5 kérdés az ikres hétköznapokról, amit gyakran kérdeznek tőlünk
Három és fél éve vagyok gyakorló anyukája két virgonc és az utóbbi időben ügyvédeket és jogászokat megszégyenítő érvelési technikákkal bíró kislánynak. Három és fél éve jóban, rosszban, a szivárványon innen és túl, az anyaság és szülőség hegycsúcsain vagy éppen gödreiben. A kezdeti bizonytalan tapogatózások után mára úgy ismerem a kislányaimat, mint a tenyeremet, bár azt nem merném kijelenteni, hogy nincs már mit tanulnom mellettük, de pontosan tudom, hogy mikor készülődik egy nagy patália, mikor vesztik el a türelmüket, mert éhesek, mikor szeretnének több figyelmet és mikor kell kicsit lecsillapítani őket, hogy túlpörögjenek.
Ebben a bejegyzésben 5 olyan hétköznapunkat értintő kérdésre fogok nektek válaszolni, amiket sokszor feltesznek nekünk a mai napig!
1. Hogyan tudjuk megkülönböztetni a lányokat?
Érdekes, de mostanában egyre többször teszik fel nekünk újra ezt a kérdést. Nem mondom, hogy sosem kevertük még össze a lányokat, főleg mostanában, amikor imádnak ugyanolyan ruhákba bújni, de általában jó arányban találom el, hogy ki kicsoda! Persze, ha hibáznék, akkor se történne nagy baj, hiszen a lányok előszeretettel javítanak ki minket és másokat is, ha eltévesztjük a neveiket.
A hangjuk, a testalkatuk, a mozgásuk és a gesztusaik, amit kicsivel több, mint három és fél éve figyelek és tanulok, teljesen különböző. Bár látszólag külsőben nagyon hasonlítanak egymásra, mi már születésüktől fogva észrevesszük közöttük a szinte leheletnyi különbségeket. Egyikőjüknek kerekebb az arcocskája, míg a másikuknak szűkebb vágású a szeme. Máshogy nevetnek és a hangjuk is eltér egymástól, de leginkább természetben különböznek egymástól.
Míg egyikük heves, olykor vakmerő (talán túlságosan is) és nem fél megmondani a véleményét, bárhol, bármikor, szeret hosszú percekig építeni és habozás nélkül azonnal felmászik egy magas mászóka tetejére, addig a másikuk kicsit nehezebben oldódik fel, érzékenyebb az őt körülvevő világra, álmodozó, igazán gondoskodó és verstanulásban verhetetlen.
Az ikres lét egy igazi csoda egészen a fogantatástól a születésen át a felnőtt évekig és olyan titok övezi, amit mi szülők talán sosem fogunk megérteni, hacsak nem mi magunk is egy ikerpár egyik tagja vagyunk. Azt látom, hogy Sára és Dorka a különbségeik ellenére azért egy valamiben tényleg nagyon hasonlítanak egymásra, mind a ketten imádják, ha új és izgalmas dolgok történnek velük és a jóban ugyanúgy benne vannak mind a ketten vállvetve, akárcsak a rosszalkodásban.
2. Jó testvérek a lányok? Szoktak veszekedni?
A lányok bár együtt növekedtek a pocakomban és ikrekként születtek, de ugyanolyan testvérek, mint bármelyik másik pár, csak éppen 2 perc közöttük a korkülönbség.
Persze mindig érezhető közöttük egy láthatatlan kapocs, ami összeköti őket, de mivel két petéjű ikerpár, ezért Sári és Dorka nem mindenben váltják be a klasszikus ikres szokásokat.
Gyakran elgongondolkozom azon, hogy vajon milyen lehet nekik, hiszen a leghosszabb idő talán, amit külön voltak pár órában számolható. Már a hasamban meg kellett osztozniuk mindenen és mikor megszülettek szintén ehhez kellett hozzászokniuk, amikor egyedül voltam velük otthon. Ez nem volt mindig egyszerű, de mára már kicsit könnyebb lett.
Nem csoda hát szerintem, hogy olykor hajbakapnak - bármilyen is hihetetlen -, de két ugyanolyan játékon és összevesznek, ha valamelyiküknek nem tetszik az, amit játszanak.
Bár ikreknél gyakran előfordul, de náluk nincsenek alá és fölé rendelt viszonyok, születésük óta folyamatosan cserélődnek ezek a szerepek, hogy éppen mikor, ki diktál a kapcsolatukban, ki a domináns vagy nagyhangú.
Bár igyekszem elkerülni, de nem feltétlenül törekszem mindenáron arra, hogy ne legyenek közöttük veszekedések és ne kelljen kompromisszumot kötniük egymással, így előfordul, hogy a masnis nadrágból csak egy van és választaniuk kell, hogy ki szeretné a virágos hajpántot, ki pedig a rózsaszínt. Ugyanúgy meg kell tanulniuk, ismerniük és elfogadniuk egymást, mint bármelyik másik testvérpárnak és bár a kapocs erős közöttük nem mindig vannak egyszerű helyzetben.
