Így készíts pár perces romantikus ajándékot (nem csak) Valentin-napra!

by - február 10, 2021

Tudom, hogy a Valentin-napról nagyon megoszlanak a vélemények és összeségében én is úgy gondolom, hogy nem szükséges ahhoz egyetlen különleges nap az évben, hogy kifejezzük mennyire szeretjük a másikat és apró kedvességekkel lepjük meg.

Mielőtt nagycsaláddá váltunk volna és még csak párként éltük az életünket, sokkal jobban odafigyeltünk arra, hogy a hétköznapokon apróságokkal, de kimutassuk egymásnak, hogy fontos nekünk a másik.  Talán azért is, mert több időnk és energiánk volt egymásra, most pedig megoszlik a gyermekeink között ez a figyelem. Az biztos, hogy mostanában olykor igazi kihívást és feladatot jelent, hogy kifejezzük mit érzünk a másik iránt vagy meglepjük egymást valami aprósággal, amivel örömet okozhatunk. Tudatosan oda kell figyelni, erőt és energiát fektetni ebbe és még így is sokszor elfelejtődik, ezért én az utóbbi időben őszintén bevallom, örülök, hogy van egy nap az évben, amikor emlékeztethejük magunkat erre.



Mielőtt megérkeztek a gyerekek, Tomival minden évben tartottuk a Valentin-napot, de kitaláltuk, hogy kézzel készített ajándékot adunk ilyenkor egymásnak és minden alkalommal más-más tematika alapján kellett alkotnunk valami meglepetést. Egyik évben képeslapot gyártottunk saját kezűleg, máskor rajzoltunk egy portrét és egyszer egy álomház makettet kaptam kartonból és színes papírokból elkészítve, amikor összeköltöztünk és együtt álmodoztunk a majdani közös otthonunkról. 

Mindig nagyon különleges, néha vicces dolgokat találtunk ki egymásnak és a mai napig őrzöm szinte az összes meglepetést, mert nagyon szép emlékek és jó őket néha elővenni és együtt újra megnézegetni őket. 

De ahogy írtam is korábban a gyerekek mellett kicsit megfeledkeztünk erről a szokásunkról és idő meg energia hiányában kihagytuk az utóbbi években az ajándék készítést. Most viszont úgy éreztem, hogy szeretném újra feléleszteni ezt a szokásunkat, mert az elmúlt időszak, a randi estéink hiánya, a fáradtság és a szürke hétköznapok kicsit rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Szerettem volna egy kis romantikus hangulatot csempészni újra a mindennapokba.

A PEPCO-ban vásároltam egy fa építő tornyot, amivel alapból is nagyon szeretünk játszani, de kitaláltam, hogy én viszek egy kis csavart a játékba, így egy romantikus meglepetés lesz.  Vásároltam még színes filctoll csomagokat is, amelyekből az ajándék elkészítéséhez nekem a piros és fekete színekre volt leginkább szükségem. 

A fa lapokra kezdésnek felírtam piros filctollal, hogy "Szeretek veled..." majd csupa olyan dolgot írtam a többi fadarabra fekete színnel, amit közösen szoktunk csinálni és nagyon szeretem azokat a pillanatokat. Végül egy Szeretlek! lappal zártam a sort.

Amikor elővesszük a játékot és elkezdjük építeni a tornyot, mindig felbukkan majd egy-egy üzenet. A játékot direkt úgy fogom odaadni Tominak, hogy Ő ne lássa elsőre miért is különleges ez a játék, csak akkor fogja észrevenni, ha elkezdünk vele játszani.


Nagyon egyszerű és gyors, de szerintem kedves és romantikus ötlet nem csak Valentin-napra, hanem más alkalmakra is akár. Elkészítetitek már olvasni tudó gyermekeknek is egy-egy megerősítő mondattal vagy barátotoknak úgy, hogy azok a tulajdonságait írjátok rá, amit nagyon szerettek benne. Biztos vagyok benne, hogy az ajándékozott nagyon fog örülni ennek a meglepetésnek!


A bejegyzést a PEPCO Magyarország támogatta.

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!