásától. Kamaszként alig várjuk, hogy végre nőies alakunk legyen, arról ábrándozunk, hogy bárcsak tartanánk már ott, mint a nagyobb lányok. A húszas éveinkben elkezdünk diétázni és odafigyelünk a mérleg mutatójára, az egyetemi évek alatt pedig lehet, hogy jobb formában vagyunk, mint bármikor, hála a vizsgáknak és a rengeteg beadandónak, amikor enni is elfelejtünk. Amikor édesanyákká válunk a legszebb időszak köszönt be az életünkben és miután megszületik a babánk, ráeszmélünk arra, hogy mostantól bizony van pár olyan változás, ami örökre velünk marad. Szeretettel tekintünk a testünkre, de valójában hosszú-hosszú belső és külső munka eredménye az, ha meg tudunk barátkozni és el is tudjuk fogadni ezt a testet is.
Én világ életemben szenvedtem az önbizalomhiánytól. Azt hiszem ez az a kamasz betegség, amit az ember talán sosem tud teljesen kinőni. Nem csak a testemmel nem voltam kibékülve szinte sohasem, hanem az önbecsülésem is csekély volt. Általános iskolában csúfoltak, főiskolásként a maximumon hajtottam azért, hogy megfeleljek, anyaként pedig igyekeztem megküzdeni a kritikákkal.
Így széllel szemben sokszor nehéz elhinni, hogy megfelelünk, hogy képesek vagyunk elérni, amit szeretnénk és a legfőbb, hogy minden tekintetben ELÉG JÓK vagyunk!
Pedig higgyétek el, hogy ezeken a fotókon helyettem bárki szerepelhetne közületek. Bárki! Magasságtól, derék és mellbőségtől, haj vagy szemszíntől függetlenül. Ti mindannyian, valódi nők!
Amikor elküldtem a jelentkezésemet a Lisca felhívására egy itthon lőtt amatőr fürdőruhás képpel együtt, csupán egy jó mókának tűnt. Valljuk be, én úgy hittem, hogy az esélytelenek nyugalmával indulok a pályázók között. Persze végül én magam sem hittem el, amikor telefonon kaptam a hírt, hogy a majdnem 200 jelentkező közül engem választottak a fürdőruha kampányuk fotózásához. Gondoltam ez egy tévedés és hamarosan majd úgyis kiderül, hogy véletlenül összekevertek valaki mással. Aztán azonnal az jutott az eszembe: Miért pont én? Szinte ezernyi indokot fel tudtam sorolni fejben, hogy miért lett volna más rajtam kívül jobb, tökéletesebb erre a feladatra!
A fotózás súlyát akkor kezdtem el igazán érzeni, amikor telefonos egyeztetések után a lányokkal és Tomival közösen elmentem felpróbálni néhány fürdőruhát, hogy megnézzük a fürdőruha méretemet. A lányok nagyon izgatottak voltak, meg is ígértették velem, hogy nekik is lehet ilyen csinos fürdőrucijuk, ha nagyok lesznek!
Nos azt elárulhatom már így előre, hogy teljesen más a öltözőfülkében a családtagoknak megmutatni magunkat vagy egy viszonylag nagy stáb, fotós, sminkes, fodrász, videós és asszisztensek előtt felvállalni ugyanígy, majd tudni, hogy ezeket a képeket hamarosan nagyon-nagyon sokan fogják látni. Félelmetes érzés és igen voltak pillanatok, amikor igencsak az inamba szállt a bátorság, hiszen fogalmam sem volt hogyan fogom tudni ezt végigcsinálni?!
A Mystery Hotel Budapest-ben tartott fotózásra szerencsére velem tarthatott egy kísérő is, így végtelenül hálás vagyok Timinek, hogy várandósan is végig bírta velem az este nyolckor kezdődő és hajnalig tartó fotózást. Köszönöm, hogy végig támogatott és biztató mosolyából tudtam, hogy nem lesz semmi baj, hogy azóta is bármilyen kétségem merül fel, Ő azonnal helyén kezeli a félelmeimet! Hihetetlenül sokat jelentett, hogy Annoni Zita és a stáb minden tagja , a marketinges cég és a márka vezetője is egész este azon igyekezett, hogy a lehető legjobbat hozzák ki belőlem és egy pillanatig se érezzem magamat kellemetlenül. Mindannyian sokat tettek azért, hogy ki merjek billegni magassarkúban és fürdőruhába a fények közé és legyen bátorságom felemelt fejjel, bátran mosolyogni a kamerába.
Bár a fotózás mindenféle modell tapasztalat nélkül nagy fejes volt az ismeretlenbe, kétségeim voltak bőven és nem is sejtettem, hogy ennyire megerőltető vagy fájdalmas lesz az izomláz a hosszú percekig kitartott pózoktól, de végül, amikor hajnalban lemostam a sminkemet és lekerült rólam a gyönyörű póthaj is, csak a felszabadult, büszke érzés járt: Meg tudtam csinálni! Képes vagyok rá!
Számomra ez a kaland egy hatalmas önmegismerési folyamat még egy állomása volt és a komfortzónám falainak ledöntése is egyben.
Én nem vagyok tökéletes. Korántsem. Van narancsbőröm és hurkáim, vannak szülés utáni anyacsíkjaim és talán vastagabb a combom, mint kellene, ha pedig egy kicsit elengedem magamat finom falatok terén az rögtön meglátszik a hasamon. Vannak dolgok amiken tudok változtatni és vannak olyanok, amelyeken, ha küzdök sem, hiszen a génjeimbe van írva.
Ma már tudom és igyekszem elhinni, hogy a hibáim ugyanúgy hozzám tartoznak, ahogy a szemem vagy a hajam színe. Hogy nincs olyan, hogy tökéletes és nem is kell, hogy az legyen! Miért jelentkeztem a Lisca kampányára? Magam és még sok nő és anyuka miatt! Szeretném bebizonyítani, hogy nem csak én, de sokan mások velem együtt lányok, nők és anyukák pont így vagyunk jók, ahogy vagyunk!
Igyekeztem és igyekszem továbbra is a lehető legőszintébben mesélni nektek erről az élményemről, így azt is elárulom, hogy a mai első fotón kívül még 3 képet és egy videót fogtok látni rólam a kampány keretein belül, amit közösen választottunk ki a Liscával és a marketinges csapattal együttműködve.
A fotók kapcsán mindannyiunknak fontos volt, hogy a képek fényeinek beállítása mellett az alakomon ne történjen retusálás, így olyan képekkel is fogtok majd találkozni, amelyeken a hibák ugyanúgy láthatóak lesznek, akárcsak a szép sminkem!
Tudom, hogy ez merőben más, amit eddig tőlem láthattatok, bízom a további pozitív fogadtatásában és abban, hogy az üzenetem célba ér, így idén talán velem együtt sokan gondoljátok majd azt a tükör előtt állva, hogy: "Mégis felveszem azt a csinos ruhát!" vagy "Mit nekem strandszezon!" És bátran, sőt büszkén fogjátok hirdetni, hogy nagyszerűek és gyönyörűek vagytok!
A fotókon kívül, amelyeken még magamat is sikerült teljesen meglepnem, még egy valamit kaptam ettől a fotózástól: Végleges békülő jobbot magamtól a testem felé!
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
0 megjegyzés
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!