5 kreatív játék gyerekeknek, ha már nem tudsz mit kitalálni

by - június 21, 2017

A lányaim extra aktív gyerekek, akiknek folyamatosan igényük van arra, hogy foglalkozzunk velük és lekössük a figyelmüket. Persze vannak időszakok, amikor nagyon ügyesen és szépen eljátszanak a Duplo-jukkal vagy a süti formáikkal, de az esetek java részében az én kreativitásomon áll vagy bukik, hogy le tudják-e foglalni magukat. Íme öt olyan dolog, ami nálunk abszolút bevált és mindannyian élveztük ezeket a játékokat.


1. Mázgálás 

Vegyél egy ív háztartási csomagoló papírt és fedd le vele a padlót. A papírt rögzítheted ragasztószalaggal is, hogy tuti biztosra menj, majd vedd elő a gyerekbarát festéket és indulhat a mázgálás. Használhatjátok a kezeteket, lábatokat a lényeg, hogy készítsetek minél vidámabb képet, amiből a gyerkőc is aktívan kiveheti a részét. Érdemes ilyenkor egy régi, már kidobásra ítélt felnőtt pólót adni az emberpalántára és csak pelenkában hagyni, így a művelet végén ezeket simán kidobhatod és mehettek lezuhanyozni!

2. Pacsálás

Van egy erkélyünk, ami minimális méretekkel bír, de még így is elfér rajta két nagyobb lavór, amibe a lányoknak vizet szoktam önteni és délután, amikor már kellően ide süt a nap, akkor csupaszon pancsolhatnak. Ennél nagyobb örömet még nem okoztam a gyermekeimnek egy-egy lavórnyi vízzel az biztos. Nagyszerűen elvannak és a hétköznapi hőséget nagyon jól át lehet vészelni ezzel a programmal.

3. Bunki építés 

Biztosan te is építettél gyerekkorodban szuper főhadiszállásokat a bútorok és egy pléd kombinálásából. Emlékszel milyen klassz élmény volt behurcolni oda a sok játékot vagy édességet, amit titokban el lehetett majszolni? Építsetek Ti is a gyermeketekkel bunkit és engedd meg, hogy ez alkalommal ott ehesse az uzsonnát. Dobd fel a berendezést hangulatvilágítással, majd vigyetek be mesekönyveket, nasit és a kedvenc plüssöket majd indulhat a délutáni szieszta!

+ tipp: A kiságyból is könnyen készíthetsz bunkit! Teríts rá egy hatalmas plédet, ami letakarja minden oldalát, kivéve az elejét, majd költöztesd be az összes plüss állatot az ágyba! Kész is a szuper búvóhely!


4. Ragasztgatás

Rossz idő esetén is szuper  szolgálatot tesz, egy pár ív olcsó matrica és egy nagy tábla, amire a gyerekek ragasztgathatnak ( ha nincs nagy táblád, használj régi füzetet vagy jegyzettömböt). A lányoknak egy mágneses táblát készítettem ki a kanapéra és erre ragasztgathattak. Olyan jól elvoltak, hogy én közben kitakaríthattam a fél lakást. Imádták a matricákkal való bíbelődést. Megjegyzem, amikor nagy örömömre csodaszép hercegnős és tündéres mágneseket vettem nekik ugyanilyen eredményt remélve, öt perc után nem érdekelte őket, hiszen abban már nem volt számukra semmi izgi. A matrica az igazi kihívás!

Két elégedett matrica rakosgató

5. Főzőcskézés

Melyik gyerek ne szeretne felnőttes dolgokat csinálni? Nálunk ilyen elfoglaltság a pakolászás, a teregetés és a főzőcskézés is. Bármelyiket kipróbálhatjátok, a gyerkőc szereti majd csinálni, mert ezzel úgy érzi, hogy Ő is felnőtt. A főzőcskézéshez én kis méretű edényeket és fakanalat adok nekik, majd, hogy még komolyabb legyen a tevékenység, száraz tésztát teszek az edényekbe. Míg a tészta elkészül a lányok lelkesen kavargatják és igen, néha kóstolgatják is az edényben, képzeletben rotyogó ebédet. 


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Az én elvem az, hogy hagyom néha unatkozni, bambulni, csak úgy lenni. Nem foglalom le mindig jatekkal. Egyrészt a világ és főleg anya nem nonstop szórakoztató egység, másrészt meg kell tanulni semmi tenni, ez nagyon fontos.

    VálaszTörlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!