Két babát várni, egy babát várni! Jelek, tünetek, különbségek / #ujravarandosan 3. rész /
Amikor megtudtuk, hogy ismét gyermeket várunk, nyilvánvalóan azonnal felvetődött bennünk a kérdés, hogy vajon ez alkalommal vajon hány baba van odabent? Természetesen már a várakozás idején megbeszéltük, ha úgy alakul - bár tudtuk, hogy nagy kihívás lenne - igyekeznénk kellő humorral és szeretettel megoldani a helyzetet, akárcsak a lányok érkezésénél, akik ikrekként, meglepetésként érkeztek a családunkba.
Emlékszem akkoriban nagyon kevés gyakorlati könyv létezett az ikres várandósság és anyaság témájában, ezért igyekeztem minden érzésemet és tapasztalatomat megörökíteni, remélve, hogy nem csak nekem lesz hasznos, hanem a későbbiekben a hozzánk hasonló cipőben járó ikres szülőknek is segítséget nyújthat majd.
Jelenleg egy babát várunk, így ez számomra az ikres várandósság után egy különleges helyzet és van pár különbség ebben az időszakban, amiről szeretnék nektek ebben a bejegyzésben mesélni.
Az a bizonyos első két csík...
Az első pozitív tesztre, amit a kezünkben tartunk, szerintem minden nő úgy emlékszik, mintha csak tegnap lett volna. Valójában ilyenkor kezdődik el az anya létünk izgalmas kalandja.
Emlékszem, amikor először eldöntöttük, hogy szeretnénk babát, hónapról-hónapra izgatottan vonultam a mosdóba egy-egy terhességi teszttel a kezemben, s bár korántsem kellett sokat várnunk, de nekem akkor ez egy végeláthatatlan időszaknak tűnt.
Az első várandósságomnál már jóval a lehetséges idő előtt megcsináltam abban a hónapban a tesztet, pontosabban aznap reggel, amikor elutaztunk egy hosszú hétvégére külföldre a barátinkkal és nem szerettem volna, ha az jár végig a fejemben, hogy van e baba vagy nincs. Végül mégis ezen kattogtam, mert - bár akkor még ezt nem tudtam - , de az ikrek miatt a dupla HCG hormon termelődésnek köszönhetően, már egészen korán, 4 nappal a várt időpont előtt kimutatta a teszt két halvány csíkkal, hogy várandós vagyok. Ez a csík három nap múlva már esti időszakban is határozottan és erősen megmutatkozott a második teszten. Tehát egyértelmű volt, hogy babát várunk!
Vannak dolgok, amik egészen biztosan nem változnak attól függetlenül sem, hogy első vagy második várandósságról beszélünk. Ilyen a türelmetlen várakozás időszaka is. A második várandósságomnál már nagyon vártuk, hogy végre pozitív legyen a teszt és mivel a testem sokszor küldött reménykedésre utaló jeleket, akárcsak a lányoknál, ez alkalommal is minden hónapban feltankoltam a fürdőszobai szekrényt tesztekkel.
Ez alkalommal viszont már jó pár napja várakoztam, azt gondolva, hogy ismét feleslegesen reménykedem, mire elővettem egy tesztet a fiókból és elvégeztem. Viszont aznap a délutáni időpont ellenére is halvány csíkkal, de ott volt a második vonal, amit először alig akartam elhinni.
+ várandós infó: Ikres várandósság esetén sok esetben hamarabb kimutathatja a terhességi teszt a várandósságot a kétszeres hormonoknak köszönhetően, de a korai időpont még nem mindig jelenti egyértelműen, hogy dupla baba van a pocakban.
Ahogy én tapasztalom a környezetemben, nagyon megugrott az ikres várandósságok száma, amit ma már a -szakkönyvekkel ellentétben - szerintem (mint laikus) nem mindig a kor vagy a hormonális hatások eredményeznek. Teljesen véletlenül is foganhatnak ikrek, legtöbbször kétpetéjűek, akkor is, ha korábban nem volt erre példa a családban.
Az első ultrahang és ami ezt követi...
Élénken él az emlékezetemben, hogyan ültünk életünk első ultrahang fotójával a kezünkben a buszmegállóban és még fel sem fogtuk, hogy szülők leszünk, majd nem sokkal később ismét ültünk immár az autónkban a 10. héten, kicsit döbbenten és talán ijedten, amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek. Fogalmunk sem volt hogyan alakult így, hogyan lettek ketten odabent?
