10 dolog, ami megváltoztathatja az életünket

by - április 19, 2017




1. Ha nem a női magazinok modelljeihez hasonlítjuk magunkat! 

Ma már szinte kivédhetetlen, hogy ne fussunk bele egy-egy fehérnemű reklámba vagy divatfotóba, melyeken a modellek tökéletes alakkal pózolnak. Persze nem láthatjuk a háttérbe folyó munkálatokat, melyek gyümölcseként az ilyen fotók megszületnek, de akarva-akaratlanul is feltesszük magunknak a kérdést "Hol vagyok én ettől az alaktól?" A felvetés pedig egy pillanat alatt úgy el tudja vágni az önbecsülésünket, hogy aztán nem győzzük renoválni azt, hogy visszakerüljön az eredeti állapotába. Éppen ezért, ha el is kap a kényszer, hogy a plakáton látott modellekhez hasonlítsd magad, ismételd el magadban kétszer: "Lehet, hogy én nem vagyok ilyen bomba forma, de pont ettől vagyok emberi és valóságos. Ettől vagyok szerethető!


girl, quote, and aesthetic kép 
 
2. Ha nem akarunk mindig, mindenkinek megfelelni!

A legtöbb emberben óhatatlanul – akár már gyerekkorától fogva - él a megfelelési kényszer, ami miatt sokkal több stresszes helyzetbe kerülünk, mint gondolnánk. A munkahelyi elvárások, a párod családja előtti jó megjelenés és legfőképpen a saját elvárásaid diktálják a tempót. Éppen ezért, néha próbálj meg eltekinteni a saját hibáidtól és nézd el magadnak, hogy nem vagy mindig tökéletes! Ebből kifolyólag pedig nem is felelhetsz meg mindennek és mindenkinek. Dobd el a felesleges elvárásokat és néha tegyél rá magasról, hogy mások emiatt mit gondolnak rólad!


3. Ha kiállunk magunkért, amikor kell!

Tegye fel a kezét, aki legalább már egyszer füstölgött így magában: "Meg kellett volna neki mondanom a magamét!" vagy "Nem lett volna szabad hagynom magamat!" Miért is maradunk csendben, amikor igazából ki kellene állnunk az érdekeinkért? Persze hirtelen felindulásból elragadtathatjuk magunkat, de olykor egy számunkra megalázó vagy igazságtalan helyzetben, egy elmés vagy intelligens reakció egyáltalán nem rossz, sőt megmentheti a süllyedő önbecsülésünket. Mindenkinek lehet rossz napja, de nem kell hagynod, hogy mindig átgázoljanak rajtad!


4. Ha nem hagyjuk, hogy felidegesítsen mások hülyesége!

Van egy mondatom "Ne idegesítsd magad mások hülyeségén, inkább tanulj belőlük!", ami szerintem tökéletesen alkalmazható a hétköznapokon, amikor valaki felbosszant. Egy időben borzalmasan zavart, hogy egy ismerősöm a jókedvemet lelombozva csak a rossz dolgokról tudott kiselőadást tartani. Egyszer aztán, amikor nem tudtam menekülőre fogni a dolgot, és már sokadszorra kellett végighallgatnom a negatív szóáradatot, elgondolkoztam. Ha a másik oldalról nézem, akkor még tanulhatok is ebből, hiszen ezentúl jobban odafigyelek majd magamra, hogy ne csak a bosszankodás és a sopánkodás legyen a témám, ahogy az ismerősömnek, mert azontúl, hogy lelombozza az embert, nem is áll jól a folyton savanyú arc.

5. Ha nem ítélünk elsőre!

Bevallom, van egy csúnya szokásom, amiről nagyon-nagyon szeretnék leszokni, mégpedig az, hogy képes vagyok az embereket első ránézésre megítélni. Gyakran viszont az a tapasztalatom, hogy akit első ránézésre nem találtam szimpatikusnak, végül kiderül, hogy nagyon rendes ember és több közös van bennünk, mint gondoltam. Persze ilyenkor jön a szégyenkezés hulláma, hogy hogyan lehettem ilyen előítéletes. Tehát a következő szabály, amit mindenképpen szeretnék betartani, hogy nem ítélek elsőre...és másodikra sem!

