Pelenkáról - bugyira / Szobatisztaság 1. rész /
A pelenka elhagyás hadművelete szerintem a legtöbb szülőnek nagy kihívást jelent. Főleg, mert egy elég ingoványos terepről van szó, ha rá akarjuk vezetni a csemeténket a pelus nélküli életre. Hogyan kezeljük kellően lazán, hogyan tegyük érdekessé a bilizést vagy a WC használatát a gyerek számára úgy, hogy közben megmaradjon a téma fontossága és komolysága? Mit tegyünk, ha a gyerekünk minden eszközzel küzd a pelus levétel ellen és hogyan ne fussunk ki a világból, ha olykor szuperül megy minden, máskor meg áll a bál a bugyi miatt?
Ahogy egyik nagy változást sem előzte meg nálunk extra stresszelés és idegeskedés, úgy a pelenkák levételét is próbáltam spontán módon venni. (Idegeskedni ráértem még később is!) Nem vérteztem fel magamat szakirodalmi háttérrel, nem jártam minden oldaláról körbe a témát és nem szőttem terveket arra vonatkozóan, hogy Sára és Dorka hogyan és mennyi idő alatt lesznek szobatiszták. Próbáltam kellően lazán kezelni ezt a dolgot, mivel úgy gondolom, hogy 2 évesen és 4 hónaposan még mindig bőven van idejük a lányoknak, hogy bugyira cseréljék a pelenkát.
Tavaly nyáron a lányokat annyira elkezdte foglalkoztatni, hogy mit történik a pelenkában és mi felnőttek miért vonulunk el a kis és nagy dolgainkat elvégezni, hogy úgy gondoltuk veszünk nekik egy-egy bilit, így a nagy melegben, amikor amúgy is szinte csak pelenka van, vagy még az sincs rajtuk, szabadon próbálgathatják a bilizést. Nem volt kényszer, nem volt sürgetés, csak egy érdekes újdonságot mutattunk nekik, amire nagyon nyitottak voltak. Azzal tisztában voltam, hogy akkor másfél évesen még koránt sincsenek megérve erre a változásra, így természetesen nem voltak elvárásaink sem, de a lányok örömmel ismerkedtek meg a bilikkel és vidáman üldögéltek rajta, sok esetben persze eredmény nélkül. (Kivéve azt az egy alkalmat, amikor az egyik lány egyszer sikeresen belepisilt és utólag vettük észre.) Amikor eljött az ősz el is tettük a biliket és legalább a következő tavaszig várni szerettem volna a szobatisztaság kérdésével, amikor a lányok korban is eljutnak odáig, hogy érdemes legyen komolyabban megpróbálni.
Szobatisztaságra utaló jelek nálunk:
- Délutáni vagy esti alvás után száraz pelenka.
- Szólnak, ha pisilni kell vagy nagy dolguk van.
- Szólnak, hogy cseréljünk pelenkát.
- Le és fel tudják húzni a nadrágot és az alsóneműjüket.
- Tudják, hogy mi az a bili, mi a WC és mire használjuk.
- Érdeklődnek az ott történő dolgok iránt.
Idén tavasszal már kezdtem újra gondolkodni a pelus elhagyáson, amikor egy nap arra érkeztem a bölcsibe délután, hogy a lányok a többi gyerekhez csatlakozva használták a nagy WC-t szűkítővel. Ezt egyfajta jelnek és bátorításnak éreztem, úgy gondoltam, hogy eljött az ideje a szobatisztaság első lépéseinek.
Az időzítésre nem is választhattam volna "jobb" alkalmat, hiszen egy olyan napon kezdtünk bele, amikor már korán reggel semmi sem alakult jól, de úgy gondoltam, hogy egy életem egy halálom, rosszabb már nem lesz. Még korábban vásároltam a lányoknak pamut bugyikat, így előkerestem őket és reggel a pelenkacserénél már azt adtam rájuk. Persze elmagyaráztam nekik, hogy mi fog történni, hogy miért kapnak ilyen szép színes bugyikat, ami természetesen nagyon tetszett nekik és mint a kiságyak rácsainak leszerelésénél, nagyon büszkék voltak, hogy ilyen nagylányos dolgok történnek velük.