Mindennek ellenére - ahogy fentebb is írtam - a láthatatlan kötelék ott van közöttük és úgy gondolom, hogy a vitáik és a különböző természetük ellenére nagyon szeretik egymást, fél szemmel követik a másikat bárhová is mennek és esténként csak úgy tudnak elaludni, ha a másik ott szuszog közel hozzájuk a szobában.
Azért egy ikres érdekességről szeretnék nektek mesélni, ez pedig nem más, mint az ikres szimpátia. Nem csak a sírásban értettek sokszor egyet a lányok, hogy azt csapatban jó csinálni, de a mai napig, ha valamelyikük megsérül vagy beteg lesz a másikuk átérzi a fájdalmát és sokszor ezért sír vele együtt.
 |
| A lányok és az én ruháimat a PEPCO-ban szereztük be. |
3. Milyen egy napi rutinunk a lányokkal?
A születésük óta rengeteg rutinunk volt már a lányokkal, hiszen az életkorukkal folyamatosan változtak a reggeli ébredések, a nappali alvások, evések, de még az esti fürdetés és lefekvés szokásai is. Nem volt mindig egyzerű alakítani ezeket és kitalálni, hogy min változtassunk és hogyan, ha éppen már egy módszer nem vált be, de az utóbbi időben már van egy jól bejáratott rutinunk.
Hétvégéken a lányok 7 és 8 óra között kelnek - tudom, tudom nagyon szerencsések vagyunk, hogy a kezdeti óránkénti dupla esti műszak után ilyen jó alvók lettek - és minket is azonnal kizavarnak az ágyból, amit mi először morgásokkal majd összebújással jutalmazunk. Aztán, amikor elfogy a türelem és egyszerre skandáljánk, hogy keljünk fel, akkor végképp kikászálódunk az ágyból és az apukájuk előkészíti a reggeli kávékat és kakaókat. Minden reggel és este együtt indítjuk és zárjuk a napot, ami igaz a hétköznapokra is, mert bár olyankor nagyobb a rohanás és a káosz is sokszor, de erre a dologra igyekszünk figyelni.
A pihenőnapokon, ha nincs programunk délelőtt, akkor általában takarítunk otthon, míg a lányok elfoglalják magukat valami játékkal vagy besegítenek nekünk. Nagyon szeretnek mostanában az új homokozójukban játszani, babázni a szobájukban vagy a lakás más részein rögtönzött párnákkal kialakított bunkikban. Mostanában egyre többet társasozunk velük, hiszen elérkeztek abba a korba, amikor már rövid ideig, de leköti őket a táblajáték is, így ez nagyon izgalmas nekünk is.
Dél környékén vagy én vagy a férjem elkészítjük az ebédet, amibe néha a lányok is besegítenek a szakértelmükkel. Szívesen reszelnek sajtot, hámoznak krumplit - persze szigorúan csak a játék késeikkel - vagy adagolják a hozzávalókat az ételhez.
Ezután csendes pihenő következik, a lányok 1-2 órát alszanak még délutánonként, ami bevallom nem csak nekik szükséges, hanem nekünk is, hogy kicsit kifújjuk magunkat és feltöltődjünk. Ilyenkor gyakran sorozatot nézünk vagy olvasunk a férjemmel, ilyenkor mi is csendespihenőt tartunk.
Délután általában valamilyen aktív programot szervezünk, elemegyünk sétálni a Duna partra, játszóterezünk vagy jó időben megeszünk egy fagyit. A délután elég gyorsan el szokott röppenni, így, amikor hazaérünk már készülődhetünk a vacsorához.
A lányok segíternek teríteni, mi pedig előkészítünk minden finomságot a vacsorához. Elég mozgalmasan zajlanak az étkezéseink, mert bár a lányok már régóta melettünk ülnek az asztalnák, de arra csak utóbbi időben jöttek rá, hogy a székeken tökéletesen lehet tornázni is.
A vacsorát egy hangos és kacagásokkal tarkított fürdés követi, ahová sem beimádkozni és ahonnan sem kihalászni nem egyszerű a lányokat.
Ha a két kis vizi angolna valamilyen csoda folytán végül mégis pizsamába várja végre az estét és a ruhadarabok rendeltetés szerűen is vannak rajtuk abból fakadóan, hogy mostanában egyedül öltöznek, akkor még játszunk egy kicsit a szobában, majd jön az esti mese és a kötelező esti dalok sorozata, aminek szigorú szabájai vannak, hiszen szépeket álmodni csakis úgy lehet, ha előbb az altatódal majd a Lencsilány és végül a Hopp Juliska zárja a sort.
