Babát és álmot minden kislánynak!
by
Fanni
- március 18, 2019
Nemrégiben a lányokkal a Barbie baba 60. születésnapi zsúrjára voltunk hivatalosak, amit mindannyian izgatottan vártunk és nem csak azért, mert a Sárinak és Dorkának ez volt az első hivatalos sajtóeseményük! Bennem rengeteg gyerekkori emlék idéződött fel, hiszen a húgom és közöttem lévő 8 év korkülönbségnek köszönhetően én elég sokáig "legálisan" babázhattam, aminek jelentős szerepe volt a legszebb gyerekkori emlékeim begyűjtésében (pl.: amikor apukám, anyukám és a bátyám készítettek a babáimnak egy babaházat a hűtőnk kartondobozából, amitől szebbet el sem tudtam volna képzelni), így hát azt hiszem érthető, alig vártam, hogy a lányok is megismerhessék a babákat!
Egy kutatás szerint a kislányok jelentős része és a családok nagy aránya cikinek tartja egy bizonyos kor fölött a babázást és a baba vásárlást. Ez számomra nem csak azért megdöbbentő, mert a babázás nagyon fontos része egy kislány, de akár egy kisfiú fejlődésének is, hanem azért is, mert nekem Édesanyám még 10 éves koromban is megvarrta a hőn áhított rongybabámat, amivel aztán imádtam játszani és együtt aludni. Sosem éreztem és sosem éreztették velem, hogy kinőttem én már ebből. A velem egyidős babám pedig, amit első születésnapomra kaptam még mindig ott ül a lányok tőlem örökölt gyerekszobájában.
A babázásnak nagyon fontos szerepe van a szerepjátékok elsajátításában a napi élmények megélésében a gondoskodás és szeretet közvetítésében és emlékszem, hogy milyen öröm volt először és azóta is látni, amikor a lányok először játszották azt, hogy ők az anyukák és gondoskodnak a pólyásaikról.
Ami még a korábbinál is megdöbbentőbb tény, hogy egy felmérés szerint a gyerekek java már 4-5 éves korában rájön, hogy amit eljátszanak és elképzelnek kicsiként valószínűleg sosem fog valóra válni.
Nos én szeretném azt hinni, hogy ez a kutatás téved, de ha valóban így van, akkor mérhetetlenül szomorú vagyok miatta.
Emlékszem, hogy óvódás lehettem, amikor elkezdtem hajtogatni hogy én színésznő leszek. Nem tudom hogy ez önálló akaratból fakadt vagy csak azért találtam ki, mert anyukámék gyakran mondogatták ezt a fejem felett, amikor levetettem magamat a földre és előadtam egy Oscar díjas alakítás (akárcsak manapság a lányaim) vagy igazi álmom volt a színészkedés, de az biztos hogy általános iskolában már a színjátszó szakkör oszlopos tagja voltam és imádtam szerepelni.
Aztán jött a könyvek iránti mérhetetlen szerelmem és először az akartam lenni, aki ezekkel a kötetekkel foglalkozik, majd még nagyobbat álmodtam és én akartam az lenni, aki csodás történeteket ír.
Elérkezett a pályaválasztás és az egyetem kérdése. Elmentem nem egy továbbtanulási tájékoztatóra és meghallgattam sokakat, hogyan és merre kellene továbbmenni. Az ember gyermeke elkezd tanulni valamit, amiről azt gondolja, hogy illik hozzá és szeretni fogja, de valljuk be vajmi kevés fogalmunk van arról friss egyetemistaként, hogy mi az amit szeretnénk egész életünkben csinálni, mik szeretnénk valójában lenni, ami a FELNŐTTEK világában is megállja a helyét, amiből eltarthatjuk magunkat és a családunkat is. Kevés a hely itt az álmodozásra.
A felnőtté válás bizonyosan lefarag azokból a gyerekkori elképzelésekből és azt tapasztalom, hogyha valaki az álmainak él felnőttként, akkor arra sokszor ragasztanak olyan címkéket (a címkékről még hamarosan bővebben is szeretnék majd mesélni nektek itt a blogon), mint a felelőtlen, céltalan vagy az életművész.
Általános iskolában azért váltam a többiek céltáblája mert hittem a mesékben és faltam őket órák előtt és után, mert verseket és novellákat írtam és nagyon komolyan tudtam venni a fogalmazási feladatokat. Kilenc éves koromban kezdtem naplót írni, amiben rajzoltam, képeket ragasztgattam és mindenfélével dekoráltam. A mai napig őrizgetem a verseket és novellákat, az elkezdett könyveket egy dobozban a garázsunkban. Az én álmom folyton ott volt az orrom előtt, de sokszor megfeledkeztem róla vagy félre tettem és nem foglalkoztam vele. Akkor még nem ismertem egy embert sem, akinek a naplóírás lett volna a munkája. Miért hittem volna el, hogy nekem ez lehet majd?
Korábban a blog miatt sokszor kaptam a közvetlen környezetemben kritikát, kétkedő vagy lekicsinylő megjegyzést. Egyszer volt, hogy ezek miatt teljesen elment a kedvem az egésztől. Az ember nehezen tart ki egy olyan álom mellett, ami olyan rögös, hogy csak bukdácsolni lehet rajta, azt pedig még nehezebb ilyenkor elhinni, hogyha elég kitartó vagy és nem adod fel, akkor sikerülhet is. A csapból is ez folyik és nekem is néha a fülemen jön ki.
Amikor eljött az én második pályaválasztásom ideje immár nem tizennyolc, hanem huszonnyolc évesen és két kislánnyal az oldalamon ugyanúgy megrohantak a dilemmák és a félelmek. Hallottam a fülembe azokat a hangokat, amik azt mondták, hogy: Úgysem fog sikerülni? Miért nem keresel egy rendes állást? Ha felnőttként ilyen nehéz, akkor gyerekként hogyan ne lenne az?
Nekem viszont elegem lett abból, hogy folyton félbehagyok dolgokat, mert nem hiszek bennük tovább, vagy nem támogat mindenki. Megacéloztam magam és olyan erővel vágtam bele, vissza sem nézve, amitől még én is megdöbbentem. Olyan volt, mint egy ugrás az ismeretlenbe és még a mai napig nem hiszem el néha.
Igen, van, hogy ma is furán néznek rám, ha azt mondom blogger vagyok, akkor pedig néha elnézően mosolyognak, ha azt " szabadúszó újságíró". De már nem húzom össze magamat és nem kezdek el szabadkozni, hogy: "Majd meglátjuk mi lesz belőle!", "Csak kipróbálom pár hónapig!"
És lehet, igen megeshet, hogy nem ma és nem holnap, de pár hónap vagy év múlva majd módosítanom kell a terveimen, de megpróbáltam és kipróbáltam! Mert most ez tesz boldoggá, mert már elmondhatom, hogy megéltem az álmaimat! Ez pedig nagyon építő élmény, amit azt kívánok, hogy nem csak felnőttként, de gyerekként is lehessen része benne az embernek!
Nagyon sok pozitív példa van előttem és nem csak azok, akiknek a baba változatai a lányok mögött állnak, és hiszek benne, hogy két cseperedő nőnek én is lehetek majd élő és kézzel fogható példa.
Szóval én azt mondom, hogy őrizzük meg és adjuk csak tovább bátran a gyermeki énünket a játékot, az önfeledt örömöt, a nevetést és az álmokat!
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