Bár nagyon fárasztó volt az első nap és 1 óra leforgása alatt legalább 3 szett ruhát használtunk el fejenként, a lelkesedésem, a türelmem és a pozitív hozzáállásom nem lankadt, mert láttam, hogy Sára és Dorka tényleg próbálkoznak és jeleznek, szólnak még akkor is, ha néha kicsit ez későn jön össze. Nem volt semmi gond, megbeszéltük minden alkalommal, hogy nem történt nagy baj, szóljanak és megyünk a mosdóba és ők szépen meg is értették ezt. Tudtam, hogy idővel és gyakorlással szépen össze is fog jönni, hogy jól időzítsünk.
Láttam, hogy egyiküknél már tudatosan működik, hogy szól nekem, érzi mikor kell pisilnie és vissza is tudja tartani addig, míg eljutunk a mosdóba, míg másikuk kicsit lemaradásban volt ezzel kapcsolatosan és ritkábban jön össze, hogy időben vagy tudatosan szóljon nekem, ha mennie kell. Minden gyerek más és ez ikrek esetében is érvényes, a lányok kapcsán is tudtam, hogy másként fogják kezelni ezt a változást, másként fognak megérni a szobatisztaságra és nekem is másként kell támogatnom őket ebben.
Úgy gondoltam, hogy minden szuperül alakul és apró lépésenként, ügyesen meg is váltjuk majd a világot nem is olyan sokára. Már elképzeltem hogy nem kell majd több pelust venni és nincs több pelenkázási procedúra. De mint minden másban, ezen a területen is meg kellett tanulnom, hogy van amihez nem elég az én elhatározásom és kitartásom. Hogy egy gyerekben másképp zajlanak és működnek a dolgok, mint ahogyan az sokszor a nagykönyvben meg van írva vagy ahogyan én gondolom és olyankor bizony változtatni vagy lassítani kell.
Számomra az első mélypont akkor jött el, amikor a lányok elég hevesen összekaptak azon, hogy melyikük üljön a WC-re. Egyikük még éppen üldögélt rajta, de láthatóan már semmi nem csinált és csak szórakoztatta magát, a másikuk viszont már ott toporgott és hajtogatta, hogy bepisil. Természetesen ilyenkor egyikük sem képes elfogadni a kompromisszumos megoldásként felajánlott bilit vagy bármilyen szép szóval elmondott érveléseket, hiszen mind a ketten ugyanazt akarják és ezen a problémám - hogy csak egy WC-nk van a lakásban - az én mediációs képességeimet is bőven meghaladó sikítós hiszti kerekedett a két lány között.
Ikres anyaságom során már rengeteg olyan helyzettel találtam szembe magamat, amit egyszerűen képtelenségnek tűnt megoldani. Ilyenkor nagyon kétségbe szoktam esni és bevallom mérges is vagyok. Nem a gyerekekre vagyok dühös természetesen, hanem magamra, hogy kudarcot vallok, hiszen nem tudok kezelni egy ilyen szituációt.
Ezután kezdtem úgy érezni, hogy valahogy nem jó irányt vesz a pelus elhagyás. Továbbra is voltak kisebb-nagyobb sikereink, de egyikőjük elkezdte tartogatni és képes volt akár egész délelőtt visszatartani, másikuk pedig figyelemfelhívásként használta és öt percenként a WC-re jártunk, mert nem tudtam eldönteni, hogy mikor gondolja valóban komolyan és nem szerettem volna, ha amiatt éri baleset, mert nem siettünk a mosdóba.
