Az biztos, ami változik? / Őszi gondolatok /
Sziasztok!
A hétvégén megérkezett az igazi ősz. Hűvösebb és esősebb lett az idő, a nyári napsugaraktól pedig egy időre elbúcsúzhatunk. Az emberek értetlenül álltak az elmúlt hetekben a tény előtt, hogy szeptemberben még ilyen meleg van, szinte strandolni lehetett. Pedig szeptember elsején milyen kiszámítható volt a szinte szokásos esős, borús idő, ami a új tanévet ünnepelte, de azután újra hét ágra sütött a nap. "Mi történt az ősszel?" kérdeztük egymástól. Hát már az évszakok váltakozásában sem lehet bízni?
A változás jó, a változás hasznos! mondják és mégis megzavarja az emberek többségét, ha valami változik és eltér a megszokottól. Az időjárásban már régóta tapasztalni lehet ezt és továbbra is értetlenül állunk azelőtt, hogy egyre enyhébben idő, tovább tart a meleg és telente mondjuk már ritkaságszámba megy a gyerekkori emlékeinkben őrizgetett hatalmas hóesések. Ezt a változást még szoknunk kell, mert eddig biztosan tudtunk valamit, most pedig olyan kiszámíthatatlan lett minden.
Az elmúlt hetekben és napokban rengeteget beszélgettem és gondolkodtam a változásról. Talán sosem volt még, hogy ennyi dolog formálódott volna körülöttem. Mindenki biztat, hogy rendben lesznek a dolgok, de én őszintén szólva ettől a helyzettől most kissé bizonytalannak érzem magamat. Alapjáraton szeretem a változást, a hajamat szinte minden évszakban megváltoztatom, a ruhatáramban is szeretem az új stílusokat, örömmel és bátran kísérletezem új dolgokkal, de most úgy érzem olykor magamat, mint Dorothy, amikor felkapta a forgószél és nem tudhatta, hogy hol köt majd ki.
Sose tudod meg, ha nem próbálod ki!
A lányok hamarosan oviba mennek és én visszatérek a munka világába. Erre jó ideje edzem magamat, már időben elkezdtem tudatosan tervezni, a "Hogyan tovább?"-okat és, ha nem is vetettem papírra, de fejben már megvan a tervem a jövőre nézve. A lányok oviban lesznek, én pedig kipróbálom, hogy hogyan tudok önállóan, otthonról a saját erőforrásaimat felhasználva megteremteni a munkámat. Kapok magamtól és a családomtól erre türelmi időt, hogy eldönthessem, hogy megy-e, tudom-e csinálni.
Nagy dolog és szinte hihetetlen a számomra, hogy azzal foglalkozhatom, amit szenvedélyesen szeretek. Nem gondolom úgy, hogy ettől az én munkám kevesebb lenne, vagy ezzel tönkre teszem a hobbimat. Sőt! Büszke vagyok rá, hogy itt tartok, de azért nekem is támadnak kétségeim és félelmeim. Mindennek ellenére belevágok, mert tudom, hogy sosem hagyna nyugodni, ha meg sem próbálnám élesben is próbára tenni magamat.
Ott van az még az első igazi elszakadás, az ovi. Mert bár sokszor nehezen vészeljük már át a napokat a lányokkal - kellően unalmas lettem már számukra a majdnem 3 év alatt - , és örömmel mennek bölcsibe, ami nekem is könnyebbség, elképzelni sem tudom, hogy milyen lesz, ha már csak délutánonként lesznek otthon az ovi után.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem azokat a napokat, amikor én is szabadidőt kapok és ráérősen megihatom a kávémat vagy más dolgokkal is foglalkozhatok, de a kemény külső mögött, még a mai napig sokszor magamra kell húznom a "magabiztos anya" álcát a búcsúzáskor vagy nem tudok magammal mit kezdeni, ha ők nincsenek otthon. Néha azt veszem észre, hogy csak állok a lakásban és azon gondolkozom, hogy vajon ők mit csinálnak és én mit is akarok csinálni?
Ki érti ezt? Én magamat biztosan nem. Vágyom egy kicsit nem csak anya lenni, de el is szorul a szívem, amikor elnézem őket mikor együtt játszanak és rájövök, hogy lassan már nem lesz rám szükségük. Nagy felelősségként élem meg, hogy a lehető legjobb legyen a bölcsiből az oviba szoktatás, mert bár a lányok most nagyon ügyesek és tudom, hogy ez így is lesz, de mégis aggódom, hogyan fognak reagálni egy nagyobb csoportban egy új helyen és más szabályok között. Új gondozókban megbízni, új kihívásokat megoldani és új napirendet megszokni. Fenekestül felfordulnak majd a mostani laza napjaink.
Egy másik változás is folyamatban van, amiről bár most még ebben a bejegyzésben nem szeretnék bővebben mesélni, előbb-utóbb biztosan meg fogom osztani veletek is itt a blogon, ha eljön az ideje. Remélem ezt megértitek. Annyit elmondhatok ezzel kapcsolatosan, hogy az egész életünket érinti és amellett, hogy nagyon várom és izgatottak vagyunk miatta, lelkileg jobban megvisel, mint gondoltam. Viszont ezen is dolgozom és mivel pozitív dologról van szó, ezért próbálom ezt a változást is nyitottan fogadni, még akkor is, ha erre is várni kell és reménykedem, hogy minden jól alakul majd mindvégig.
Egy barátnőmmel valamelyik nap a városban sétáltunk és mesélte, hogy milyen ügyesen beszokott a kislánya a bölcsibe, Ő pedig 1 hét múlva kezd újra a munkahelyén, ahol visszakapta azt a pozícióját, amelyben régen jól érezte magát. Az élete mostani szakasza jó kerékvágásba került a korábbi aggodalmak ellenére is. Amikor hallgattam és együtt örültem a sikerének tudtam, hogy más az utunk, mégis azt éreztem, hogy milyen jó lenne ott tartani ahol Ő. Biztosan tudni, hogy mit hoz a jövő.
Azt érzem néha, hogy sok a sok változás és függőben lévő dolgaim miatt most kicsit ingoványosabb a terep a lábaim alatt. Sok kérdés vár még megválaszolásra, sok "Mi lesz ha?" várja a végkifejletet.
Lehet, hogy még most sokat agyalok, tervezgetek és aggódok is azokon a dolgokon, amelyek előttem vannak, de próbálok hinni abban, hogy: Minden jó dologhoz csak egy kis idő kell.
Ti mit gondoltok? Mennyire kezelitek rugalmasan a változásokat?
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
0 megjegyzés
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!