Megszületett a gyermekünk és teljesen felfordult az életünk! / Első napjaink három gyerkőccel /
by
Fanni
- március 17, 2020
Amikor várandós voltam és kisgyermekesekkel beszélgettem, mindenki egytől-egyig azt mondta, hogy ikrek után a harmadik baba szinte meg sem fog nekünk kottyanni, meglátjuk vele minden úgy megy majd, mint a karikacsapás!
Igaz, sok családos ismerősünknek az a tapasztalata, hogy egy gyerkőcről kettőre váltani jelent csak igazán nagy változást egy család életében, mi ugye ezen már túl voltunk, szóval reménykedtünk benne, hogy a harmadik gyerkőccel - ahogy sokan állították is - már nem lesz olyan nehéz az összeszokás és az átállás immár a három gyermekes életmódra.
Amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek, igazából egyikünk sem volt felkészülve erre a hírre. Nem számítottunk rá, hogy első körben azonnal két gyermekes szülők leszünk!
A leendő apukával azonnal madarat lehetett volna fogatni a hír hallatán, nekem pedig kellett jó pár nap mire feldolgoztam, hogy teljesen máshogy fog alakulni az anyává válásom, mint ahogy az ábrándképeimben elképzeltem. Természetesen nagyon hálásak vagyunk, hogy Sári és Dorka épségben és egészségesen megkérezett hozzánk kicsivel több mint négy évvel ezelőtt, de így utólag - főleg a kisfiunk érkezése óta - látom, hogy mennyi mindenben próbáltunk jól megfelelni - legtöbb esetben feleslegesen - friss szülőkként és igyekeztünk belerázódni az új helyzetbe, amikor két baba 0-24 órás ellátása emészgette szépen lassan, de igencsak biztosan az energiáinkat. Tisztán látom már, hogy mennyi bizonytalan tapogatózásunk volt a gyermeknevelés ingoványos talaján és ezek a helyzetek mennyi konfliktust és olykor könnyeket szültek.
Akkor nem fogtuk fel, utólag pedig kicsit sem bánom, hogy átmentünk az érzelmek és korszakok igencsak széles skáláján, kedzve a nemalvástól egészen a kettesben töltött idő hiányáig, mert úgy érzem és gondolom, hogy tanultunk belőle és emiatt teljesen máshogy álltunk lelkiekben a harmadik gyermekünk érkezéséhez.
Egy baba, két baba de még egy harmadik gyermek érkezése is felér egy kisebb földrengéssel egy pár életében és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez az időszak, bár nagyon boldog, békés és babaillatú, de határozottan a legtöbb támogatást, megértés és biztatást igénylő korszak is a friss szülők életében.
Telejesen természetes, ha a kiságy felett gyermeketekben való több órás rózsaszín ködtől homályos pillantokon kívül úgy érzitek, hogy fenekestől felfordult az életetetek! Nincsenek nappalok, éjszakák meg pláne! Az evésekre és a saját higiénés szükségleteitekere csak lopott percek jutnak, az esti összebújásokat vagy egy sorozatnézést pedig inkább a jótékony "Csak pár órácska alvást, könyörgöm!" váltja fel.
Bevallom, a várandósságom utolsó heteiben, titkon nagyon tartottam attól az időszaktól, amikor az életünkbe és napi rutinunkba becsöppen majd a kisfiunk egy kisbaba igényeivel. El sem tudtam képzelni, hogyan fogjuk bírni újra az éjszakázásokat és rám milyen hatással lesz vajon, ha ismét non-stop egy apróság igényeit kell majd a sajátom elé helyeznem, hiszen Sári és Dorka az utóbbi időben annyira "elkényeztettek" bennünket az önállóságukkal, hogy jogosan tartottam attól, hirtelen nagy lesz a változás .
Aztán, amikor Zsombor egy szép napon megszületett és először hagyta el a családom száját a mondat, hogy: Gratulálunk, három gyerekes anyuka lettél! a hormonok hatása miatt talán, először elfogott a páni félelem és könnyek szorongatták a torkomat.