Így utólag már nehéz megmondani, hogy a 6. héten vajon hol bújkált az egyikőjük és miért csak egy szívhangot hallottunk, de a 10. heti vizsgálaton már egyértelműen látszódott, hogy két baba növekszik a pocakomban, teljesen külön burokban. Bár az ilyen korai időszakban felhívta az orvosom a figyelmünket, hogy ez még nem számít teljesen ikerterhességnek, hiszen gyakran előfordul, hogy az egyik embrió felszívódik, de a lányok maradni akartak, amiben én az első perctől biztos voltam, ahogy abban is, hogy nem lesz velük semmi gond.
+ várnadós infó: A Pinteresten ITT találtok ikres ultrahang felvételeket, ITT pedig angol nyelven olyan cikkeket, amiben az ikres és a szingli várandósság különbségeiről írnak.
Első várandósság: Ikrek a 10.héten |
Bár a várandósságom idején - a rosszulléteket leszámítva - minden a legnagyobb rendben ment, viszonylag gyakran kellett orvosi vizsgálatokra járnom és korán abbahagytam a munkát is, hogy eleget tudjak pihenni és átvészeljem valahogy a rosszulléteket, amelyek a dupla hormonoknak köszönhetően eléggé próbára tettek.
+várandós infó: Iker várandósságnál gyakran felmerülhetnek olyan panaszok, ami miatt az anyukának kicsit korábban abba kell hagynia a munkát és pihennie, feküdnie is kell esetleg, ilyenkor veszélyeztetett terhesség miatt táppénzt vehet ki.
Most a második várandósságomnál úgy alakult, hogy az első ultrahang kicsit korai volt, így kisebb feszültséggel járt számomra, hogy először még nem hallottunk szívhangot, de egy kicsit később, amikor visszatértünk kontrollra, akkor már határozottan hallani lehetett az erős, határozott dobogást!
Az ikerterhességre tekintettel most jó alaposan megvizsgált az orvosom és a 7. héten úgy feltételezte, hogy jelenleg csak egy babát várunk. Teljesen biztosak viszont csak a 12. heti ultrahang viszgálaton lettünk ebben, amikor - akárcsak a lányoknál - a babánk neme is kiderült.
Bár jelenleg ritkábban kell járnom orvosi ellenőrzésre a vér és vizelet vizsgálat (második várandósság miatt az összeférhetetlenségi ellenőrzés, melyet vérből állípítanak meg) EKG, fogorvosi vizsgálat és az ilyenkor előírt vizsgálatok most sem maradnak el. Ahogy a lányoknál, most is részt vettünk a 12. heti kombinált genetikai vizsgálaton és hamarosan a 20. héten is rá fognak a babára nézni kicsit átfogóbban, ami engem minden alkalommal megnyugtatott, nem csak az ikreknél, hanem ez alkalommal is.
+ várandós tipp: Olykor ikreknél az ultrahangok alapján alapján nehéz megvizsgálni mind a két babát az elhelyezkedésük miatt. Ettől viszont egyáltalán nem kell megrémülni, viszont a genetikai vizsgálatok alatt nagyon alaposan megnézték a lányokat és egész pontos értékeket és eredményeket kaphattunk.
Azok a bizonyos tünetek...
Míg a lányoknál egészen a 9 hétig nem éreztem semmilyen tünetet magamon, még akkor sem, ha erősen koncentráltam és mindenki kérdezgette, hogy érzek-e már valamit - bár végül kiderült, hogy ami késik az sosem múlik! - és a kezdetleges hormonok játékának köszönhetően is csak egy kisebb sírós kirohanást köszönhettem - úgy most a második várandóságom idején, már a pozitív terhességi teszt előtt voltak olyan apró jelek, mint az éhség, fáradság majd a migrén, amiből sejtettem, hogy valami megváltozott a testemben.
Mi a helyzet lélekben? Ami a lelki dolgokat illeti, a mostani várandósságomnál egy kicsit jobban megmutatkoznak a hangulatingadozások, az aggodalom a baba épsége miatt, míg az ikreknél a rosszullétek ellenére is végig kiegyensúlyozott és magabiztos voltam.
Az ikerterhességnél kicsit később mutatkoztak meg a tipikus várandós tünetek, de sokkal intenzívebbek és olykor megterhelőbbek voltak, mint most egy babánál. Valójában, míg nem voltunk teljesen biztosak benne, hogy jelenleg egy babát várunk, már éreztem, hogy ez egy sokkal könnyebb és enyhébb várandósság, mint az ikreknél volt, hiszen egyes tünetek gyengébben jelentkeztek. Ellenben, ami különbségnek számít és nem csak a korai időszakra érvényes a jelenlegi terhességem kapcsán, hogy most olyan, mintha a testem már tudná mi a "dolga" várnadósan, most azonnal emlékszik mindenre, így vannak dolgok, amelyeket korábban észlelek magamon, mint az első terhességemnél.
