Anyaként már háromszor lecseréltem a gardróbomat és az örök darabokat keresem! /Hazai alkotók 11. az ille-olla kabátok alkotójával /

by - november 23, 2020

Sűrűsödik az év vége és édesanyaként egyre inkább azt érzem, hogy most bele kell húznom, oda kell tennem magamat, ha szeretnék minden területen helyt állni, ahol jelenleg szükség van rám. A lányok 5. születésnapjára nagyon készülök, hiszen idén még különlegesebb élményt tervezek nekik, mivel a vírus miatt az első szülinapi zsúrjukat sajnos le kellett mondanunk.

Itt van az év végi hajrá a munkában is, Zsombor 3 hónapos kora óta újra gőzerővel dolgozom, ami olykor kihívást jelent egy baba és két nagyobbacska mellett, de bevallom őszintén, hogy élvezem is, hogy az anyaság mellett a munkában is kiteljesedhetek. 

És közben jó lenne időt szakítani magamra is, töltekezni, kikapcsolódni, hogy minden újabb kihíváshoz legyen energiám. De bevallom őszintén, az erőm fogyatkozik így év vége felé és olykor nem tudom, hogy honnan fogok lenületet meríteni a soron következő feldataimhoz.

Úgy érzem ezer helyen kell helyt állnom most és közben a család bástyájának is lennem, így minden időnyerő és praktikus dolog jól jön, sőt egyenesen aranyat ér egy anya életében.

Azt már korán megtanultam anyai létem során, hogy a gyermekeink érkezésével teljes fordulatot vesz a világ és benne az életünk. Ami addig megszokott és jól bevált volt, akkor felborul és szinte bukfencet hány. Ez igaz az időbeosztásunkra, a napi rutinunkra, az érdeklődési körünkre, az alvási szokásainkra és persze a testünkre is. Minden gyermekem születése után nem csak a testem formálódott, hanem a gardróbom is átesett egy nagy változáson. A szüléseimet követő hónapokban nagy szelektálásokat csináltam és kiválogattam azokat a darabokat, amiket már nem éreztem magaménak. Míg a kiválogatott darabok új gazdára találtak, én egyre inkább kezdtem jóban lenni magammal, megismerni a testemet és az egész kamaszkoromban utált adottságaimat is megszerettem. Bár a három gyermekünk születése bőven hagyott nyomokat a testemen, mégis most érzem úgy, hogy igazán jól érzem magamat a bőrömben. 

Egyre inkább azokat a ruhákat kezdtem kereni, amelyek jól kombinálhatóak, kényelmesek a kisgyermekes hétköznapokon is, de csinosak is egyben, valamint praktikusságuknak köszönhetően egyszerűen beépíthetőtek egy anya ezerféle életének mindennapjaiba. Ehhez sokat segít, hogy korábban részt vettem szín és stílus tanácsadáson, így tisztában vagyok azokkal az árnyalatokkal, amelyek kimelik az arcomat és a testalkatomnak megfelelő fazonokat is ismerem. Ezáltal nem csak egyszerűbb válogatni egy-egy vásárlás során (felesleges próbafülkés köröket megspórolva ezzel magamnak), de sokkal tudatosabb ruhatárat is sikerül szépen-lassan kialakítanom, amelynek mindenképpen részei azok az örök darabok, amelyek az alapjait képezik a gardróbomnak.



Lenkével és az ille-olla kabátokkal a lehető legjobbkor ismerkedtem meg, hiszen már éppen kezdtem nekiveselkedni, hogy idén az online boltok vállfáin kutatva találjak rá a számomra megfelelő télikabátra. Szerettem volna, egy praktikus, "anyabarát" kabátot találni idén télre, ami csinos, univerzálisan hordható elegáns vagy sportosabb ruhákhoz is akár és a fazonjának köszönhetően megvéd a hidegtől, hogy elég legyen csak egy vékony pulcsit felkapnom alá, hiszen a gyerekek mellett egy elindulásnál általában az én öltözetemre marad a legkevesebb idő, így fontos, hogy gyors és praktikus legyen az öltözködésem.

Hogyan született meg az ille-olla?

A dédnagymamától tanultam varrni, akkor én 16 Ő pedig 94 éves volt és a a régi lábbal hajthatós varrógépén tanított engem. Később jelentkeztem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen-re , ahol nagyon fontos lett az általam alkotott ruhadarabok kapcsán az esztétikum, a funkcionalitás és az emberközpontúság. Olyan célközönségnek szeretnék varrni, akiknek a testük változása miatt kifejezetten nehéz a mostani piacon kényelmes ruhadarokat találniuk, így a kismamáknak és az édesanyáknak kezdtem el tervezni, egészen a várandósság hónapjaitól, a szülés utáni időszakra is gondolva.  A márka neve a saját nevemből és az OLLA, a finn létige (olla raskaana) ötvözésével született meg, ami azt jelenti, hogy kismamának lenni. 


Leginkább kabátokat találhatunk a kínálatban, van ennek különleges oka?

