Az én házam, az én váram! A gyerekszobák iratlan szabályai! Avagy mit tegyünk, ha belepnek a plüssök?

by - február 03, 2020


Amikor az első várandósságom idején megtudtam, hogy két kislány lakik a pocakomban, bevallom a rózsaszín kislány ruhák mellett azonnal a babaszoba képe kezdett el lebegni a kismama lelki szemeim előtt. Rengeteget bújtam az internetet és a különböző képgyűjtő oldalakat böngészve igyekeztem kialakítani a leendő álomszobájukat (amit végül ITT meg is mutattam nektek akkoriban) és hormonok ide vagy oda, de a lányok szobájának csinosítgatása azóta is az egyik legkedvesebb elfoglaltságaim közé tartozik.

A kislányos babaszoba óta Sári és Dorka szobája jócskán átformálódott és mivel időközben el is költöztünk, így teljesen más adottságú kuckót kellett az Ő változó igényeik szerint kialakítanom. Az utóbbi hónapokban rá kellett jöjjek, hogy a gyerekszobáknak vannak bizony ki nem mondott íratlan szabályai, amit még anyukaként is illik tiszteletben tartanom, ha belépek a lányok birodalmának küszöbén!

Ebben a bejegyzésben megosztok veletek néhány ilyen szabályt, valamint praktikát, amit megtanultam a lányok szobája és úgy általánosságban a gyerkőc birodalmak kapcsán!

1. A kupi nem rendetlenség, hanem a gyerekszoba tulajdonosának privilégiuma!

Bizony nem kis idő, türelem majd végül belátás szükségeltetett hozzá, hogy megtanuljam, ami számomra káosznak, ősrobbanásnak, egyszóval rendetlenségnek tűnik a gyermekeimnek nappal egy izgalmas játéktér, a fantáziájuk és kreativitásuk kibontakozása. 

Persze, hogy anyai szemeimet zavarja, a babák összevissza, Laokon szobor csoportot alkotott kupaca a sarokban, de a lányaim nem a kuszaságot látják ebben, hanem a jelenet éppen azt ábrázolja, amikor minden plüss átment Barbie-hoz egy pizsipartira!

Ha pedig a kirakók vagy építők mind-mind a szoba közepén képeznek hatalmas kupacot, az korántsem azért van, mert direkt rendetlenséget szerettek volna csinálni, csak annyira kerestek valamit, hogy ez volt az egyszerűbb és átláthatóbb mód arra, hogy megleljék a kutatott holmit.

+tipp: Nem mondom, hogy hagyni kellene elurlakodni a rendetlenséget a gyerekszobában, de korán megtanultam, hogy szélmalom harc, ha egész nap igyekszem vérrel és verítékkel fenn tartani a rendet. Inkább lefekvés előtt szoktunk rendezni egy gyors elkapakolást, amibe a lányok is besegítenek, így minden a helyére kerülhet, hogy másnap újra kezdődhessen a móka!

2.  A gyűjtögető időszak kezelése:

Ha van valami, amit anyaként az elmúlt időszakban abszolút nem tudtam megfejteni az-az, hogy a gyermekeimnek miért van szüksége 9 darab plüssállatra, 3 darab hajpántra, a kincsek kupacára és megszámlálhatatlan papírfecnire, plusz még jó pár olyan dologra, amit nem is tudom honnan szereztek az elalváshoz?

Persze nappal is átkapcsoltak a gyermekeim gyűjtögetőbe, de főleg éjszaka - legalábbis a lefekvés előtti pillantokban - lett kritikus a helyzet számomra, amikor mindent egyesével számba kellett vennünk, betakargatnunk és elköszönnünk tőle. Persze ezt a szülői türelem egy ideig tolerálja, de amikor a gyermeked még éjfélkor is azért sír - aznap éjjel már sokadik alkalommal -, mert nem találja a reklám újságból kivágott liszt fotóját (igen jól olvastátok!), akkor bizony átgondolod az életedet! 

A helyzet számomra akkor kezdett még kritikusabbá válni, amikor a lányok már a saját ágyaikba sem fértek be a rengeteg plüsstől, mert az kizárt volt, hogy azok a földön feküdjenek, hiába bizonygattam, hogy azoknak annyira meleg bundájuk van, hogy nem fognak megfázni a földön - ellenben velük -  a babák akkor sem mehettek a rideg padlóra, mert akkor milyen gondoskodó anuykák lennének ők? Szerintem ezekkel az érvekkel bármelyik példa mutatásra törekvő édesanya nehezen tudott volna megküzdeni.

Ekkor kezdtem el törni a fejemet, hogyan oldjuk meg ezt az "együtt alvós" kérdést az állatkáikkal, hogy mindenki nyugodtan hajthassa álomra esténként a fejét. Így találtam rá kis kutatás után a Manó ágyak-ra akik gyermek házikó és fa ágyak mellett babákra és plüssökre gondolva is készítenek mini fekhelyeket. 


Azonnal tudtam, hogy az lesz a megoldás, ha a szeretett állatkák és babák külön fekhelyet kapnak, így Karácsonyra meg is leptük a lányokat két Manó házikó ággyal és elmeséltük nekik, hogy mostantól Ők és az állatkák is kényelmesen elférnek majd a saját kuckójukban. Megmutattam, hogy a nagymamájuk által készített takaróval most is gondoskodóan betakarhatják a kedvenceiket és a szívükhöz közelebb álló darabok (limitált példányszámban) továbbra is alhatnak velük a nagy ágyban vagy akár naponta cserélgethetik is őket, hogy mindenkinek jusson elég szeretet. 