Beindulnak a pillangó szárnyak azaz az első rúgások...
Talán a második olyan dolog a szívhang után, amire az anyukák nagyon várnak a várandósságuk idején. A lányokat egészen korán a 15-16. héten éreztem, de azt hiszem ez nem is volt meglepő, hiszen sokszor úgy éreztem, hogy mindenhol kis kezek és lábak rugkaláplnak bennem. Nagyon különleges érzés volt és néha csak találgatni tudtam, hogy éppen kinek, milye kopogtatott a hasamon.
Ez alkalommal is nagyon vártam, hogy végre megérezzem odabent a gyermekünk mozgását és a biztos jeleit annak, hogy aktívan mozgolódik, amire most a 17. héten került sor egy álmos reggelen. Igaz még nagyon gyengén, de egyre többször érzem az eltéveszthetetlen jeleket odabentről.
Terhesség hónapjai
Bár minden várandósság más, így ez igaz az ikres várandósságra is, így vannak anyukák, akik dupla babánál is olyan szerencsések, hogy a reggeli vagy éppen egész nap tartó rosszullétek elkerülik őket. Én sajnos a lányokkal és most a második várandósságomnál sem tartoztam ebbe a csoportba.
Az ikerterhességnél szinte minden duplán jön - legalábbis én határozottan így éreztem - és bár aggódtam, hogy egészen a 10. hétig nem volt jele a reggeli rosszulléteknek, utána viszont úgy köszöntöttek be, hogy végül beláttam, egyáltalán nem kellett volna őket sürgetnem. Egészen a terhességem 6. hónapjáig nagyon rosszul voltam, eleinte gyarapodás helyett vesztettem a súlyomból és olykor egy szem szőlő után is azonnal rohannom kellett a mosdóba. Nagyon nehéz időszak volt, előfordult, hogy kórházban kötöttem ki infúzióval a karomban, de a lányok csodával határos módon végig szépen gyarapodtak és fejlődtek odabent. Az első várandósságomnál éppen ezért nem ismertem különösebben a híresen hirhedt várandós kívánósságot és örültem, ha egyáltalán valami bennem maradt.
Most a második várandósságom alatt a 8.-9. hét környékén köszöntöttek be a rosszullétek, melyeket gyakran migrén is kísért. Előbbiek szerencsére reggel egy-két órán át tartottak, de az utóbbiak sokszor egész napon át kísértek. Az első hetekben éhség rohamok jöttek rám és szinte óránként ennem kellett, hogy ne legyek rosszul, az étkezések után pedig soha nem voltam rosszul és nem kellett a mosdóba rohannom. Ezek idővel lecsillapodtak, most a második trimeszterben bár oda kell figyelnem, hogy a tízórai és uzsonna se maradjon ki, de lényegében ugyanannyit és ugyanúgy eszek, mint a várandósságom előtt. Ellenben előfordul, hogy szagok vagy valaminek a látványának (pl.: macskaeledel) hatására rosszul leszek és hányinger tör rám, ez az ikres várandóságom idején egyáltalán nem volt jellemző.
Az utolsó két hónap az ikrekkel fizikailag volt nehéz, hiszen mindenem fájt az akkor hirtelen növekedő pocakom miatt és úgy éreztem, hogy alig van helyük odabent a lányoknak. Az első várandósságomat szinte végig pihentem, ami miatt, ha néha ki is mozdultam valahová jobban bírtam a tempót. Ez alkalommal már elég korán elkezdett keményedni a hasam, fáj és nehéz érzéssel jár, ha nem figyelek a pihenésre, ami valljuk be a lányok mellett már nem mindig akkor és úgy megoldható, ahogyan szeretném, de igyekszem pihenni. Mindennek ellenére igyekszem aktív maradni és most nagyon élvezem, hogy tudok jönni-menni.
Első várandósság: Ikrekkel a 17. héten / Második várandósság: Egy babával a 17. héten |
Ez alkalommal - főleg az ikres várandósságnak köszönhetően - sokkal gyorsabban növekszik a pocakom és bevallom, néha elgondolkodom, hogy vajon meddig nő majd még a hasam a kiírt időpontig, ha már most a második trimeszter elején is mindennapos, hogy megkérdezik tőlem: Mennyi van még hátra? De valójában ezt nem tudom befolyásolni. Az biztos, hogy az ikrek előkészítették a helyet a tesójuknak, így a kisfiúnknak bőven van hová növekednie, hiszen az első várandósságom után, most gyorsabban tágul a hasam, amit a megvéknyodott bőr is segít.
Amikor eljön a szülés ideje..