Az egyetemen a legtöbb feladatom elkészítésénél mindig valahogy a kabátokhoz vezetett az utam. Terveztem például snowboard kabátot is és az ille-olla kínálatában is megtalálhatóak a mai napig a sportoláshoz, mint például a biciklizéshez is kényelmes darabok.

Nagyon szeretek a softshell anyaggal dolgozni, amit legtöbbször sportruházatokhoz használnak, de a pozitív tulajdonságainak köszönhetően, mint a vízlepergető, szélálló vagy éppen  könnyen szellőző funkciója, szerettem volna újragondolni és hétköznap is viselhető fazonokban felhasznáni.

Igyekszem örökdarabokat készíteni a tudatos vásárlás jegyében, hogy a vásárlóim megtalálhassák nem csak azokat a darabokat, amelyek a legjobban passzolnak hozzájuk illetve a legelőnyösebb a számukra, de sokáig is viselhessék azokat.

Nagyon szeretek öltözködni és úgy gondolom, hogy a kabát az első, ami szembetűnik, ha találkozunk valakivel, így szerintem sokat el is árul a viselőjéről és véd is.  Mindamellett, hogy igyekszem praktikus darabokat készíteni, fontosnak tartom, hogy a viselőjük szépnek is érezze magát bennük, így a különböző színtípusoknak megfelelő árnyalatok is megtalálhatóak nálam és a szabásban is alkalmazok olyan fogásokat, amelyek előnyösek a viselő számára.

Minden kabátban van valami apró különlgesség akár szabásban, akár kiegészítőkben, honnan jön egy-egy kabát inspirációja?

Ahogy korábban meséltem, a kabátok mindig is közel álltak hozzám, szeretek kísérletezni, akár egy magamra dobott négyzet alakú textillel is, amit addig variálok, amíg ki nem találok egy új fazont. A kabátok kapcsán nagy ihletőim az anyagok és a gombok, de akár az utcán vagy egy újságban látott részlet is nagyon inspirálóan tud hatni rám. 

Az anyagkereséseim során igyekszem olyanokat keresni, amelyekből széles skálán választhatok színeket, hiszen fontos hogy minden színárnyalatba tartozó ember megtalálja nálam azt, ami számára a legelőnyösebb. Kifejezetten szeretek játszani a kétoldalú anyagok adta lehetőségekkel. Miután kiválasztok egy anyagot és fölépítek egy rendszert, arra törekszem, hogy ebből az anyagból a lehető leghasznosabb darabok készüljenek el, mint a biciklis kabátok, mellények, átmeneti kabátok és a téli kabát, amelyek most is megtalálhatóak a kínálatban. Tavasszal pedig tervezek egy új férfi kabát kollekciót, ami nagyon izgalmas feladat lesz!

Mindamellett, hogy szeretek a gombokkal, patentokkal és gumírozással kísérletezni, ezekkel egyedivé tenni a kabátokat, fontosnak tartom, hogy a viselőjük a legelőnyösebb formáját nyújthassa, így a vállalkat nagy kapucnikkal vagy gallérral hangsúlyozom ki, a derekat optikailag keskenyíti az átlósan felvarrt cipzár, a csípőt pedig a zsebek kerekítik, így lesz homokóra alakja a kabát viselőjének.

Az esztétikum mellett, fontos, hogy jól funkcionáljon a kabát, így a téli kabátunk például 4 féle anyagból készül, hogy a legjobban bent tartsa a meleget és védje a viselőjét, így tökéletes darab lehet a hétköznapokban és az édesanyák számára, akiknek nincs sok idejük az öltözékük összeállítására és olyan megoldásokat keresnek, amik egyszerűek és kompaktak. A kiegészítőkkel pedig a normál kabát is könnyen hordható kismamaként, illetve szülés után pici babával is.

Én egy téli sötétkék GERTRUD kabátban találtam meg az általam vágyott darabot, ami minden kívánságomnak tökéletesen eleget tesz. A színe számomra nem csak előnyös, de egy abszolút mindenhez viselhető árnyalat. A kabát nagyon csinos és kényelmes, öröm viselni, főleg most, hogy beköszöntöttek a fagyosabb nappalok. 


Az ille-olla showroomot Budapest szívében, a Várkert bazártól pár percre találjátok, ahol személyesen is megnézhetitek a kínálatot és felpróbálhatjátok a kabátokat, de az ille-olla weboldalán, - ahol külön színtipusotoknak megfelelően is keresgélhettek - ITT, meg is rendelhetitek a kiválasztott kabátot.  Instagramon pedig ITT tudjátok követni a márkát minden újdonságért.

A kabátok mellett Lenke készít prakikus és többféleképpen hordható táskákat, kézmelegítőket és kismama kiegészítőket is a kabátokhoz, amit szintén érdemes megnéznetek, ha babát vártok és egy olyan kabátot kerestek, ami nem csak a várandósságotok hónapjaiban, de utána vagy éppen még előtte is hordható!

És még egy jó hír! A Black Friday keretein belül, most a blackfriday2020io kuponkóddal -15% kedvezményt kaphattok az ille-olla webshopban!



Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!