Három gyerek! Három növekedésben lévő életre kell mostantól gondot viselnem. Amennyire vártam és vágytam ezt a pillanatot, annyira meg is rémített.
Eltelt pár nap és én minden erőmet összeszedve készülődtem a kórházból az otthon melegébe. Tudtam, hogy ez alkalommal azonnal fel kell állnom és tennem kell a dolgomat a műtéti szülést követően, hiszen egy gyermekem a karomban, kettő pedig otthon várt rám, hogy az Anyukája legyek. Minden igyekezetemmel azon voltam fejben és testben is, hogy ennek a feladatnak eleget tudjak tenni!
Amikor hazaértünk a kórházból Sári és Dorka minden képzeletemet felülmúlva várták a testvérük és az én hazaérkezésemet. Szép ruhába öltözve, rajzokkal készülve, mint egy igazi ünnepnapon. És valójában az is volt, a napja annak, amikor nagycsalád lettünk!
Aztán eltelt pár nap és mi az Apukájukkal igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a lányok ne érezzék magukat mellőzve, ők is elég szeretet és figyelmet kaphassanak, amire már jó előre készültünk és a kistestvérük érkezése előtt elkezdtünk minél több időt tölteni a lányokkal, programokat szervezni közösen a szülés előtt.
Korábban megbeszéltük a férjemmel, hogy az első heteket mindenképpen szeretnénk ötösben tölteni, hogy összeszokjunk, mint friss család és arról is sokat beszélgettünk, milyen nevelési elveket szeretnénk majd betartani a lányoknál, ha megérkezik a testvérük, hiszen nem szerettük volna, ha az alap szabályok felborulnak.
Viszont bármennyire igyekeztünk tartani a napi rutint, az az első napokban azonnal felborult és kezdett kialakulni a káosz hatás. Sári és Dorka érthető módon teljesen fel voltak pörögve az új családtag érkezése miatt, akit imádtak és szeretgettek, de napközben néha annyira nehéz volt kezelni kettejüket egy kisbaba mellett, hogy teljesen lemerültünk a nap végére és úgy éreztük, mintha fejvesztve rohangálnánk a gyerekek után a lakásban körbe-körbe.
A fekete leves számomra akkor érkezett el, amikor minden igyekezetünk ellenére elhangoztak azok a kistestvér érkezése idején szinte szokásos mondatok, mint az: "Őt jobban szeretitek, mint egnem! Többet puszilgatjátok és foglalkoztok vele!"
Eleinte nagyon elszomorított, hogy erőnkön felül igyekeztünk odafigyelni minden gyermekünkre és talán mégsem sikerült, hiszen a lányok mégis így éreztek. Ez viszont egy teljesen normális időszak és természetes a gyerekek részéről adott válaszreakció az új helyzetre, akárcsak az, hogy kicsit igyekeznek ilyenkor újraírni az otthoni szabályokat és talán kicsit még jobban megdolgoztatják a szüleiket ezen a téren.
Úgy gondolom, hogy hasonló időszakot minden család és pár átél az első napokban és hetekben. Minden újraértelmeződik, megoszlik a figyelem és kevesebb az idő. Egymásra, a gyerekekre, a napi szükségletekre. Ez pedig sokszor frusztráló. Lehet, hogy még akkor is a kiborulás szélén fogunk lavírozni, amikor nem is vagyunk annyira fáradtak, csupán már jó pár napja vágyunk egy forró fürdőre, amit valamilyen oknál fogva mindig el kell halasztanunk, mert valaki éppen pont akkor kezd el sírni, amikor beleérintenénk a lábujjunkat a kád meleg vízbe, vagy amint bent vagyunk a vízben berobog az egész pereputty műanyag lovastól babástól a fürdőbe!
Fontos észben tartanunk, hogy minden időszak átmeneti és ez a kicsit káoszos hangulat is el fog múlni, le fog csendesedni, szépen lassan pedig minden helyrejön majd!
