Így készült Sári és Dorka " Téli varázs" szülinapja

by - december 02, 2019


Idén még nagyobb izgalommal éltem meg a lányok negyedik születésnapjára való készülődést, mint az előzőeket, talán azért is, mert ők már a nagy napot megelezőeőn egy teljes héten át, minden reggel visszaszámolták a napokat és folyamatosan emlékeztettek bennünket, plusz az utca embereit is arra, hogy ők hamarosan négy évesek lesznek. Mi tagadás, abba a korba léptek, amikort értik és érzik ezeknek az alkalmaknak a fontosságát valamint a súlyát is. Szerettem volna hát idén, igazán kitenni magamért!


Tavaly kezdtük el a "tematikus" szülinapok sorát, ami szerintem hagyományá válik majd nálunk, amikor a lányok vadon élő kisállatos tortát kaptak és pom-pom diszítést körítésnek. Pár nappal azután, hogy beköltöztünk az új otthonunkba, akkor még nem volt sok időnk és alkalmunk sem többet készülni, de annyira megmaradt nekik a dekoráció és a torta tetején ülő kölyök állatkák emléke, hogy folyton ezt emlegették. Én pedig - még pár hónapig - igazi kislányos anyukaként álmodtam egy nagyot és belecsaptam a dekorálásba!

Idén abszolút beütött Sárinál és Dorkánál a hercegnő korszak és a tél közeledtével a Jégvarázs láz. Már megbeszélték, hogy melyikük Anna és Elza, az oviban a hajukat az ovónéni mindig úgy fonja be, ahogy a hercegnő testvérpár a mesében is viseli és bár a másdodik részt még nem látták, de nagyon odáig vannak a történetért valamint a dalokért. Így jutott eszembe, hogy ez alkalommal a tortájukra biztosan a két főszereplő fog felkerülni, a szokásos műanyag bábuk formájában, hiszen ezeket eltehetik, játszhatnak velük és örök emlék lesz a számukra.

Mivel nem vagyok valami ügyes, ha sütésről van szó, így a torta alapját - díszítetlen verzióban, csupán fehér fondant borítással - minden évben rendelni szoktam egy közeli cukrászdából. Egy kis malőrtől eltekintve, eddig minden évben nagyon elégedettek voltunk, de idén valamiért a kör alakú süti helyett egy téglalapot találtam a tortadobozban, amikor a férjem hazahozta azt a cukiból. Bevallom , először nagyon elszomorodtam, mert külön a cukrásszal egyeztettem ebben az ügyben és már lelki szemeim előtt láttam, ahogy a sokáig kutatott Anna és Elza figurák, valamint a halványkék masni, milyen szépen fognak mutatni a kör formán, de az-az igazság, hogy azonnal eszembe jutott,  ez a dolog csupán addig érdekes, amíg meg nem vágjuk az édességet, mert utána biztosan senkit sem fog ez az apróság zavarni. Utólag rájöttem, hogy kár is lett volna tovább idegeskedni emiatt, hiszen a lányok annyira boldogok voltak és meg voltak lepődve, hogy pont nem a torta formája abszolút nem érdekelte őket!

Három napon keresztül szervezkedtem és készülődtem az ünneplésre olyan izgalommal, amit bevallok, nagyon régen éreztem! Mindent elterveztem és előre kigondoltam, így a "Téli varázs" - ként általam elkeresztelt ünnepre kezemben egy hosszú listával az első utam a PEPCO-ba vezetett.

Úgy képzeltem el, hogy csodás jégcsapokat és havas tájat varázsolok az ebédlőnkbe, amihez meg is találtam a tökéletes ezüst karácsonyi dekorációkat, függőket és gömböket az özletben. Talán kicsit túlzásba is estem, hiszen mindent összeválogattam, amit egy kicsit is el tudtam képzelni, de úgy gondolkodtam, hogy legfeljebb elteszem karácsonyra, amit nem használok fel és szerintem a végeredmény és az örömtől csillogó szemek végül magukért beszéltek!

Szombaton a téli Anyanass programunkról hazaérve, a lányok már ébren voltak, így megkértem őket, hogy menjek el az apukájuknak segítsenek bevásárolni. Persze semmit sem sejtettek és szívesen mentek shoppingolni, én pedig közben hipersebességre kapcsolva  - már amennyire ez a mostani pocakos verziómban lehetséges volt - gyorsan elővettem a babaszobában rejtegetett díszeket és ajándékokat, majd nekiálltam készülődni.



A szekrényről lelógó jégcsillag füzér nagyszerű háttérként szolgált, mintha csak Elza palotájában járnánk, az asztalt pedig ezüst színű fényes és csillámos gömbökkel, valamint szintén jégre emlékeztető apró kirstályokkal és fényfüzérrel tettem havas hatásúvá.  Összegyűjtöttem még a lakásunkból a gyertyatartókat, lámpásokat és világító díszeket, ezeknek a javát korábban szintén a PEPCO-ban vásároltam, de ehhez a hangulathoz szerintem tökéletesen illettek most és kiegészítették a dekorációt.




Természetesen nem maradhatott el néhány igazán kultikus Jégvarázsos kiegészítő sem, mint a lányok korábban beszerzett párnái a mese szereplőivel, a szatyrok, amikbe az ajándékokat rejetettem nekik és a minden évben megírt képeslapok is a jeges világ hercegnőjét ábrázolták.

Nagyjából egy fél órát vett igénybe míg mindennel elkészültem, az előkészületekről és a lányok reakciójáról, amikor meglátták a diszítést és még néhány apró kulisszatitkot az ünneplésről Instagram stories-ban is beszámolok, amit ITT tudtok követni, ha kíváncsiak vagytok!

Bevallom nagyon elfáradtam, mire minden hozzávalót beszereztem és végül elkészültem a meglepetéssel, de azt hiszem tökéletesen megérte, hogy napokig izgatottan és eltökélten készülődőtem, hogy felkutattam és beszereztem a legmegfelelőbb kiegészítőket, majd titokban dekoráltam. Hatalamas volt az öröm és a mosoly az arcukon, amikor meglátták, hogy egy igazi téli álomvilágot varázsoltam nekik, így hát teljesen megérte minden perc, amit az izgatott készülődéssel töltöttem! 


A lányok szülinapjára készítettem egy különleges videót is, ezt ITT megnézhetitek!

A lányok szülinapjához a kiegészítőket a PEPCO-ban szereztem be, ez a szülinapi beszámoló velük együttműködve készült. 

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!