Tisztában vagyok vele, hogy a szobatisztaság nem egy egyszerű feladat, sem a gyermek sem pedig a szülő számára. Ikrek esetében pedig még nagyobb kihívást jelent, hiszen a mi esetünkben a bili helyett a nagy WC-t választották arra, hogy megtanulják a szobatisztaság csínját-bínját. Ezzel viszont együtt jár az is, hogy meg kell tanulniuk megvárni egymást és minket is. (Egy alkalommal akkor is kitört a hiszti, amikor mi nem álltunk fel azonnal a WC-ről, amikor jönni akartak.) Nem egyszerű feladat két két évessel ezt elfogadtatni úgy, hogy közben figyelembe veszem az egyéni igényeiket és próbálom körültekintően kezelni az egész pelenka elhagyás folyamatát és sokszor az én türelmem és megértésem nem elég ehhez.
Bevallom, kicsit elfáradtam és elbizonytalanodtam ebben a témában, hiszen ahogy fentebb is írtam, nem csak a szobatisztasági kérdés állít kihívás elé, de a béke megőrzése is, ami nagyon fontos a számomra, mivel nem szeretném, ha valami rosszul sülne el a szobatisztává válás útján. Szeretném továbbra is türelmesen és lehetőleg nyugodtan kezelni ezt a feladatot, de elakadtam az úton és nem igazán tudom, hogy merre és hogyan tovább. Jó tudni, hogy nem sürget bennünket az idő és más elvárások sem, így úgy haladhatunk, ahogy a lányoknak és nekünk is a legjobb.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a lányok sohasem lesznek szobatiszták, de most inkább lassítottunk egy kicsit és kis időre visszatértünk a pelenkára pihenésképpen, hogy kis idő elteltével újra tiszta lappal indíthassunk.
Amit megtanultam eddig:
- Lassan, türelemmel -
Ha nem megy, nem kell erőltetni! Szerintem fontos, hogy a gyereknek és a szülőknek se okozzon rossz érzést vagy szorongást a pelenka elhagyása. Inkább lassabb, de nyugodtabb tempóban érdemes haladni, így a gyerkőc sem érzi a kényszert, aminek hatására sok kicsi inkább dacos lehet és ellenkezni fog a pelenka elhagyás ellen. A megértés és a türelem fontos, még kudarcok esetén is támogassuk biztassuk a gyereket, hogy legközelebb biztosan menni fog.
- Ne kérdezgessük folyton -
Igazi paramami lévén elég sokat kérdezgettem a lányokat napközben, hogy nem kell-e menniük mosdóba és többször megígértettem velük ilyenkor, hogy szólnak, ha menni kell. Utólag vettem észre, hogy ez zavaró is lehet a lányok számára, így visszavettem magamból és kevesebbet zargattam őket a kérdezősködve, hagyva őket, hogy szóljanak.
- Jutalmazás igen vagy nem? -
Esetünkben elmaradt a jutalmazás, bár kezdetben úgy gondoltam, hogy előveszem majd a lányoknak a hűtőmágneseket, amiket rendszerint kapnak is majd, ha sikerrel járnak. Aztán amikor először álltam azzal a helyzettel szemben, hogy egyikőjüknek már sokszor sikerült, másikuknak pedig még nem, nem volt szívem a másikukat kihagyni a jutalmazásból, hiszen tudom, hogy ez nem attól függ, hogy elég ügyes-e vagy sem. Így azt találtuk ki, hogy örömtapsolunk, amikor valamelyikőjüknek sikerült a WC-be pisilnie. Ezt nagyon élvezték, mind a ketten részt vehettek a tapsolásba, így senki sem maradt ki az ünneplésből.
Hozzászólásban örömmel várom a tapasztalatitokat a témában!
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
1 megjegyzés
bár még nincs gyerekem, mindig nagy örömmel olvasom az új cikkeid, mert érdekes és sokszor mulatságos is amiket írsz :D az összetapsolást is egy remek ötletnek találom, igyekszem elraktározni majd a jövőre nézve!
VálaszTörlésTetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!