Én meglepő módon most (még) egész jól kezelem a helyzetet, pedig a szoptatás miatt javarészt csak én kelek éjjel és nappal a lányok is ugyanannyi energiát és figyelmet igényelnek, mint Zsombor érkezése előtt. Sokat számít és abszolút érzem magamon, hogy egyszer ezt az időszakot két babával már végigcsináltam, így sokkal határozottabban és tapasztaltabban állok hozzá egy kisbabához, az anyai ösztönöknek hála pedig jó arányban találom el, hogy mit üzen a kisfiam, mire van pontosan szüksége.
Az első napok feszültsége talán már lecsengőben van és a férjemmel igyekszünk megosztani a terheket és feladatokat. Természetesen a legkisebb gyermekünk igényeinek kielégítése javarészt az én feladatom, de az Apukája gyakran besegít a pelenkázásban és a fürdetést is Ő viszi, akárcsak Sárinál és Dorkánál. Őket amúgy a jóidőnek köszönhetően a kis kertünkben igyekszünk lefoglalni napközben, ültetéssel és a földkupacok ideiglenes homokozóvá avanzsálásával. A főzést is felosztottuk egymás között, egyik nap Ő, másnap én főzök valami gyorsan elkészíthető ebédet, amivel jóllakik a család apraja-nagyja. Bár az első héten a napi rutinunk teljesen felborulni látszott, a második hét elején úgy tűnik, hogy kezd kialakulni egyfajta új rendszer az életünkben, amibe a kisfiunk napirendje is szépen lassan helyrekerül.
Amit javasolni tudok a kezdeti időszak túlélésére és kellemesebbé tételére, hogy próbáljatok meg kicsit lelazulni, ne mindent a szakkönyvek vagy más tanácsai alapján csinálni, hanem ösztönből, a szívetekre hallgatva és úgy ahogy a családotoknak a legjobb, hiszen elsősorban nektek kell komfortosan érezni magatokat az új helyzetben.
Legyetek türelmesek és nem csak a nagyobb gyerekek kapcsán értem ezt, hanem magatokkal szemben is, hiszen idővel minden lecsitul és rendeződik vagy amint egy kicsit belerázódtok az újdonságokba alakíthattok és formálhattok is az összekuszálódott napirenden. Tehát az idő mindent megold!
Amikor kicsit lazábbra vettem a gyeplőt - pár fontos szabály betartása mellett, amelyek a napi rutinunk gördülékeny haladásához szükséges - és nem szóltam rá mindenért a lányokra, főleg, hogy csendesebbek legyenek (ami Zsombort aligha, inkább minket zavart jobban) és nem engedtem, hogy kihozzanak a béketűrésből a figyelemfelhívásnak szánt megjegyzések és girmaszok, viszont odafigyeltem arra, hogy külön is töltsek időt velük (ami eleinte egy kisbaba mellett persze nem egyszerű) azonnal mérséklődtek a stresszesebb napok, hiszen a lányok is megnyugodtak és kezelhetőbbé váltak.
Az első sétámon a bicikliző lányokkal és babakocsival is sikeresen túljutottunk, amikor egyedül tettünk egy kis kört a ház körül, így ha majd újra kinyitnak az ovik ezt is ügyesen fogjuk tudni majd kivitelezni. Abban bízok, hogy minden más is így fog menni, ha egy kicsit gyakorlunk és összeszokunk.
Persze továbbra sem egyszerű feladat összehangolni két négy éves és egy egy hetes baba napi rutinját, főleg, hogy most főként a legkisebb családtagunk diktálja a tempót a maga sajátos módján, de nagyon igyekszünk, hogy sikerüljön és olyan mindennapokat tudjunk kialakítani, amiben mindannyian jól érezzük magunkat.
Nem minden nap megy gördülékenyen és nem sikerül mindig minden kihívást tökéletesen megoldani, de igyekszünk minden nap egy kicsit jobban belerázódni az új életünkbe, ami nem olykor nem kis kihívás, de tudom, hogy ahogy eddig is, humorral és elég szeretettel - még akkor is, ha néha kicsit hangosabbak vagyznk a kelleténél - meg fogjuk tudni oldani!
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