4. Mennyire vonjuk be Sárit és Dorkát az otthoni teendőkbe?
A lányok egészen kicsi koruktól fogva szeretnek részt venni a felnőttes dolgokban. Érdeklődnek, hogy mit csinálunk és szeretnek részt venni benne. A mai napig imádják például, ha segíthetnek a sütésben, főzésben és bár nem mindig egyszerű logisztikai kérdés megoldani, hogy mindenki odaférjen a pulthoz és el is készüljünk azzal, amibe belevágtunk, de azért még mindig ezek az egyik legkedvesebb pillanataim, amikor kuktáskodnak mellettem. Igyekszem tudatosan bevonni őket a házimunkákba az utóbbi időben, nem csak azért, mert jól jön plusz négy szorgos kezecske, hanem inkább, amiatt, hogy Sári és Dorka is kivegyék a részüket a családunk hétköznapjaiból és megtanulják, hogyan tudnak egymással és velünk is együttműködni és segíteni.
A lányok már be tudnak maguknak ágyazni, a ruháikat összehajtogatni, megteríteni, bepakolni a mosogatógépbe, elpakolni a játékaikat, a szennyesbe rakni a ruháikat, segítenek teregetni és meg tudják vajazni a kenyerüket (utóbbit akkor tanítottuk meg nekik, amikor parttalan vitába bonyolódtunk velük, a megfelelő vajazási technikákról).
Nem mondom, hogy minden alkalommal száz százalékosan készségesek, ha megkérem őket, hogy pakolják el a rengeteg apróságot, amit egy heves játék közepette kiborítottak a szobájuk közepén, de sok esetben
+tipp: A lányok szobájában és a nappaliban is olyan tárolókat helyeztem el, amibe Sári és Dorka is könnyedén elrakhatják a játékaikat és nekem is egyszerűbb napközben fenntartani a rendet. A szobájukban lévő polcokon elérik ezeket a nyitott dobozokat, amiben különválogatva tartjuk a babázáshoz szükséges dolgokat, az építőjátékokat vagy éppen a kirakós darabjait.
5. Hogyan tudom beosztani az időmet a lányok mellett?
Korábban sokszor meséltem már arról, hogy míg a lányok otthon voltak velem általában a déli valamint az esti alvásidőket használtam ki az írásra és a blog körüli teendőimre. Bár azt gondoltam, hogy az ovikezdéssel végtelenre növekszik az időm, de mivel pont egyidőben kezdtem el itthonról dolgozni, amikor költözküdtünk és a lányok beszoktatása is zajlott ez egyáltalán nem volt kezdetben egy egyszerű feladat. Sokat idegeskedtem és nem tudtam koncentrálni a feladataimra, így olykor teljes káosz uralkodott körülöttem, késésben voltam a munkáimmal, a lányokért rohanva érkeztem és a felújítás közben nem is nagyon tudtam magamat otthon érezni. Ez az időszak viszont éppen annyira szépen kialakult idővel, ahogy az új lakásunk, csak egy kis türelemre volt szükség.
Az, hogy itthonról dolgozik még egyáltalán nem jelenti azt, hogy rengeteg szabadidőm lett. Sőt! Sokkal jobban meg kell szerveznem a napjaimat és beosztanom az időmet, hiszen egyszerre kell dolgozó nőnek, háziasszonynak, anyának és feleségnek is lennem egy helyen. Ma már kitapasztaltam, hogy hétfőnként vagyok a legtevékenyebb, így a blogos teendőim nagyját aznap végzem, valamint a hétvégén összegyűlt szennyessel is ekkor nézek szembe. Azt is megtanultam, hogy muszáj kialakítanom egy munkaidőt is, hiszen, amikor a lányok hétköznaponta hazajönnek az ovódából már velük szeretném tölteni a délutánt és nem a laptop előtt ülve, hiszen ez őket és engem is zavarna. Az utóbbi időben igyekszem a hétköznapokba az írás és a blog mellett olyan időszakokat is beiktatni, amikor egy kicsit elszakadhatok az online tértől, ilyenkor kikapcsolom az internetet a telefonomon, lehajtom a laptopot és előveszek egy könyvet vagy magazint.
+tipp: Ha úgy érzem, hogy összecsapnak a fejem felett a teendő hullámok, akkor nekiállok listákat készíteni a fontos dolgokról, hogy szem előtt és fejben tarthassam a teendőimet. Ez segít átlátni és rendszerezni a dolgaimat segít abban, hogy hajnalban ne kelljen a másnapi teendőmen agyalni vagy éppen azon, hogy mit felejtem el!
A blog Facebook oldalán és az Instagram-on időről-időre megosztok veletek apró részleteket az életünkből a lányokkal közös mindennapjainkról, figyeljetek és kövessetek ott is, ha van kedvetek!
A bejegyzést a PEPCO Magyarország támogatta.
A fotókat Trosztel Adrienn (Babakukk Szülésfotó) készítette.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
0 megjegyzés
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!