Blogról, sikerekről, kudarcokról 1. rész / motiváció, időbeosztás, vállalkozás és a többi /
Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor ráeszméltem, hogy eljött az a pont, amikor nem csak vágyakozom és elképzelem az álmomat, hanem éppen benne vagyok és megélem. Őszintén bevallom, hogy sohasem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat és a mai napig zavarba jövök, ha erről kell mesélnem valakinek, aki megkérdezi, hogy: Hogyan csinálod?
A válaszom mindig ugyanaz: Nem tudom! Csak csinálom, mert szeretem és hiszek benne. Talán ennyi a titka. Kitartani akkor is, amikor rosszindulatú megjegyzéseket kap az ember, amikor sokan azt mondják ezzel nem lehet menni semmire, amikor nincs önbizalmad ahhoz, hogy folytasd vagy, amikor nincs egy szemernyi ötleted sem. Tudom, hogy a visszajelzés és a sikerek nagyon fontosak, de én próbálom mindig szem előtt tartani, hogy azt csináljam, amit szeretek. Ez pedig olykor kellő üzemanyag tud lenni ahhoz, hogy a nehezebb időszakokon is átlendüljünk.
Ezen a héten megpróbálok nektek mindent elmesélni, amiket eddig kérdeztetek tőlem a blogolásról, vállalkozásról és az erőgyűjtésről. Korántsem vagyok profi ebben a témában, nekem is sok tanulnivalóm van még, de őszintén remélem, hogy ennek a hétnek a végére lesznek közületek páran, akik esetleg a bejegyzéseim és történeteim hatására kezdenek bele egy olyan dolgokba, amit régóta halogattak vagy kapnak új motivációt ahhoz, amin éppen most dolgoznak.
Mert mikor valósítanád meg az álmaidat, ha nem most?!
1. Minden nap egy lépés!
Fontos mantra: "Csak azt csináld, amitől jól érzed magad!"
Mint minden jól működő vállalkozás a blog is olyan manapság, amiben nincsen szabadnap vagy hétvége, hiszen szinten folyamatos jelenlétet igényel, hogy fent tudja tartani az ember és ezzel együtt építkezhessen is. Ez leginkább a social media felületekre igaz, ahol nem egyszerű lépést tartani és folyamatosan megújulni. Bevallom engem sokszor stresszel ez a helyzet, hogy minél többet és jobbat posztoljak, írjak és jelen legyek, de ez a hajtás idővel sajnos megbosszulja magát. Bármennyire is szeretnénk elérni a céljainkat, fontos a pihenés, hogy olykor egyet hátralépve,tiszta fejjel tekinthessük át, amit csinálunk és azt is, hogy merre tartunk.
Néha elég apró, de biztos lépésekkel haladni ahhoz, hogy elérjük a célunkig, hiszen a lényeg abban rejlik, hogy kitartóan haladjunk. Azt a taktikát alkalmazom, hogy minden nap egy kicsit teszek hozzá a blogom vagy a vállalkozásom épüléséhez, ha pedig nagyon sok energiám van és sok ötletem, akkor pedig tartalékolok, hogy akkor is legyen mit előhúzni a tarsolyomból, amikor szeretnék egy kicsit pihenni vagy kikapcsolódni.
2. Nézz körül az inspirációért!
Természetesen én sem vagyok kifogyhatatlan a kreatív ötletekből és témákból. Gyakran van arra példa, hogy semmi ihletem nincs és nem tudom, hogy a következő héten milyen témát járjak körbe a blogon vagy milyen képek kerüljenek ki az oldalra. Én folyamatosan próbálok ötleteket és inspirációkat gyűjteni, a saját életemből, egy cikkből vagy egy videó részletből. Sok külföldi bloggert és cikket olvasok, akik rengeteg ötlettel látnak el azzal kapcsolatosan, hogy miről lenne érdemes bejegyzést írni vagy videót csinálni.
A másik nagy erőforrás az ötletek terén azok az olvasóim. Figyelek az igényekre a kommentekre és sokszor így születik meg egy új bejegyzés. De arra is volt már példa, hogy a húgom hívott fel azzal, hogy támadt egy jó ötlete, valósítsuk meg!