A házikó ágyak egyik különlegesség még az is, hogy Zenkó Márta Csillagfestés- el dekorálta az ágyak alját, így amikor a plüssök éppen a havi nagymosásban vannak, akkor Sári és Dorka ezekben a megnyugtató fényekben tudnak gyönyörködni.

Ezzel a diplomatikus megoldással Sári és Dorka teljesen ki tudtak békülni, így azóta, hogy a saját ágyaik mellett szoros közelségben "szuszognak" a plüsseik, mindenki békésen hajthatja álomra esténként a fejét!

3. A kincsekhez ne nyúlj!

Kedves Anyuka! A gyermekek kincsei szent és sérthetetlen ereklyék! Elpakolni, hozzányúlni, átrendezni szigorúan tilos neked szülőnek, mert beláthatatlan következményekkel járhat, ha ezt a szabályt mégis megszeged!

Néha a gyerkőcök olyan dolgokhoz ragaszkodnak és az eltűnésükön nagyon ki tudnak borulni, amit mi nem is gondolnánk, mint pl. kavicsok, csigaházak, újságfecnik, hajgumik, törött gipszfigurák, Kinder tojás összeszerelési útmutatói és egyéb apróságok, amiknek, ha nyoma vész olyan keresési hadjáratot indítanunk, mintha tű után kutatnánk a szénakalazban. De ne felejtsük el, hogy valamiért számukra ezek fontos dolgok és bármennyire nem is értjük felnőtt fejjel ezt a ragaszkodást, de tartsuk tiszteletben és kezeljük komolyan ezt a kötődést.

Teljesen normális ez az időszak, ahogy a gyűjtögetés is, hiszen a gyerkek ebben a korban kezdenek ismerkedni a tulajdon fogalmával, így nagyon élvezik, hogy azok az apróságok az övék és gondoskodhatnak a helyükről. 

Amikor már az egész ablakpárkányt belepte a gyerekszobában kiállított kincsek sora, akkor ajánlottam fel a lányoknak, hogy eltehetik egy titkos helyre ezeket. Vettem nekik egy külön kincses dobozt (egyszerű kisfadoboz zárható fedéllel), amibe gyűjtöghették és rejtegethették az apróságaikat, amelyek fontosak a számukra. 

A dobozok folyton tömve vannak, de biztonságban és olyan helyen, ahol könnyen megtalálhatóak az apróságok!

4. Rendszerezz Anyukám! 

Kisebb kreativitással, amiből tudom, hogy néha lemerülőben vannak a tartalékok nálunk édesanyáknál, de megoldható hogy a gyermeked és te is elégedettek legyetek a gyerekszoba állapotait illetően. Erre pedig nagyon egyszerű megoldás, ha rendszerben gondolkodsz. Na nem bonyolult matematikai képletekben kell gondolkodnotok, de ha beszereztek pár játékok tárolására alkalmas dobozt és kosarat, sokkal egyszerűbb dolgotok lesz.  

Én azt a taktikát követem, hogy a különböző játéknemek ömlesztve bár, de egy helyre kerülnek. Így a Barbiek és a hozzájuk tartozó ruhák, cipők, fésűk és kiegészítőik egy nagy textiltárolóban kaptak helyet, ahogyan a fakockák, Lego-k és a babaház lakói is. 

A játéktárolós megoldás nem csak azért nagyon jó, mert viszonylag hamar rendet lehet tenni a gyerekszobában, de a kicsik is könnyen el tudják pakolni a játékaikat általuk.


5. Hogyan urald a káoszt és a gyerekszobát láthatatlanul?

Először is semikképen ne kezdj pakolós gerilla akcióba, amikor a gyerkőceid éppen nincsenek otthon! Tudom, hogy ilyenkor egyszerűbb rendet rakni, de inkább zárd be az ajtót és próbáld elviselni hogy kupi van. Én legalábbis eddig mindig megütöttem a bokámat és jókora elégedetlenségi rohamot zúdítottam magamra, amikor egy szép napon, a lányok ovis tartózkodásának ideje alatt elpakoltam a szobájukba. 

Mondanom sem kell, hogy először is meghökkentek a szemük elé táruló látványon, majd 5 perc múlva már ismét minden abban a számomra átláthatatlan összevisszaságban volt elrendezve, amiben a pakolás előtt leledzett a szoba.

+tipp: Ha mindenképpen szeretnél elkapolni a gyerekszobában, akkor vond be a kicsit is, hiszen mégiscsak az Ő birodalmáról van szó! Neked sem esne jól, ha Ő egy szép napon a gardróbodban kezdene pakolászni és mindent átvariálni...vagy ez már meg is történt? 

Adj neki egyszerű, könnyen elvégezhető feladatokat, mint például, hogy válogassa ki a fakockákat a plüssök közül vagy pakolja be a tároló dobozba a kirakót. Hidd el a gyerekek igenis szeretnek pakolászni és segíteni, ha hasznosnak és fontosnak érezhetik magukat, így nagyon könnyen bevonhatóak ezekbe a munkákba.


Még több kreaítív gyerekszoba tárolási ötletért kattintsatok a Pinterest-re ITT!


És nálatok hogyan működik?

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!