Hogyan pakolok egy nyaralásra az ikreknek? / Tippek, trükkök + LETÖLTHETŐ PAKOLÓS LISTA /

by - június 19, 2018

Nagyon készülünk a lányokkal közös wellness hétvégénkre. Izgatott vagyok, mert először töltünk majd el négyesben több éjszakát szállodába és kíváncsi vagyok, hogy milyen élményekkel fogunk hazatérni, valamint hogyan fogjuk fogadni a kihívásokat a gyerekekkel egy idegen helyen. 

Mivel a családjaink elég messze laknak tőlünk, így a lányok 3 hónapos kora óta utazunk. Eleinte nagy kihívást jelentett összekészülődni és mindet fejben tartva, semmit sem otthon hagyni, de 2 és fél év alatt azt hiszem végre elmondhatom magamról, hogy rutinosan és praktikusan tudom összepakolni a lányok holmiját az utazásainkhoz. Ebben a bejegyzésben megmutatom nektek, hogy miket és hogyan szoktam csomagolni egy útra.


1. A lányok utazós gardróbja

A lányok ruháit tekintve nagyon sokáig túlaggódtam a pakolást és annyi ruhát vittem magunkkal az útra, ami egy hadseregnek is elég lett volna. Ma már próbálok praktikusan, de az esetleges balesetekre (tetőtől-talpig sáros gyermek esete) tekintettel készülni. Pólókat és bugyikat annyi napra teszek be, ahány napig ott tart a nyaralásunk, nadrágok  vagy szoknyák esetében pedig úgy gondolkodom, hogy amennyiben azok tiszták maradnak duplán is felvehetik azokat a lányok. Ez az alap ruhatáruk, amelyhez készítek 2 váltás S.O.S összeállítást arra az esetre, ha teljesen kifogynánk valamilyen oknál fogva a tiszta ruhákból.

1 lány ruhatára 4 napra, 3 éjszakára

4 póló
4 bugyi
1 nyári pizsama (ha hűvösebb lenne ezt könnyen lehet variálni leggingsel a nappali ruhák közül)
2 rövidnadrág
1 szoknya/ruha
2 hosszú leggins
1 pulóver
1 farmerkabát
4 pár zokni
fürdőruha

Egyebek:

hajgumik
hajpántok
gyerek törülközők

+ biztonsági szett: 2 póló, 2 nadrág, 2 bugyi

Lábbelik 

Mivel eléggé szeszélyes az időjárás mostanában, ezért szandál és zárt cipő is kerül a bőröndbe.  A papucs kérdésre most találtam egy nagyon szuper alternatívát, mégpedig a Slipstop cipőcskék személyében, amiket nem csak a szobában, de strandon homokban és a vízben is viselhetnek a lányok. Már az első pillanattól fogva mióta felpróbálták a lányok, hogy elengedhetetlen kelléke lesz a nyarunknak, hiszen a lányok imádnak mezítláb mászkálni viszont a talaj néha szúrós vagy forró lehet, ami olykor nem is aggódást okoz. Ezekben a vékony, bőrtalpú cipellőkben nem kell ezektől a veszélyekről tartanunk, hiszen megvédi a talpukat, de a mezítláb érzés is kicsit megmarad. Az biztos, hogy Dorka és Sára imádnak ezekben mászkálni, vidám mintájuknak köszönhetően azonnal a kedvenceik lettek.

+ tipp: Ha olyan kosz kerül valamelyik ruhára, amit azonnal el kell távolítani, akkor folyékony szappannal kimosom, majd kicsavarom. Ha nem is szárad meg azonnal, de ezzel elkerülhető, hogy a folt beleszáradjon és később használhatatlan legyen esetleg az a darab.

2. Szobatisztasági felszerelés

A ruhák után nálunk most a legfontosabb helyen a szobatisztasághoz szükséges dolgok állnak. Mivel tudom, hogy ez mennyire kényes kérdés, ezért próbálom utazás és nyaralás közben is a lehető legkényelmesebb helyzetet megteremteni a lányok számára, hogy ne legyen semmilyen fennakadás a szobatisztaságra szokásban, ezért a bilijük mindig helyet kap a kocsi csomagtartójában. Szerencsére egyre több helyen gondolnak a gyerekekre is a szállodák fürdőszobáiban

Mivel pont egy olyan átállási szakaszban tartunk a szobatisztaságban, amikor nappal már nagyon biztosan bugyit viselnek a lányok, éjjel viszont még nem annyira biztos a dolog, ezért éjjelre még készülök pár pelenkával. Azoknál a gyerekeknél, akik az éjjel átszokásban vannak érdemes esetleg  eldobható matracvédőt készíteni.



