Last minute DIY adventi kalendárium pár forintból

by - november 27, 2020

Bevallom őszintén, hogy a nagyobb ünnepekre való készülődésben sosem voltam igazán jó. Tudom, hogy hány napot kell még aludni karácsonyig, beszereztem már az ajándékokat, de adventi kalendáriumunk és a koszorúnk szinte mindig az utolsó pillanatban készül el minden évben.

Idén a gyerekek kalendáriumáról már időben gondoskodtam, sőt  ebben az évben először a híres külföldi Elf on the shelf szokásnak is teret adunk, szóval hamarosan beköltözik hozzánk egy humoros kis manó, aki minden reggel vicces dolgokat fog kitalálni a gyerekeknek.


De szerettem volna idén egy adventi kalendáriumot közösen a férjemmel is, hiszen az elmúlt időszakban  nagyon keveset voltunk együtt és úgy gondoltam, ez egy kedves gesztus lenne, hogy újra tudjunk egy kicsit egymásra is figyelni a gyerekek, a hétköznapok és a munka Bermuda háromszögében.

Így az utolsó pillanatban, pár forintos hozzávalókból elkészítettem az adventi kalendáriumunkat. Nem állítom, hogy én vagyok a világ legügyeskezübb felesége, de szívem minden szeretetét beleadtam és végül elkészültem vele!

Ebben a bejegyzésben elmesélem nektek, hogyan készült, hogy az utolsó pillanatokban ti is meg tudjátok csinálni, ha kedvet kaptatok hozzá!


Ezeket szereztem be hozzá:

Uszadékfa: bármilyen más faággal, bottal helyettesíthetitek
Csomagolópapír: lehetőleg 2 ív, amiből 24 kis tasaknak valót ki tudtok majd kivágni
Karácsonyi dekoráció: a naptár és a tasakok dekorálására
Ragasztószalag vagy tűzőgép
Olló
Kotözőanyag
Filctollak
Lyukasztó


Így készítettem el:

A csomagolópapírokból négyzet formákat vágtam ki, majd ezekből kis tasakokat hajtogattam. Én ez alkalommal tűzőgépet használtam, de nyugodtan használhattok átlátszó esetleg dekor ragasztószalagot is a rögzítésre.

Ezután a tasakokat egyszerű fehér ajándék bilétákkal láttam el, amelyeknek a hátoldalát használtam, erre írtam fel a számokat, hogy tudjuk mikor, melyik tasakot kell kibontanunk.


Miután minden tasak dekorálásával és számozásával elkészültem, egy lyukasztó segítségével kilyukasztottam őket és zsineget kötöttem rájuk. A zsinegek hosszúságát lemérhetitek, ha egymás alá rendezitek a tasakokat úgy, ahogyan majd a fára is szeretnétek feltenni őket.

A faág két végére is zsinórt kötöttem, ez lett az akasztója, amit középen egy kis karácsonyi masnival dekoráltam. 

Ezután egyenként felkötöttem a tasakokat a faágra és igyekeztem úgy elrendezni őket, hogy nagyjából mindegyik tasakot lássuk. Ezzel kicsit bajlódtam, de végül nekem a 6x4-es elrendezés lett a tuti befutó. Ezt a faág hossza határozza meg, ezért érdemes a kötözés előtt főpróbát tartanotok, hogyan fognak elférni egymás mellett a tasakok az ágon.


Mi kerüljön bele?

Míg a gyerekeknek egy-egy apró ajándékot, némi édességet, színezőt és élménykártyát rejtettem el az adventi kalendáriumban, a mi naptárunkba csak egy-egy cetli került. Ezekre a cetlikre minden napra írtunk egymásnak valamilyen kedvességet, egy dolgot, amit szeretünk a másikban vagy egy közös emléket, amire jó visszaemlékezni. Így a sűrű napok ellenére is minden nap figyelhetünk egymásra és együtt hangolódhatunk az ünnepekre.



Nálatok milyen lesz idén az adventi kalendárium?

A bejegyzést a PEPCO Magyarország támogatta.


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!