Egy trend, amit már én is hajtok: Bralette

by - április 25, 2017


Bralette, avagy szinte semmit sem takaró, lehelet vékony csipke melltartó, ami szép, de nem hasznos. Én is ezt gondoltam első ránézésre a szóban forgó darabokról, meg azt is, hogy ezeket is a kisebb melltartó mérettel rendelkező lányok számára találták ki és nem nekem, akik a középmezőnyben eveznek és a szülés után, amúgy egyel több okom lett  a push up-os melltartók viselésére.

.

Ellenben ezek a kis csipke csodák addig és addig jöttek velem szembe a boltokban és a Pinterestes outfit összeállítások képében, mígnem egy szép napon leemeltem egyet és magammal vittem a próbafülkébe. Persze elsőre különös volt felvéve, elszoktam már a "semmit sem viselek" a felsőm alatt érzéstől, de aztán jött a felszabadító felismerés, ez pont ezért jó! Van is rajtam valami, meg nincs is, mint az okos lányon a mesében. 

 

Csakhogy ez közben még szép is. Furcsa a divat amúgy. Amíg pár éve az volt a ciki, hogyha kivillant a melltartó pántja az embernek, most az a trendi, ha kivillan egy szép csipkepánt. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem mindig is tetszettek a vállvillantós, vállról lecsúszós felsők, így szerintem ízlésesen is lehet kombinálni a braletteket ilyen stílusú felsőkkel.

 


Ha pedig valaki megbarátkozik azzal a gondolattal, hogy ezek a darabok nem kifejezetten az extra formálásra lettek kitalálva, hanem a világ legegyszerűbb, de annál szebb melltartói, akkor egész könnyen el lehet fogadni a bralette "életérzést.

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Én is kedvelem a vállvillantós felsőket, bár ezer éve nem volt rajtam ilyen, és nagyon tetszik nekem is ez a stílus, csak ilyenkor mindig félek a próbafülkében szembesülni vele, hogy "nem, ez megint nem nekem áll jól...".

    VálaszTörlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!