Valójában én az ötletelésben és a megvalósításban érzem leginkább azt, hogy ki tudok teljesedni, így folyamatosan ezeken jár az agyam és néha hajnalban is felkelek csak azért, hogy leírjak egy bejegyzést vagy ötletet.
Akik még sok ihletet adnak, ők azok a motiváló és inspiráló nők, akikekkel van szerencsém megismerkedni és az energiáik mellett egy kicsit "megmelegedni" egy beszélgetés során, amelyek néha képesek teljesen más megvilágításba helyezni dolgokat vagy újult erőt adni ahhoz, ha elakadok valamiben. Beszélgessetek sokat olyanokkal, akiknek a munkájára valami miatt felnéztek vagy inspirál benneteket! Ajánlom nektek Facebook-on a Mompreneurs csoportokat, ahol rengeteg inspiráló nővel ismerkedhettek meg és dolgozhattok együtt.
+tipp: Mindig írd fel, ha eszedbe jut egy jó ötlet vagy egy bejegyzés részlete. Nem kell, hogy azonnal megvalósítsd ezeket, de idővel ott lesznek kéznél, hogy emlékeztessenek arra, valami jó dolgot akartál csinálni!
3. A gödrök, amelyekbe belelépsz!
Fontos mantra: Bízz magadban, meg tudod csinálni!
Talán az egyik legnehezebb terület, amin folyamatosan dolgoznom kell és tudom, hogy velem együtt másnak is sokszor kihívást jelent, hogy a borúsabb hullámvölgyeket hogyan vészeljük át.
Vannak időszakok, amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, nem érkezik a várva várt sikerélmény, hogy nem látom az eredményét a munkámnak. Ezek az érzések legtöbbször a saját bizonytalanságainkból fakadnak, amit mostanában próbálok már időben kezelni, mielőtt még teljesen elkedvetlenednék.
+tipp: Amikor úgy érzem, hogy közeledek egy kis elszontyolodás felé, ami aztán a nehéz időszakokat és az önbizalomhiányt okozza, azonnal kitalálok valamilyen ötletet, amin dolgozhatok! Nem adom meg magamat az önsajnálatnak és még egy kicsit sem szeretném, ha egy-két negatív gondolat elterelné a figyelmemet arról, hogy milyen sok szuper dolgot elértem már! Kis gyakorlással ez a technika már automatikusan átkapcsol minket a nehéz időszakok közeledtével, hogy a jó dolgokra koncentráljunk inkább!
+ Irigykedés és negatív kritikák:
A másik kellemetlen terep számomra a blogolásban az nem más mint, az irigykedés és a negatív kritikák kezelése. Általában nem szoktam féltékeny vagy irigy lenni, de mivel emberből vagyok, így természetesen előfordult már, hogy azt gondoltam: De jó neki, hogy ilyen sikeres! Ilyenkor viszont azonnal arra szoktam gondolni, mielőtt bármilyen negatív érzés töltene el, hogy mi lenne az, amit én még megtehetek magamért, hogy sikereket érhessek el. Mit tanulhatok másoktól abban, hogy én is elérjem a céljaimat? Úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan a saját útja az élet minden területén, így a saját öröm és sikerforrásaimra próbálok koncentrálni a leginkább.
A negatív kommentelők kezelése ingoványos terület, de az utóbbi időben azt tartom szem előtt, hogy aki nem építő jelleggel fogalmaz meg kritikát, hanem csak a bántás vezérli, azt ignorálom. Lehet, hogy ez egyfajta struccpolitikának tűnik, de korábban értek olyan kritikák, amelyek már nem szeretnék beengedni az életemben és még bele sem szeretnék menni egy parttalan vitába azzal, aki ilyet megfogalmaz felém. Úgy gondolom, hogy senkinek sincs joga becsmérelni, megalázni vagy leszólni mást, még akkor sem, ha az adott személy az interneten vállalta magát mások előtt és "nyilvánosan" éli az életét vagy alkot valamit. Szabad egy negatív komment után rosszul vagy megbántottnak éreznünk magunkat, de ne engedjétek, hogy ez elvegye a kedveteket attól, hogy tovább folytassátok, amit szerettek!