+tipp: Szerintem bátran el lehet indulni a gyerekekkel kirándulni akkor is, ha szobatisztasági projekt van éppen folyamatban. Én próbálom lazán és spontán kezelni ezt a dolgot és nem idegeskedni azon, hogy vajon mikor jön rá valamelyik lányra a pisilhetnék. A drogériákban kapható utazó bilit érdemes lehet megnézni és kipróbálni, mert ez egy táska barátabb verzió, így bárhová magunkkal vihetjük. Esetleges balesetekre pedig egy váltóbugyi és nadrág  van a táskámban , így bármikor át tudom öltöztetni őket, ha úgy alakulna.


3. Gyógyszerek

A harmadik legfontosabb, ami bekerül a táskánkban az nem más mint a gyógyszeres csomag. Ennek általában egy kis vászonzsákot szoktam kinevezni és olyan dolgok kerülnek bele, ami a lányokat és egy esetleges megbetegedést ismerve szükséges lehet. Először is az orvosi kis könyvük, láz és fájdalom csillapító (mi Nurofent használunk), a kruppos köhögésre való kúpok, orrszívó, orrspray, sebtapasz, valamint naptej. Ez nálunk a mini alap gyógyszertár, ami eddig szerencsére nem került el egy alkalommal sem az utazásaink során, de nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy kéznél vannak ezek a dolgok.

4. A békés alváshoz

Nagyon fontos, hogy a pihenéshez és alváshoz megfelelő légkört is megteremtsem a lányoknak a nyaralások során és bárhol is vagyunk, legyen valami otthonról, ami biztonságot nyújt nekik. A nyuszik és cumik alap felszerelésnek számítanak, ezen felül be szoktam készíteni nekik a kedvenc maci párnájukat, aminek meggyőződésem, hogy segít az "otthoni" illata az elalvásban és a plédjüket is várja őket a lefekvésnél.  Ezen felül még beteszem az itthoni éjjeli fényt is

5. Elmaradhatatlan játékok

A nyaralás sikerének az egyik kulcsa a gyerekek szempontjából szerintem az, ha kellően izgalmas programokkal vagy játékokkal tudjuk megtölteni a szabadidőnket. Egy társas vagy kártyajáték szerintem elfér a bőröndben. Nemrégiben kaptunk egy nagyon izgalmas társasjátékot a Trefl Hungary-tól, amelyben az évszakokról tanulhatnak a lányok, így ezt is biztosan elvisszük magunkkal. Mindig megengedem Sárának és Dorkának, hogy a kis bőröndjeikbe ők pakolhassák be a kedvenc játékaikat, így nekik is van részük a pakolásban és készülődésben.

Számomra ilyenkor abszolút megengedett, hogy esténként elalvás vagy egyes holt időkben (amíg apa vagy anya lezuhanyzik, vagy elkészülünk) a tablet-en mesét nézzen Sára és Dorka, vagy egy-két játékkal játszanak, így ezt is be szoktam készíteni nekik. Sok helyzetben nyertünk már vele pár nyugodt pillanatot, ami szerintem egy nyaralás harmóniájának megőrzése érdekében nagyon hasznos dolog. Remélem értitek mire gondolok?!

+tipp: Ha utazunk valahová bekészítek pár játékot, amit a lányok korábban még nem láttak . Ezeket a meglepetés erejével a nyaralás alatt vetem be, ami rossz idő esetén is jó ötlet az unalom elűzésére.


Dióhéjban így pakolok én a lányoknak egy pár napos kikapcsolódásra, de természetesen mindenkinek igénytől és szükségtől függ, hogy mit készít be egy nyaralásra vagy utazásra. Természetesen egészen más dolgok szükségesek egy baba vagy családbarát szálláshelyre, ahol a gyerekekre is gondolva meg van minden felszerelés, így  wc szűkítőt és etetőszéket nem kell utaztatnunk magunkkal, de egy családi sátrazáshoz sokkal több dolog szükséges, hogy kényelmes legyen a közös kikapcsolódás.

Végül, de nem utolsó sorban, talán gyerekekkel nem lesz olyan igazán pihentető és laza egy nyaralás, ahogy reméljük és titkon vágyunk rá, de kellő spontaneitással és humorral sok-sok boldog pillanatot hozhatunk haza emlékül, ami jobban feltölt talán, mint egy koktélozás a parton. A kikapcsolódásunk során próbáljunk egy kicsit lazítani a gyeplőn és az otthoni menetrenden és szabályokat sem kell annyira betartanunk, hiszen ezen alkalmak nem csak nekünk különlegesek, hanem a kicsiknek is, így mindannyian megérdemeltek egy kis szabályoktól mentes szórakozást.



Ti hogyan készültök egy közös utazásra a gyerekekkel?


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!