Mi történt velem az elmúlt hónapokban?

by - március 24, 2017

Sziasztok!


Biztosan szeretnétek ti is bepótolni a kimaradt időt és tudni akarjátok, hogy mit történt velem/velünk az elmúlt időszakban. A Gardróbot Dorka és Sára első születésnapja után nem sokkal fejeztem be és bizony azóta már lassan kész hölgyekké cseperedtek a csajok, illetve engem is ért némi változás.


Fodrásznál jártam:


Levágattam a hajamat és elkezdtem lenöveszteni a festett barna színemet, hogy visszakaphassam az eredeti seszínű barnát. ( Kicsit szürke, kicsit semmilyen, de az enyém!) Most egy A vonalú bobom van, amit nyáron lehet, hogy lecserélek egy pixie-re, ha lesz elég merszem hozzá. Amúgy hosszú ideje most először vagyok teljesen elégedett a hajammal, még akkor is, ha a fejem tetején több centis lenövés látható.


Gardróbot szortíroztam:

Szerettem volna minden területen tisztán látni és a legnagyobb káosszal a szekrényemben találtam  szembe magamat. Komoly és drasztikus válogatást tartottam (azóta mások örülnek a szekrényből kikerült daraboknak) és két nagy csoportra bontottam a ruháimat: 1. Amiket nagyobb közösségbe fogok viselni, vagy a jövendőbeli munkahelyemen lehet még hasznos, 2. A játszóteres darabok, amiket már nem sajnálok, ha homokos vagy foltos lesz. Megmaradtak így a szekrényemben a kedvenc és sokat viselt darabok, amelyekből már sokkal könnyebb kiválasztani, hogy mit viseljek. 


A továbbiakban ügyelni fogok, hogy praktikus és jól variálható darabokkal gazdagítsam majd a ruhatáramat, bár ezt elég nehéz lesz betartani tekintve, hogy a környékünkön két szuper turi is tárt karokkal vár.

Új kiegészítőt kaptam:

Szemüveges lettem. Bár ez nekem nem nagy újdonság, nektek lehet, hogy annál inkább. Valójában gimnáziumban is hordtam szemüveget, de mivel nem volt nagy gond akkor a látásommal, nem viseltem tovább. Sajnos az elmúlt időszakban viszont egyre többször vettem észre, hogy fáj a fejem már rögtön ébredés után, többször vibrál napközben a látásom és szédülök is, így elmentem egy optikába, ahol csináltak nekem egy szemüveget, hiszen kiderült, hogy romlott a látásom. Annyira nem bánom a változást, hiszen talán az egyik leghasznosabb kiegészítőre tettem szert általa.


Elindítottam egy "vállalkozást":

Nagy tervekkel vágtam bele a Poster Life nevű oldalamba, ahol személyre szabott poszterek készítése volt a célom. Viszont bármennyire is tetszett és tetszik a mai napig nekem ez az ötlet, a bloglással sajnos nem veheti fel a versenyt. Az oldal továbbra is él és szívesen készítek posztereket viszont a az energiámat nem ebbe szeretném fektetni a jövőben.


Eljártam edzeni:

Bár bőven a komfort zónámon kívül esik, hogy másokkal együtt izzadjak egy teremben, bevallom jól esett a mozgás. Persze mondanom sem kell, hogy az első alkalom után úgy vánszorogtam haza, mint aki csatában járt azzal a felkiáltással, hogy : Miért is mentem én edzeni, hiszen egész nap azt csinálom?!, azért jó érzéssel töltött el a másnap jelentkező izomláz, hiszen igazolta, hogy tettem valamit magamért. A jövőben viszont inkább a futás mellett maradok, ahol nem nézi még jó pár szempár, ha elrontok egy mozdulatot.


Rengeteget olvastam:

Az egyik legkedvesebb hobbim a blogolás mellett és mégis a múlt évben alig fogtam könyvet a kezembe, így ezt szerettem volna orvosolni. Volt, hogy egy héten 2-3 könyvet is kiolvastam, mert annyira hiányzott az olvasás és az izgalmasabbnál, izgalmasabb történetek világa. Nagy örömömre a kiújult mániámat T.-re is átragasztottam, aki egyre több könyvvel végez mostanában.


Beköszöntött a dackorszak az életünkbe:

Istenem, csak az önállósodás útjára lépő gyermek kirohanásaitól óvj meg minket! Napjában többször is kérdezem a Mindenhatót, miközben óvakodok, hogy ki ne tépjem az összes hajamat, amikor a lányok rákezdenek valamiért khömm...harcolni, hogy hogyan lehet ezt túlélni?!. Sokszor persze a "Nem szabad" szavak kombinációjára kattan be náluk a kis időzített bomba, ami éktelen sikításba és földön fetrengésben robban, de sokszor nem tudom a kiváltó okát sem ezeknek a balhéknak, így csak szépen eloldalgok a tett helyszínéről.


Sára és Dorka egyre ügyesebb és okosabb:


Ahogy az önálló akarat okozta hisztik előtt is tátott szájjal állok, úgy akkor is csak kapkodom a fejemet, amikor rájövök, hogy milyen sok mindent tanulnak rövid időn belül a lányok. Szinte minden szót ismételnek utánunk, az állathangokat (cica, kutya, ló, bari, hal, csibe, stb. gyerekek körében népszerű élőlények) tudják utánozni, mozgásban verhetetlenek (egyedül csúszdáznak, mindenhová felmásznak  - és néha sajnos le is esnek -, próbálgatják a motorozást), szeretnének evőeszközzel enni és mindent, de mindent megértenek, amit mondunk nekik (a szabályokat is igen, de azokat elengedik inkább a fülük mellett szerintem). Rohamos tempóban fejlődnek és a gyakori testvérharcok mellett már megmutatkozik az egymáshoz való kötődésük is, amitől mi szüleik teljesen elolvadunk. Ha valaki mostanában megkérdezi, hogy nehéz e ikrekkel, azt mondom: Továbbra sem egyszerű, de azért látom már a fényt az alagút végén. ;)


Túl vagyunk az első hajvágásukon:

Most mondhatnám, hogy a hajmániámat átragasztom a lányaimra is, de tényleg muszáj volt levágnunk a hajukat, mert úgy nő nekik, hogy nem lehet kordában tartani. A csatokat és hajpántokat nagyjából 1 másodpercig tűrik a fejükön, úgyhogy nem marad más hátra csak az olló. Természetesen később szeretném, ha hosszabb hajuk lenne, de mostanában őket is inkább zavarja a szemükbe lógó tincsek jelenléte. 


Már 8 fog sikeres kibújásához asszisztáltam:


Persze a fő érdem a lányoké, mert sajnos mégiscsak ők szenvedtek meg azokért a kis gyöngyszemekért, de azért együtt vészeltük át a hasmenéssel, hőemelkedéssel, orrfolyással és kínzó feszítő érzéssel járó napokat. Olyan aranyosak, hogy már ennyi foguk van, ami talán másnak nem sok, de nekik/nekünk már  rengetegnek számít.


You May Also Like

2 megjegyzés

  1. Szia Fanni! Arról lehet majd tudni esetleg, hogy milyen könyveket olvastál? Szeretnék ötleteket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Àgi! Jojo Moyes - Tengernyi szerelem című könyvét nagyon ajánlom!

      Törlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!