Fanni megváltoztatta státuszát az életmóddal: Javításra szorul, de nem reménytelen!
by
Fanni
- május 31, 2017
Soha nem voltak káros szokásaim. Gimiben kipróbáltam pár alkalommal a dohányzást (Bocsi Anya!) és nemrég egy ideig kávéztam - sőt koca jegeskávésként még most is számon tartom magamat - , de egyik sem lett a függőségem, szerencsére.
Talán az egyedüli szenvedélyem a közlésvágy és a vásárlás mániám, melyből az utóbbi mostanában eléggé visszafogottan működik. Mindezek mellett pedig néha szeretek nassolni, na jó néha nagyon szeretek nassolni. Ennyi a bűnlajstrom.
A várandósságomat 63 kilogrammal kezdtem, melyet megelőzően 60 kg körüli volt a súlyom. A rendszeres étkezésnek és a terhesvitaminnak köszönhetően viszont felszedtem egy kis pluszt, amit én akkor abszolút nem bántam. Mint kiderült nem is volt gond, hiszen a terhességem hónapjaiban a folyamatos rosszullétektől még fogynom is sikerült, miközben a lányok szépen és egészségesen növekedtek odabent.
75 kilogrammal mentem szülni, majd 57-el tértem haza és most - másfél év után -, 63 vagyok a mérlegre állva.
A régi nadrágjaim feljönnek rám, bár kényelmesebben érzem magamat egy számmal nagyobb, 38-as gatyókban, mert derékban a terhesség alatt bizony megszélesedtem. A felsőimből és ruháimból viszont sokat ki kellett szelektálnom, mert erősebb lett a hátam és a karom is. Mindegyik megedződött a gyerekek mellett. Talán ezt a változást volt a legnehezebb elfogadnom, hogy olyan helyeken lettem "több", ahol nem számítottam rá. Néha kicsit díjbirkózósnak (alacsony, de széles) érzem magamat a mostani testfelépítésem miatt, de ez van, legfeljebb majd benevezek a következő Olimpiára a sportágban!
A várandósság és szülés okozta, egyéb kategóriába sorolható változásokat tekintve (bejegyzés ezekről ITT) amúgy sokat javult a helyzet. A terhességi, azaz anya csíkjaim nagyon szépen elhalványodtak a hasamon és sokat feszesedett a bőröm is, viszont van még mit dolgozni ezen a területen, ahogyan a szétnyílt hasizmom is okoz némi kellemetlenséget néha. Éppen ebből kiindulva döntöttem el, hogy tudatosabban is odafigyelek mostantól a mozgásra és ezzel együtt az étkezésemre is.
Télen eljártam alakformáló edzésekre, ami nagyon jól esett, bár a tréner szerintem egy terminátor volt (oké-oké költői túlzás, hiszen én mindenkiről ezt gondolom, aki nem döglik ki az első fél óra után) és minden alkalom után úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Most, hogy beköszöntött a szép idő és sokáig világos van, szabadtéri edzésekre kezdtem el járni, ami a lakhelyünk egyik legszuperebb kezdeményezése és mivel egy nagyszerű edzőtársat is találtam, így egyáltalán nem érzem magamat rosszul, amikor a sok nő között néha bénázok a mozdulatsorokkal. Nem tehetek róla, egyszerűen úgy érzem magamat az ilyen tömeges megmozdulásokon, mint egy esetlen elefánt, de az edzést követő napon érezhető izomláz büszke érzése miatt megéri kitartani. Nagyon jó dolog a szabadban mozogni, még jobban kikapcsol és felfrissít, mint a teremben.
Tehát belelendültem az edzésbe, ami szuper és élvezem, de az étkezéssel abszolút hadilábon állok. Az utóbbi időben teljesen kiszámíthatatlanul törnek rám az éhségrohamok és néha úgy érzem meg tudnék enni egy egész tálnyi tésztát vagy jó pár tábla csokit, míg a következő pillanatban már az édesség gondolatától is rosszul vagyok. Még mielőtt bárki találgatna, nem-nem vagyok terhes, egyszerűen csak arról van szó, hogy többet idegeskedem és kevesebb normális ételt eszek mostanában, amit próbálok nassolni valóval ellensúlyozni napközben. Ezen változtatnom kell, ugyanúgy, mint fehér kenyér, a péktermékek és a cukor bevitelén is. A víz fogyasztásra pedig még jobban oda kell figyelnem már csak azért is, mert beköszöntött a hőség és hajlamos vagyok a szédülésre, rosszullétre, ha nem iszom eleget napközben. Az édességek helyett most próbálok több gyümölcsöt enni, illetve plusz vitamin forrásként, tabletták formájában is bevinni az energiát. A fagyi szezon szerencsére nincs rám különösebb veszéllyel, mert a terhességem óta rosszul vagyok a fagyitól, így egy gombóc még belefér, de többet nem bírok megenni.
A főiskolán nagyon megszerettem a mozgást, akkor futni, röplabdázni, úszni, squasholni és aerobikra is jártam, így nagyon jó érzés, hogy most is van lehetőségem a mozogni. Azt hiszem az eltelt másfél év pont elegendő idő volt arra, hogy elfogadjam és jóban legyek a "megmásíthatatlan" változásokkal a testemen, de ennek ellenére büszkeséggel tölt el, hogy képes vagyok tenni azért, hogy itt-ott kicsit csiszolgassak az anyatesten, ami egy vágással és csíkokkal, de így is tökéletesen ÉN vagyok.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
