Itt tartunk a lakásunk felújításában fél év után! / #felújítunk

by - augusztus 19, 2019

Tavaly decemberben költöztünk át az új lakásunkba és bár lakható állapotban vettük át, tudtuk, hogy hamar túl szeretnénk esni a főbb felújítási munkákon, hogy kényelmes otthont varázsolhassunk belőle.

A felújítás aktív része nagyjából másfél - két hónapot vett igénybe, ami leírva nem tűnik hosszú időnek, de gyerekekkel a porban, festékes vödrök és takarófóliák között, amikor nem volt konyhánk vagy fürdőkádunk, nem volt felhőtlen és egyszerű ez az időszak. Viszont úgy gondolom, hogy most a második felújításunk végére igazi harcos csapatként küzdöttük végig magunkat, veszekedés és világgá menések nélkül. 

Nagyobb feladatokban, mint a burkolás, festés és a kádunk beszerelése egy szakember segített nekünk, ezeket egyedül nehezen vagy nagyon időigényesen tudtuk volna csak kivitelezni, de több mindent mi csináltunk ketten.

A konyhánk

A lakásunk belső két szintes kialakításának köszönhetően, az alsó részen található a konyha, nappali és az étkező, valamint egy kamra- mosókonyha és a garázsba nyíló ajtó valamint a kertre néző dupla szárnyú ajtók.

Ebben a térben volt szükség a letgtöbb változtatásra és kihívást jelentett az alacsonyabb belmagasság és a hely szűkössége. Bevallom, én eleinte szkeptikus voltam azzal kapcsolatosan, hogy othonossá fogjuk e tudni varázsolni ezt a helyiséget, hiszen sötét volt és a falon futó csöveknek köszönhetően kicsit barátságtalan is.

Viszont mint minden ez is csak egy kis újragondolás kérdése volt, mert miután a régi rózsaszín falak helyét fehér árnyalat vette át a helyet és a súlyos függönyöket lecseréltük egy szellős, világos darabra azonnal kivilágosodott a tér.

+tipp: Ha hasonló adottságokkal bíró teret szeretnétek világosítani, akkor próbáljatok minél világosabb színeket választani, szelőssebben berendezni és a dekorációval is kicsit szűkmarkúbban bánni, hogy még kevesebb dolog legyen, ami "összenyomja" optikailag a helyiséget. Nálunk ez a praktika abszolút bejött és a lentebb is látható képek szerintem hűen tükrözik a különbséget.

Előtte / Utána

A konyha volt az egyetlen biztos pont, amiről tudtuk, hogy az eredeti helyén fog maradni, így ez volt az első, amit elkezdtünk összállítani. A régi konyhát kibontottuk és továbbadtuk, majd az IKEA konyhatervezőben nekiláttunk megtrevzni az új konyhánkat. Bár jó ideig "gyászoltam" a régi konyhánkat, amikor készen lett a tervünk az IKEA szürke METHOD darabjaival, tudtam, hogy ezt is nagyon fogom szeretni, amint készen lesz.

Bár a kész tervünkkel sétáltunk be az áruházban és szerencsére minden gond nélkül kiszállították nekünk a darabokat, első körben csak a konyha alsó részéhez rendeltük meg a bútorokat és a kiegészítőket (porcelán mosogatótálca, csap, munkalap stb.), mert az egyéb felújítási költségeinkre is tekintettel kellett lennünk, így a mindennapi használathoz szükséges részeket szerettük volna először beépítani. A mosogatógépünk, sütőnk és a főzőlapunk is BOSCH, amit nagyon szeretünk és eddig pozitív tapasztalataink votlak ezekkel a készülékekkel. Az egyéb kiegészítőket és dekorációkat, amit itt láthattok még az előző konyhámból hoztam át és a javát a PEPCO-ban szereztem be. 

A konyha egyik különleges pontja, hogy bár nem beépíthető a hűtőnk, de egy szekrényben kapott helyet - ez az előző konyhánkban is így volt - így kicsit elrejthettük, de központi helyen maradhatott a konyhában.

Nagyon tetszik a fa és a szürke árnyalat egymás mellett a mostanában pedig nagyon kedvelt metrócsempe sötétszürke fugával szerintem teljessé teszi a konyhát. 

Update:A poszt megírása óta felkerültek felülre is a szekrények a konyhánkba, valamint beszereztük a szekrények mellé a polcnak való faanyagot is, amit egy rusztikusabb hatású tölgyfa darabból fogunk megvalósítani.

+tipp: Csak a kiszállítást kértük a konyhánk kapcsán az IKEA-tól, először úgy terveztük, hogy mi szereljük össze a bútort de átgondolva az erőforrásainkat és az időnket segítséget hívtunk ehhez a feladathoz. Nagyon sokan vállalnak ilyen bútor összeszerelést, ha ti is ebben gondolkodtok érdemes szétnézni ebben a témában az internetes hirdetések között.


A nappalink:

A teljes alsó szinten a hideg burkolatot melegre cseréltük, ami nem csak barátságosabbá, de melegebbé is tette ezt a teret. A parkettát a DIEGO-ban szereztük be, ahol érdemes figyelni az akciókat és kihasználni a törzsvásárlói kedvezményt, mert így nem csak parkettát, de szőnyeget, fügyönyt is találhattok nagyon jó áron.

+tipp: A parketta alá hővisszaverő alátétet tettünk az eredeti burkolatra, így még melegebb lett a talpunk alatt az új parketta.

