Az ikres apaságról
"Jó Apa vagy! Szeretünk!"
Emlékszem, pontosan itt van a szemeim előtt az a kép, amikor az orvosom felénk fordította az ultrahang gép monitorját és megmutatta a felvételen, hogy ikreink lesznek. Két apró babszem volt még akkor csak a felvételen, de le sem lehetett volna tagadni, hogy bizony tényleg ketten vannak. Én persze alig hittem el, azt gondoltam, az orvosunk csak viccel és azonnal bepánikoltam. Tomi arcán viszont hatalmas vigyor villant fel, mintha éppen megnyerte volna a lottó ötöst és mikor meglátta a döbbent és igencsak kiborult ábrázatomat, a kezemet megfogva csak ennyit mondott: "Nem lesz semmi baj!"
Tomi az első pillanattól fogva bátorított és segített az anyává válásom útján és ez a mai napig így van, amiért örökké hálás leszek. Egészen a kezdetektől támogat és biztat, amikor a várandósságom hónapjaiban rosszul voltam vagy éppen azon aggódtam, hogy milyen kihívások elé nézünk ikres szülőkként. Számára viszont sosem volt kétség, hogy ezt is megoldjuk majd, mint minden mást.
Mikor megszületett Dorka és Sára, Ő volt az első, aki magához ölelte és melengette mind a két apró testet és óvó tekintettel kísérte a lányainkat, míg én lábadoztam. Legalább annyi pelenkát cserélt már, mint én és hősiesen kiveszi a részét a dackorszak harcaiból is.
Olyan anyukás feladatokat is örömmel vállal, mint a hajmosás és a hajgumizás, sőt néha sokkal ügyesebben véghez viszi ezeket a feladatokat, mint én.
Az Ő közreműködésével tudok időt szakítani a saját álmaim megvalósítására és rengetegszer vigasztalt már, amikor úgy éreztem semmit sem csinálok jól anyaként.
Nála önzetlenebb és odaadóbb apát nem is kaphatnának a lányaink, akik persze rajonganak érte, hiszen mindig vevő a mókára és a bolondozásra. Sára és Dorka sikítva rohannak elé, amikor meghallják délutánonként a kulcs zaját a zárban, hiszen tudják, hogy Apa hazaérkezett a munkából és estig meg sem áll majd a fogócskázás, bújócskázás, birkózás és még egy sor olyan játék, amitől néha az én hajam égnek áll, a lányok viszont hangosan kacagnak, mikor éppen fejjel lefelé lógva lengeti őket az apukájuk.
Apával tanultak meg focizni, a kosárlabda palánk már 11 hónapos korukban a játékaik része volt, elsajátították, hogyan kell "kötésben" rakni a legókockákat, hogy ne dőljön össze az építmény, vele készítettek elsőként bunkit a lakás különböző pontjain és az utóbbi időben a kacsázás fortélyait is ellesték tőle.
Tudom, hogy néha Ő is elfárad, néha sok neki három lány hisztije és problémái, de számunkra Ő egy álruhás szuperhős, aki mindig elkészíti reggelente a kakaókat és kávét, aki gyógyszertárba rohan, ha megbetegszünk, aki a legfinomabb krumplilevest készíti, és aki mindig, minden helyzetben fel tud minket vidítani egy-egy mókás grimasszal vagy vicces tánccal.
Tomi szerintem már akkor ízig-végig ikres apa volt, amikor az orvosunk felénk fordította azon a meglepetésekkel teli tavaszi napon az ultrahang gép képernyőjét. Szinte sosem láttam bizonytalankodni, pedig biztosan tudom, hogy neki is voltak már nehéz pillanatai akár az első oltásról, akár egy végeláthatatlan hiszti kezeléséről volt szó. Tudom, hogy számára az apaság ugyanolyan kihívás, akárcsak nekem jó anyának lenni. Tudom, hogy mindent megtenne a gyermekeiért és az udvarlók már előre retteghetnek, hiszen a lányaink kegyeiért először nála kell majd megküzdeni. Tudom, hogy Sára és Dorka büszkék lesznek majd rá, hiszen Ő nem csak babaházat és kis konyhát ad nekik, hanem egy boldog gyermekkort is!
Hármuk vidám kacagását hallva most is megmelegszik a szívem.
/ Tomi és a lányok ruháit a Pepco biztosította számunkra a fotózáshoz /
Fotók: Sunny Photo
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
0 megjegyzés
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!