6. Ha nem irigykedünk másokra!

Titeket is kerített már a hatalmába az irigység rémséges érzése, amitől úgy éreztétek, hogy se jók, sem magabiztosak nem vagytok? Sajnos ez az érzés nehezen leküzdhető, főleg akkor, ha folyton az lebeg a szemünk előtt, hogy más/mások milyen könnyedén elérik a céljaik, amiket nekünk nem sikerül és megvan mindenük, amik nekünk nincsen. Mások életében néha sokkal könnyebb meglátni az irigylésre méltó dolgokat, mint a sajátunkban. Éppen ezért, ha hatalmában kerítene a mások sorsa utáni vágy, készíts egy listát azokról a dolgokról, amiért szerencsésnek mondhatod magadat. Legyen szó a munkahelyi sikerekről, egy finom levesről, amit a múlt héten elkészítettél vagy a szép szemeidről, mindent írj fel a listára. Ha elkészültél, olvasd el újra a leírtakat és látni fogod, hogy a Te életedben is mennyi olyan dolog van, ami irigylésre méltó lehet.

7. Ha nem beszélünk csúnyán!

A kollégáim azt mondják, szinte a munkánk velejárója, hogy a napközben felgyülemlett feszültséget néhány szitokszóval vezetem le, de szerintem egyáltalán nem szép, hogy nő létemre ennyit átkozódok és csúnyán beszélek. Esküszöm nagyon szeretnék leszokni erről, de amikor olyan dolgok történnek, mint ma reggel, hogy iszonyatosan beütöm a könyökömet zuhanyzás közben, egyszerűen csak kicsúsznak a számon a tilos szavak. Ennek ellenére kitartóan küzdök a ronda szokás ellen, így amikor rám jön az átkozódhatnék, akkor mostanában inkább olyan szavakat használok, mint a "BAKTER", a "MACSKAFARKÁT" vagy éppen a "LÓ RÚGJA MEG"-et. A lelkiismeretem is  - viszonylag - tiszta marad és az újabbnál-újabb mókás szavak gyártása még vicces is.


8. Ha értékeljük az apró dolgokat! 


Néha olyan gyorsan el tud telni egy nap, hogy amikor már lefekvéshez készülődve visszagondolok mi is történt velem, egyszerűen nem tudom felidézni az aznapi eseményeket. A hétköznapok szürkesége és rutinja sokunkban bekapcsolja a robotpilóta üzemmódot és szinte vakon tesszük a dolgunkat. Pedig a megszokás ködén átverekedve magunkat igazán nagyszerű dolgokat láthatunk. Az első hóvirágot a járda szélén, a madarak csivitelését, ami egyértelműen a tavasz közeledtét jelenti, vagy éppen a napsütést, amiben az arcunkat melengethetjük. Járjunk nyitott szemmel és észrevesszük, hogy milliónyi dolog van, amiért boldogok lehetünk!
 
9. Ha nem halogatjuk a dolgokat!

Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Bárki is találta ki, valószínűleg megtapasztalta azt az érzést, hogy a halogatással  gyakran bizony elmúlik az alkalom! Legyen szó egy elérhetetlennek tűnő álláshirdetésről, egy élményről, amihez nincs pillanatnyi bátorságunk vagy akár egy szóról, amiről azt gondoljuk később is lesz időnk kimondani. Ne hagyd, hogy a hirtelen jött ötletek, gondolatok későbbre halasztódjanak, hiszen később már lehet, hogy sokkal kevesebb motivációval vágsz bele ezek megvalósításába. Igenis küld el a jelentkezésedet arra a hirdetésre, próbáld ki a kedvezményes kuponnal az ejtőernyős ugrást, és mond meg neki, hogy Szereted!

10. Ha felnőtt fejjel sem felejtkezünk meg az álmainkról!

A múlt héten olvasott Álomlista című könyv ébresztett rá, hogy mennyi álmomat engedtem a feledés homályába veszni és ez mennyire szomorúvá tesz. Vannak olyan vágyaim, amit sajnos már nem is lesz alkalmam megvalósítani, de a jövőben nem szeretném elengedni a kivitelezésre váró céljaimat. Éppen ezért, a 2015-ös év elején egy képes montázst készítettem magamnak azokról a dolgokról, amelyeket szeretnék megvalósítani, majd kitettem a hűtőre, ahol minden reggel szembesülök is ezekkel. Így biztosan nem felejtkezek meg róluk és minden nap egy kicsit mélyebbre vésődik bennem, hogy miért is kell aznap tennem.


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!