Ahogy a képeken is látszik, a konyhához hasonlóan a lakás többi részén is igyekeztünk a  természetes anyagok és a szürke szín kombinációjában gondolkodni. Bútort elég keveset kellett vásároltunk, hiszen szerencsére mindenünk megvolt és a költözésnél nem is sérült meg semmi, de a kanapénkat szerettük volna lecserélni egy kisebbre, így egy szürke kihúzhatós darabra esett a választásunk a MÖMAX-ból. A kanapét a PEPCO-ban vásárolt és a Csipkelengyétől kapott párnákkal tettem hivogatóbbá.

Előtte / Utána

Szintén az áruházból szereztük be még régebben a tévé alatti komódunkat, amit most két IKEA BILLY könyvespolccal egészítettünk ki, hogy a könyvtáram helyet kaphasson a nappaliban. Az olvasáshoz találtam nemrég magamnak az IKEA-ban egy fekete állólámpát, ami állítható funkciójának köszönhetően tökéletes az esti bekucorodós olvasásokhoz.

Ha pedig már a lámpáknál tartunk, akkor érdemes szót ejteni a nappaliba és a konyhába választott függő lámpáinkról, ami egy bátor lépés volt a részünkről nem csak a gyári hangulatuk miatt, hanem azért is mert nem voltunk benne biztosak, hogy az alacsony belmagasság miatt jól fognak mutatni, de szerencsére nem kellett csalódnunk és nagyon tetszenek a felszerelt lámpák hangulata.

A szőnyegünket nagyon szeretem, mert ez alkalommal ilyen téren is mertünk egy kicsit - magunkhoz képest  - kilépni a konfortzónánkból, így a koptatott mintájú vintage kék szőnyeg a DIEGO-ból nagy kedvencem a mai napig.

+tipp: Állandósítottam a nappaliba egy játékok elnyeléére tökéletes tárolót, így ebben a helyiségben is pillanatok alatt össze tudunk pakolni, ha a lányok kijátszották magukat.


Ahogy fentebb egy plusz tipp kapcsán már említettem, ez alkalommal kevesebb dekorációt használtam, mert nem szerettem volna összenyomni a rendelkezésünkre álló teret, amit szerintem sikerült is elérnem, hiszen a nappalink sokkal világosabb és szellősebb lett, mint a korábbi állapotában.

Az étkezőnk:

Sokáig komoly fejtörést okozott számunkra az étkezőnk elhelyezése. Amikor beköltöztünk ezt a helyiséget automatikusan a nappali mostani helyén, a konyha mellett alakítottuk ki, aztán rá kellett jönnünk, hogy a nappalinak nem lesz elég helye és zavaró is lesz azon keresztül átvágni, ha az előkertbe szeretnénk kijutni.

Ekkor találtuk ki, hogy az étkező talán kényelmesebb lenne itt és mivel annyira bevált ez az elrendezés így is maradt.

Itt a legnagyobb változás azt hiszem a lépcsőnk cseréje volt. Az eredeti vas csigalépcsőt - ami bár szép és különleges, de gyerekek mellett nem volt annyira biztonságos - kibontottuk és egy gipszbeton lépcsőszerkezetet csináltattunk helyette. Ez az alap nagyon korán és gyorsan elkészült használható állapotra, de amikor megkaptuk a faburkolat és a korlát árajánlatát, tudtuk, hogy - ahogy a konyha- , ez sem fog egyszerre beleférni a költségvetésünkbe.

Előtte /Utána

Tomi mindig is érdeklődött a fa munkák iránt, de a legnagyobb munkája addig csak a lányok fa babaháza volt. Most viszont gondolt egyet és eldöntötte, hogy Ő fogja elkészíteni a lépcsőnket, amit én bevallom ötletként először nem éltettem annyira - nem lennék jó asztalos feleségnek -, de hosszú tervezések és mérések után végül pár nap alatt elkészítette tölgyfából a lépcsőnket a korláttal és kapaszkodónkkal együtt a garázsból rögtönzött műhelyben, alap szerszámokkal.  A lépcső és a korlát csak egy színtelen, vizesbázisú parketta lakkot kapott fedésnek, így őriztük meg a fa természetes színét, ami visszaköszön a lakás több pontján is.


Az ebédlőbe került még a régi szeretett IKEA tálalónk és egy cipős pad (LIDL) is közvetlenül az ajtó ami tökéletes célt szolgál, amikor a kertbe szeretnénk kimenni.


Bár még kisebb részleteket szeretnénk befejezni az alsó szinten, a kamra és a mosókonyha például még mindig befejezésre vár, én már mostani állapottal is nagyon elégedett és boldog vagyok. Azt hiszem kihoztuk a maximumot az alsó szint adta lehetőségekből és sikerült othonossá és barátságossá varázsolnunk. Korábban nem szívesen tartózkodtam ezen a szinten és nehezen tudtam elképzelni, hogy egyszer itt öröm lesz összegyűlni, vendégeket fogadni és pihenni, de szerencsére mégis egy napfényes és kényelmes tér fogad bennünket, amikor hazatérünk.

Mik a terveink még?

A felső szinten a lányok szobája teljesen elkészült erről ITT olvashattok egy bejegyzést és láthattok egy kis videót is, a dolgozószoba, fürdő és a hálószoba pedig folyamatosan alakul és remélem hamarosan ezeket a helyiségeket is sikerül befejeznünk és meg tudom majd mutatni kész állapotukban.

A kamra és a mosókonyha hamarosan végleg elkészül, itt szeretnék egy átlátható polcrendszert kialakítani, ahol mindennek megvan a helye.

Jövő tavasszal pedig az előkertet fogjuk teljes erőbedobással felújítani, amihez már most gyűjtöm az ötleteket az eddig is nagy mankóként szolgáló Pinterest segítségével.


A lakásunk átalakulásáról ebben a videóban is mesélek nektek: 




Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!