Valahol természetesnek vettem, amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek, majd megszületett Sári és Dorka, hogy számunkra a családalapítás és a gyermekvállalás ha nem véglegesen, de jó darabig biztosan lezárul. Mindig két gyermeket szerettünk volna, szóval a lányok érkezésével teljesnek és kereknek éreztük a családunkat, valamint előttünk állt még az ikres szülőség nem kis kihívása...
Július negyedikén, aznap, amikor a férjem reggel elindult egy két napos csapatépítésére, az amerikaiak pedig a függetlenségük napját ünnepelték, én délután 3-kor valami egészen más miatt sírtam örömömben. Sírtam? Zokogtam, mint egy kisbaba, hangosan és remegve. Ahogyan az a baba is fog valószínűleg sírni pár hónap múlva, akinek a meghazudtolhatatlan jelenlélét egy halvány...
Talán a blogolásnak is köszönhető "ártalom" nálam, hogy nagyon szeretem az ismerősi körünkben a szülőket arról faggatni, hogy milyen az életük mióta gyermekeik születtek. Hogyan változtak meg a mindennapjaik, mennyi idejük jut egymásra, el tudnak-e menni kikapcsolódni kettesben? Nemrégiben egy baráti házaspár gyermekeire vigyáztunk, míg a szülők elmentek vásárolni, mert vágytak egy kicsit...
