Mivel töltjük az ikrekkel az őszi pihenőt? + Őszi bakancslista gyerekekkel
by
Fanni
- október 29, 2018
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt hetek nyugiban teltek nálunk. Éppen ellenkezőleg, nagyon is zajlott az élet és annyi mesélni valóm van, hogy alig tudom beosztani, hogy mikor és miről írjak éppen a blogon.
Elsőként talán arról, hogy az utóbbi napok rohanása után úgy döntöttük, hogy az őszi szünetben pihenünk és feltöltődünk egy kicsit. Tomi külföldi továbbképzés miatt volt távol tőlünk, én is sok programon és megbeszélés miatt elfoglalt voltam, a lányok pedig...nos a lányoknak is nagy feladatuk volt az utóbbi időben, ugyanis elköszöntek a cumijaiktól.
Itt az ideje kicsit lassítani, így nagyon örültem és izgatottan vártuk, hogy a Kids Oasis utazó nagyköveteiként ismét útra kelhessünk, ez alkalommal a Siófoki Hotel Azúr****-ba, ami négy Kids Oasis szélforgóval kitüntetett családbarát szálloda.
Ez alkalommal szeretnénk még különlegesebbé tenni a pihenést, így összeírtam egy bakancslistát magunknak olyan mókákkal és programokkal, amelyekkel még emlékezetesebbé tehetőek az őszi napok.
1. Összebújni reggel az ágyban egy mesekönyvvel.
Nincs is jobb annál, amikor reggelente még kicsit kuckózunk a meleg takaró alatt és a lányok bebújnak mellénk. Ilyenkor együtt ébredezünk és szeretném ezeket a pillanatokat elnyújtani, így arra gondoltam, hogy elővehetnénk a kedvenc mesekönyveinket és olvasgathatnánk együtt.
+ Anyaidő: Tervezem, hogy a lányok alvásidejében magamra is szakítok időt és az előre eltervezett, soron következő könyvet fogom olvasni a négy napos hétvége alatt. De lehet, hogy aludni fogok én is, amikor Sára és Dorka pihen napközben! :)
2. Levél háborúsdit játszani
A lányok már nagyon évezik, hogy ilyenkor ősszel a falevelekben gázolhatnak, gyűjthetik őket és nemrégiben a levél háború vicces oldalát is felfedezték, így ez az őszi szünet biztosan nem múlhat el enélkül!
3. Kakaót inni és a melegből a Balatont kémlelni.
A reggelünk nem teljes el egy finom kakaó vagy éppen kávé elkortyolgatása nélkül, ami szerintem egy tipikus őszi program lehet, főleg, ha közben az ember betakarózik egy meleg plédbe és a tájban gyönyörködik.
4. A Balaton partján őszi pikniket tartani.
Ki mondta, hogy piknikezni csak melegben lehet? Szerintem egy őszi piknik is nagyon hangulatos és kellemes kikapcsolódás lehet, főleg, ha jó melegen felöltözünk, viszünk magunkkal vastag plédeket, némi harapnivalót, termoszban pedig forró italt!
5. Bújócskát játszani a szállodában.
Őszintén bevallom, hogy ezt már nagyon régóta ki szeretném próbálni és mióta gyerekeink vannak még izgalmasabb lehetőségnek tűnik. Persze a szabályokat, hogy meddig lehet bújni tisztázni kell és lehet, hogy jobb, ha gyerekekkel csapatban játszunk, de szerintem nagyon vicces szórakozás lesz!
6. Késő estig társasozni pizsamában.
Az utóbbi időben a lányokkal igazán jól lehet a koruknak megfelelő társasjátékokat játszani, hiszen már meg tudják érteni a szabályokat és türelmük is van hozzá, hogy azok szerint játszanak. Késő délutánonként, esténként szoktunk játszani, így arra gondoltam, hogy tarthatnánk egy kis játékestét, amikor picit tovább ébren maradunk és a piszikbe bújva társasozunk.
7. Állatsimogatás egy farmon
Sára és Dorka igazi állat mániájukat élik mostanában, az esti meséket is felváltotta az elmúot napokban, hogy egy nagy könyvből felsorolják az állatok neveit és a lakhelyüket. Azt hiszem az állatsimogató nagy öröm lesz nekik!
8. Biciklizés a parton
Mióta megvettük a lányoknak a futóbicikliket és a mi bicajainkra is kerültek gyerekülések, rendszeresen járunk bicajjal a vízpartra. Nagyon szeretjük ezeket a biciklis mini kirándulásokat közösen. A Balaton mellett is nagyon jó lenne két kerékre pattanva kicsit bejárni a környéket.
9. Lovaglás
Szeretnénk a lányokat minél hamarabb megismertetni a mozgás örömével és mivel amúgy is nagyon örökmozgó és aktív kislányok, ezért arra gondoltam a legutóbbi póni lovaglás sikerén és örömén felbuzdulva, hogy idén ősszel elkezdhetnék a lovaglást gyakorolni, amennyiben pedig továbbra is tetszik nekik járhatnának rendszeresen is.
10. Kacsaetetés és kavicsgyűjtés
Sára és Dorka egyik abszolút kedvenc programja, bár szerintem ezzel minden gyereket le lehet venni a lábáról, ha viszünk egy kis nasit az úszkáló kacsáknak, aztán pedig kavicsokat gyűjtünk, amit itthon ó be is festhetünk közösen.
+1 Együtt lenni és élvezni a kikapcsolódást, miközben új és izgalmas emlékeket gyűjtünk!
A kikapcsolódásunkról természetesen most is készül majd egy videó és egy blog beszámoló is, így ha érdekel benneteket, hogy milyen élményekkel gazdagodunk a hosszú hétvége során, érdemes követni a blog oldalát ITT Facebook-on.
Istagram-on pedig napról- napra megosztok apró pillanatokat az életünkből ITT, kukkantsatok be hozzám!
Nektek van őszi bakancslistátok?
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!