Annyi minden történt és annyi tervem van! / Helló tavasz outfit inspiráció és gondolatok /

by - március 01, 2019

Ti is örültök annak, hogy a héten kicsit lekerülhettek a vastag kabátok rólunk? Én nagyon boldog voltam, ahogy attól a ténytől is, hogy végre újra hallom a madarak ismerős tavasz köszöntő csipogását és a levegő is kezd megtelni a frissesség illatával!

Annyi minden történt velem és velünk az elmúlt hetekben, hogy észre sem vettem, máris vége lett a februárnak és kezdi gyűjtögetni az erejét a tavasz. 


Februárban olyan nagyot robbant a naptáram, hogy a komótos és kicsit lustálkodós évkezdéshez képest alig győztem kapkodni a fejemet és tartani a tempót. Ebben a hónapban készült velem egy izgalmas és engem elég nagy energiákkal feltöltő interjú, amiben meséltem is arról az érzésről, hogy minden izgalmas élmény valójában csak később csapódik le bennem és akkor kapok a fejemhez: Hú de szuper dolgok történnek velem! Az interjút ITT ti is elolvashatjátok.


Életemben először volt lehetőségem egy tévés műsor forgatásán részt venni, amit nagyon élveztem bár hitetetlenül izgultam, hiszen ez volt az első ilyen komolyabb megmérettetésem. A Pepco-nak készítettünk tavaszias hangulatú és témájú műsorokat, ahol bloggerként szerepeltem. A visszajelzéseitek és a gratulációk sokasága még most is nagyon jól eső érzéssel tölt el és hihetetlenül boldog voltam, hogy ilyen jól fogadtátok a műsort! A Trendmánia korábbi adásait, amelyekben már én is benne vagyok ITT megnézhetitek! 

Kabát és nadrág: PEPCO

Ebben a hónapban a kettes szám is nagy hangsúlyt kapott, hiszen a blog a második évfordulóját ünnepelte én pedig az utolsó kettessel kezdődő születésnapomat. Mind a két jeles nap, nagyszerűen sikerült és felejthetetlen élményeket hagyott maga után két rögtönzött bulival és meglepetésekkel fűszerezve. 

Az első igazi tavaszi hétvégén Tomival kettesben kicsit elszöktünk, azaz kivettünk egy kis szülői szabit, ami nagyon jót tett nekünk, nagyon sokat beszélgettünk és egy kicsit olyanok voltunk, mint a megismerkedésünk kezdetén. Erről a hétvégéről egy videó is született, amit ITT megnézhettek. Szerintem az eddigi legspontánabb és legviccesebb összefoglaló lett rólunk egy teljesen új arcunkat bemutatva!

A terveknek és a teendőknek, a célok megvalósításának még korántsincs vége! Az otthonunk felújítása is végre ahhoz a szakaszához érkezik lassan, amikor eltűnnek a festékes vödrök és takarófóliák, én pedig nekivághatok a dekorálásnak. Bevallom, hogy így célegyenesben egyre kevesbé vagyok türelmes, de igyekszem megtervezni mindent, hogy már csak a kivitelezéssel kelljen foglalkoznom teljes erőbedobással. Ebben a témában biztosan sok bejegyzéssel és videóval fogtok találkozni itt a blog felületein. Készüljetek! 

Egy nagyon régi elképzelés fog ezen a hétvégén megvalósulni, amit izgatottan várok, hogy veletek is megosszak! Valamint az Anyanass egyik legizgalmasabb és eddigi legszuperebb programjára is izgatottan készülünk. 

Felnőtt fejjel már egyre inkább a szép dolgokat tudom megtalálni az évszakok váltakozásában. Az őszben a falevelek színes kavargását, télen a puha fehér takarót, ami a lányoknak is hatalmas örömet okoz, de az összes közül még mindig a tavasz a kedvencem, ami tele van megújulással és tervezgetéssel. Alig várom, hogy mindent megvalósíthassak! 


A bejegyzést a PEPCO támogatta.


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!