Gyönyörű és szórakoztató társasjátékok gyerekeknek, nem csak karácsonyra! Mi is kipróbáltuk!

by - december 11, 2019

Az ünnepek közeledtével egyre inkább vágyom rá, hogy a hűvös délutánokon milyen jó családi program lenne egy kakaó és persze némi karácsonyi süti mellett a nappaliban összekucorodva egy társassal kikapcsolódni. Éppen ezért idén a lányok születésnapjára  már kinéztem és beszereztem egy nagyon különleges játékot, ami mindannyiunkat elvarázsol, de ezek után úgy érzem nem ez lesz az utolsó olyan játékunk, ami otthonra talál nálunk és nem csak a gyerekek, de mi felnőttek is nagyon élvezzük a kikapcsolódást velük.

Az Anyaparadicsom.hu kínálatában nagyon sok ígéretes játékra bukkantam, amikor a tökéletes darab után kutakodtam, ezekből hoztam nektek egy kis ajánlót, kicsiknek és kicsit nagyobbacska gyekőcöknek is, ha ti is szeretnétek idén ünnepek alkalmával közösen játszani. Engem teljesen magával ragadott az a sok-sok izgalmas történet, ami ezekben a dobozokban rejlik, remélem, hogy nektek is sikerül meghoznom a kedveteket hozzájuk!

2,5 éves kortól:

Djeco: Állatmentő

A Djeco játékokat szerintem mindig a fantázia, a kreativitás valamint a szép kivitelezés jellemzi, ahogy ezt az aranyos jégvilágban játszódó társasukat is, melyben négy jóbarátnak kell segítenie a gyerekeknek, hogy eljussanak a jégkunyhóba a jégtáblákon keresztül mielőtt az azokat összekötő híd leomlana. Ez a játék tökéletes a csapatmunka megerősítésére és a testvérek (barátok) közötti összetartás segítésére is, hiszen a gyerekek nem egymás ellen, hanem együtt versenyeznek a siker érdekében!

 Djeco: Egy kis asszociáció

Talán az egyik legkedvesebb játékformám, amit kicsikkel is bátran lehet játszani és szerintem egészen érdekes, aranyos és vicces helyzetek tudnak kisülni belőle, az nem más, mint az asszociációs játékok. Nem csak azért, mert ehhez bőven elég, ha gyermeked már tud beszélni, hanem mert kitűnően fejleszti a kicsik szókincsét, kifejező képességét és fantáziáját is. Ebben a játékban a béka, boci és nyuszi lakhelyét kell megtalálni, majd a hozzájuk tartozó illusztrált kártyákat is minél gyorsabban begyűjteni. Bátran beszéltessétek a gyermekeket a játék közben, hogy mit látnak a képeken, mit esznek az állatok és milyen környezetben élnek, meglátjátok nagyon jó móka lesz!


3-4 éveseknek:

 Marbushka: Csipp Csepp 

A régi kedves lépegetős társasjátékok egyike egy kis különlegességgel megfúszerezve, biztosan nagy kedvencetek lesz, ha éppen most kezditek a társasjátékokkal való ismerkedést!  A négy kis erdei állatkát az erdőben érte az eső és a gyerekek segítségével kell hazajutniuk a farönk házikójukba! Vajon ki lesz a legügyesebb és ki ér haza először?

Djeco: Pontosan az!

Ezt a társasjátékot azért választottam az ajánlómba, mert Sárit és Dorkát ismerve sejtem, hogy a gyerekek java hozzájuk hasonlóan nagyon szeret kincset keresni és nagy népszerűségnek örvendenek náluk a különböző böngésző könyvek is, amiben nem csak sok-sok érdekes részletet fedezhetnek fel, de gyakran játszuk azt, hogy meg kell keresniük egy részletet a képeken. Ez a társasjáték is pont ezen az elven lett megalkotva, hiszen a gyerekeknek el kell mesélniük, hogy hogy mi jellemző az adott figurára, amit a többi játékosnak meg kell találnia a képen. A képek bár nagyon színesek és részletgazdagon lettek megalkotva, de a gyerekek könnyen megtalálhatják a keresett figurákat, így sikerélményben lehet részük.



Mi is kipróbáltuk!

A lányoknak egy Marabushka társasájétékot választottam, ami nagyon megfogott a kivitelezése miatt és később sem kellett csalódnom benne, hiszen egy nagyon különleges élményt kapunk egy kicsi dobozba zárva. Egy olyan mesevilágba csöppenhetünk a játékmenetben, ahol gyerkőc és felnőtt egyaránt szereplőjévé válhat a történetnek, ami még izgalmasabbá és különlegesebbé varázsolja a közös kikapcsolódást.