A választott orvosom majdnem a 9 hónapnyi várandósságom alatt végig a császárra készített fel, hiszen ikrek esetében sokszor nem csak felkészülés, de szerencse kérdése is a természetes szülés, amit a babák helyzete és sok minden más is befolyásol. A 35. héten egy nyugis tévénézés közben folyt el az egyik kislányunk magzatvize, ami miatt azonnal indultunk a kórházba. Ami viszont nem volt betervezve, hogy a koraszülés miatt még aznap éjjel átszállítottak egy másik kórházba, ahol az ikrek megfelelő PIC ellátásban részesülhettek a szülés után. Ma már ezt sorsszerűnek érzem, hiszen így születhettek meg a lányok teljesen biztonságban, olyan szakemberek kezei között, akiknek a mai napig hálás vagyok, de akkor ez a fejlemény nagyon sokkoló volt a számomra.
+ várandós infó: Ikres várandósságnál érdemes előre átgondolni a kórház felkészültségét, ahol szeretnénk majd a babánknak életet adni, hiszen előfordulhat, hogy a korai érkezés miatt még aznap vagy a szülést követően átszállítanak bennünket és a babát is egy olyan intézménybe, ahol van koraszülött ellátás.
Ezután már csak az sokkolt jobban, amikor az új orvos bejelentette az egyre erősödő fájások közepette, hogy amennyiben szeretném megszülhetem a lányokat természetes úton. Sem lelkileg, sem testileg nem készültem erre, így nem tudtam mitévő legyek. Végül a lányok Apukájával közösen arra jutottunk, hogy amennyiben nincsenek a gyerekek veszélyben, akkor megpróbálom a természetes szülést. Erre viszont nem került sor, mert elmozdultak és a fájások ellenére a testem nem követte a jeleket, így nem készült fel teljesen a szülésre.
Akkor és utólag is úgy látom, hogy a műtét volt a legbiztonságosabb út mindannyiunknak, a lányok csupán két perc eltéréssel látták meg a napvilágot, épen és egészségesen, ami szerintem minden szülő számára a legfontosabb.
Sokan kérdeztétek, hogy ez alkalommal is császármetszésre esetleg programozott műtétre készülök-e? Erről szeretnék majd bővebben mesélni nekek, de úgy gondolom, hogy ezt előre elég nehéz megmondani. Az orvosom, aki világra segítette a lányokat, mindent elmagyarázott a császárt követő természetes szüléssel kapcsolatosan valamint támogat a döntéseimben, én pedig ez alkalommal szeretném az ösztöneimre bízni ezt a folyamatot, de mivel az első élményem sem végződött rosszul, ezért nem szeretnék második alkalommal sem tartani egy lehetséges műtéttől. Úgy gondolom, hogy minden úgy fog történni, ahogy a babának és nekem a legjobb. Előre pedig igyekszem nem stresszelni, hiszen előfordul, hogy eldöntünk valamit, de az élet és a körülmények nem úgy alakulnak, ahogy megterveztük.
A mai napig egy hatalmas csodának tartom az ikres várandósságot, hogy egyszerre ketten növekedtek a testemben és két babának adhattam egyszerre életet és számomra a lányok után most ismét babát várni szintén egy különleges dolog. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés lesz három gyermekes édesanyának lenni és alig várjuk, hogy megpillanthassuk a kisfiúnkat. Korábban úgy gondoltunk, hogy a lányokkal vagyunk teljes család, de úgy érzem, hogy igazán csak most lesz kerek a családunk, még akkor is, ha három gyerkőc menedzselése biztosan nem lesz mindig egyszerű!
Itt még olvashattok a második várandósságomról, ha érdekel benneteket a téma:
Ha bármilyen kérdésetek van a témával, ikres várandóssággal vagy a jelenlegi baba várásunkkal kapcsoltosan bátran írjatok hozzászólást és válaszolni fogok a kérdéseitekre!
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
3 megjegyzés
Nálunk egy fiú után jönnek az ikrek. Azt hiszem, ideje átböngészni a régebbi bejegyzéseid, milyen túlélési praktikákat osztottál meg :) Egy babával már végigcsináltuk a hasfájás, nem alvás, két hétig orrszívás dolgot, jelenleg kicsit elképzelhetetlennek tűnik, milyen lesz kettővel.
VálaszTörlésGratulálok nektek! Ne aggódj csak ránézésre tűnik nehhéznek, de gyakorlatban már egyszerűbb. Itt a blog oldalsávjában megtalálod a régi bejegyzéseket egy e-book formájában, le tudod tölteni :)
TörlésMár el is olvastam. a fiam napra pontosan két évvel a lányok után született, ugyanabban a kórházban :)
TörlésTetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!