5. Merj nagyot álmodni!
Fontos mantra: Sohasem tudhatod mi lett volna, ha nem próbálod meg!
Ne félj belevágni új dolgokba még akkor sem, ha úgy gondolod, hogy te ehhez kevés vagy és nem fog sikerülni. Sőt! Ilyenkor a negatív és visszahúzó gondolataidat zárd be jól az agyad egyik rejtett páncélszekrényébe és felejtsd el még a létezését is. Sokszor vágtam már bele lehetetlennek tűnő dolgokba és ha olykor nem is jött össze, azért nem adtam fel. A következő próbálkozásnál pedig gyakran ért pozitív élményként, hogy sikerült. Ne félj, ne becsüld le magad, mert sosem tudhatod, hogy másnak mennyire tetszik, amit csinálsz, fantáziát lát benned vagy nagyszerűnek tartja az ötleteidet. Tegyél meg bátran kezdő lépéseket és ne habozz egy pillanatig sem, hogy megmutasd magad!
Nem voltam mindig ilyen, de az utóbbi időben, ha kitessékelnek az ajtón, akkor teszek egy két kört és mikor találok egy ablakot bekopogtatok rajta!
6. Az idő, ami mindig kevésnek tűnik.
Amikor az utolsó simítások végzem ezen a bejegyzésen a lányok éppen körülöttem ugrálnak. Nos néha nagyon nem egyszerű hinni annak sikerében, amit csinál az ember, mert mondjuk olyan akadályok állják útját, mint az időhiány.
Én mindig zsonglőrködöm az időmmel, hogy minél több dolgot meg tudjak csinálni egy nap alatt, ami persze olykor lemondásokkal jár. Ha például a lányok bölcsiben vannak, akkor reggel leülök az asztalhoz a laptop elé egy jó nagy bögre kávéval és zenével majd csak akkor állok fel legközelebb, amikor a legfontosabb teendőimmel végeztem. Ilyenkor nem a kikapcsolódás vagy az olvasás van első helyen, azokra a dolgoknak máskor kell időt szakítani, de mivel a blog és az írás is egyfajta kikapcsolódás és feltöltődés a számomra ez kárpótol azért!
EBBEN a rövid videómban már meséltem nektek, hogy a gyerekek mellett milyen praktikáim vannak az időbeosztással kapcsolatosan.
7. Ha Vállalkozás, akkor jó könyvelő!
Sohasem gondoltam volna, hogy az én férjezett nevem mellett egyszer szerepelni fog az egyéni vállalkozó megnevezés is. Persze egy időben a férjezett névre sem gondoltam!
A lányok két éves szülinapja után nem sokkal vettem egy mély levegőt és azt mondtam: Most vagy soha! majd belevágtam egy régóta dédelgetett álmom megvalósításába. Ez pedig az volt, hogy az írásaim egyszer szerepelhessenek nyomtatott sajtóban. A blog kapcsán sokáig nem szerettem volna és nem is igazán tudtam, hogyan lehet pénzt keresni, de az újság volt az első lépés, ami miatt az írásaimért fizetést kaphattam. Ehhez persze elsőként számlaképes vállalkozóvá kellett válnom.
Az első biztos lépés az volt, amikor megtaláltam a legsegítőkészebb könyvelőt, aki türelmesen elmagyarázta nekem a fontos információkat, melynek tengerében én is biztosan elvesztem volna és inkább visszafordulok ezen az úton.
Bár egy saját vállalkozás sok teendővel és odafigyeléssel jár, egyszer sem bántam meg, hogy belevágtam! Jelenleg szabadúszó újságíróként cikkeket írok és anyagokat készítek, ami számomra egyet jelent a gyerekkori álmaim megvalósulásával.
Még több tippet olvashattok tőlem a blogolásról EBBEN a korábbi bejegyzésemben.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
0 megjegyzés
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!