Ikrek? De rajta csíkos van, rajta pedig pöttyös! / Így öltöztetem a lányokat /
by
Fanni
- január 31, 2018
Egy azok közül a mondatok közül, amit a lányok kiskorában elég sokszor hallottam. Néhány ember tudatában még ma is él az az elképzelés, hogy ikrek esetében csak akkor érvényes az ikresség, ha ugyanúgy néznek ki és ugyanolyan ruhában vannak öltöztetve.
Néha még most is előfordul, hogy megdöbbenek, amikor elnézem a lányokat és rájövök, hogy nekem ikreim vannak. Bármilyen hihetetlen, még 2 év elteltével is elfelejtkezek sokszor arról, hogy a lányok ikrekként jöttek a világra és ez milyen különleges, nem csak nekem, hanem számukra is. Az utóbbi időben azt hiszem azért feledkezem meg róla, mert inkább kistesó-nagytesó módjára viselkednek a védelmező gesztusaikkal és igen, néha a veszekedéseikkel is. Sosem kezeltem őket egy és ugyanazon személyként, csak azért mert ők együtt növekedtek a hasamban és egy napon, csupán két perces eltéréssel jöttek a világra.
Amikor még várandós voltam, sokan kérdezték tőlem, hogy egyformába ruhákba fogom-e őket öltöztetni. Már akkor is sejtettük, hogy Dorka és Sára nagyon különböznek egymástól személyiségben, hiszen a pocakomban is teljesen máshogy viselkedtek. Így döntöttük el a neveiket is. Persze azóta árnyaltabb lett a dolog, hiszen kezdjük őket igazán megismerni, de még így is igaz, hogy nagyon eltérő személyiséggel rendelkező gyerekek. Ikrekként mind a ketten nagyon erősek, nincs közöttük alá vagy fölérendelt szerep, ami okoz is mostanában némi konfliktust kettőjük között.
Nem tagadom, hogy nagyon aranyos, amikor a lányok ikrességét még az egyforma ruhákkal is ki lehet emelni, viszont a kezdetektől fogva próbálom őket hasonló, de mégsem ugyanolyan ruhákba öltöztetni. Akkor öltöztetem őket tetőtől-talpig ikreknek, amikor "ikres" képet szeretnék készíteni róluk, vagy olyan eseményre megyünk ahol szeretném hangsúlyozni a kapcsolatukat. Gyakran pedig praktikussági szempontból veszek nekik ugyanolyan holmikat, mivel sokkal egyszerűbb, ha egyszerre kettőt akasztok le valamiből a boltban.
Mikor kiderült, hogy kislányaim lesznek az első utam a Hádába vezetett. Nem egy kincset találtam már ott a saját gardróbomba, tudtam a lányok ruháival sem lesz ez másképp. Az egészen aprócska méretektől fogva, igazán különleges és aranyos darabokat találtam már ott nekik.
Mivel két kisgyereknek nem kis mennyiségű ruhára van szüksége - annak ellenére, hogy sokat kaptunk ajándékba - én is szerettek nekik vásárolni, amit ilyenkor pénztárcakímélő módon tehetek meg.
Szeretem, hogy rengeteg minőségi és egyedi darab között válogathatok a gyerekrészlegen és ehhez ma már ki sem kell tennem a lábamat a házból, hiszen a Háda webshopban is széles kínálat vár felnőtt és gyerekruhákból egyaránt.
Az utóbbi időben szívesen rendelek nekik (is) ruhákat a webshopból, ahol nagyon egyszerű összeválogatni azokat a darabokat, amik színben vagy stílusban hasonlítanak egymáshoz, de mégsem ugyanolyanok, így játszva azzal, hogy kicsit egyforma, de mégis különböző darabokat viseljenek a lányok.
A webshopon található és eddig rendelt darabok méreteivel és a minőséggel ugyanúgy meg vagyok elégedve, akárcsak a személyes vásárlásaim során. Sokszor van akció a webshopban, így érdemes minden nap vetni egy pillantást a kínálatra, vagy feliratkozni a hírlevélre.
Ruha összeállítás: Háda webshop |
Persze többször vannak olyan napok, amikor egy harisnyában és body-ban ugrabugrálnak egész nap a lányok, de amikor kiöltözünk, azt szeretem megörökíteni.
Fényképet persze alig lehet róluk készíteni mostanában, hiszen tornádó üzemmódban működnek az elmúlt hetekben, így a kettejük összhangot az öltözködés kapcsán csak a gyorsan elkapott fotókon tudom nektek megmutatni. De azt hiszem, hogy a képek magukért beszélnek.
Az öltöztetésükben azt szeretem a leginkább, ha illik a személyiségükhöz, a vidám és örökmozgó mivoltukhoz és kényelmesen érzik magukat a viselt darabokban, legyen szó egy csinos farmer short-ról vagy kényelmes pulcsiról.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!