Sárinak és Dorkának az Üvegház névre keresztelt játékot választottam, ami a leírás alapján azonnal megtetszett, hiszen ebben a történetben apró tündérek bőrébe bújhatnak a gyerekek.  A játékban nekik kell segítenünk, hogy összegyűjthessék a fénybogárkákat a kis lámpásaikba és visszajuttassák őket az üvegház oltalmába, de nagyon óvatosnak kell lenniük, hiszen Zöld Kacaj a ravasz kandúr lesben áll, hogy meghiúsítsa a küldetésüket! Hihetetlenül izgalmas és varázslatos kaland ezzel a társassal játszani és nem csak a gyerekek, de mi felnőttek is nagyon élvezzük! 

A gyönyörű illusztráció és a játék tábla különleges háromdimenziós kialakítása miatt szerintem még egyedibb lesz az élmény! Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó Marabushka társasunk, sőt az igazat megvallva már az én születésnapi kívánságlistámra is felkerült egy darab, ami nagyobb korosztály számára tűnik izgalmasnak!


5 éveseknek:

 Marbushka: Csináld magad! társasjáték

Az egyik legkreatívabb társasjáték, amit valaha láttam mégpedig azért, mert itt konkrétan a gyermekkel közösen álmodhatjátok és valósíthatjátok meg a játék alapját, a figurákat és a szabályokat! A fantáziátoknak semmi sem szab határt, így a játék mellett az alkotás örömét is adja! Biztosan a ti gyermeketek is szeret lovagosat, űrbeli jeleneteket vagy kislányok esetében hercegnőset és pónisat játsazni, így bátran kitalálhattok ezekből egy izgalmas történetet, amit megjeleníthettek és saját szabályaitok szerint játszhattok! Ha nagyobbak lesznek a lányok biztosan mi is ki fogjuk próbálni!

 Marbushka: Bújócska a városban

Mostanra már biztosan sejtitek, hogy a Marabushka játékok nagyon közel kerültek a szívemhez, így talán nem is kell különösebben magyarázkodnom, hogy a következő kategóriákban miért is kaptak helyet ezek a társasok. Ahogy a korábbiakban is említettem , számomra lenyűgöző ezeknek a játékoknak a kivitelezése és a történetei, ezt a játékot pedig jövőre biztosan beszerzem a lányoknak, ha még akkor is aktuális lesz náluk a tacskómánia! A Bújócska a városban játékban ugyanis 2 tacskótesónak kell segíteni, hogy újra megtalálják az egymáshoz vezető utat a város és a parkok között. A gyerekek kipróbálhatják milyen navigálni a másikat a házfalak túloldaláról, úgy, hogy csupán azt írhatják le mit látnak maguk körül. Vajon sikerül Foltinak és Lujzinak újra egymásra találnia? Csak rajtatok múlik!


6 éveseknek és nagyobbaknak:

 Marbushka: Karácsonyi mese

Friss és ropogós játék, ami igazi karácsonyi hangulatban készült és hoz is mindenkit, aki kipróbálja, ezért tökéletes választás lehet azokra a bizonyos ünnepek utáni bekuckózós napokra. Gyönyörű, több színtérből álló három dimenziós játék, amit én legszívesebben dekorációnak is kitennék a lakásba, annyira részletgazdagon és varázslatosan lett illusztrálva! Ahogy a korábbiak ez a játék is egy kedves történeten alapszik, mégpedig egy karácsonyhoz kapcsolódó mesén, ami egy angyalról szól, aki véletlenül egy hófelhőre lépve megcsúszik és szanaszét potyogtatja a karácsonyi ajándékokat! Vajon sikerül a gyerekeknek idejében összegyűjteniük a csomagokat segítve ezzel az angyalnak, miközben megállnak csodálkozni a kirakatok fényeiben vagy felveszik a sapkájukat, ami lehulott a hóba? 

Ezt a játékot kis kutatóknak ajánlom, akik szeretnek kutatni és törni a fejüket újabbnál-újabb felfedezéseken. Kicsit nagyobb gyerkőcök számára ajánlom beszerezni, de az biztos, hogy izgalmakban és meglepetésben nem lesz hiány, hiszen a Folyó játékban nem csak azt kell eldönteniük a gyerekeknek, hogy hová hajóznak, hanem azt is ők találhatják ki, hogy milyen eszközöket szereznek be és akciókat hajtanak végre, hogy övék legyen végül a legmeglepőpp és legnagyobb felfedezés! 



Nektek van kedvenc társasjátékotok?
Szerintetek mit érdemes megnézni és beszerezni?

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!