Utazunk 5+1 bakancslistás dolog, amiket mi is kipróbáltunk Angliában! /tippek, programok, élmények /

by - augusztus 03, 2018

Ahogy egy korábbi bejegyzésemben is meséltem már nektek, idén tavasszal eldöntöttük Tomival, hogy kettesben elutazunk Londonba. A szervezés előzményeit és részleteit EBBEN a posztban olvashatjátok. 

Az utunk előtt természetesen minden felelhető cikket, ötletet és tanácsot elolvastam, különösen sokat időzve a Pinterest-en, ahol olyan hasznos tudnivalókra bukkantam, amelyek segítettek megtervezni az utazásunk időbeosztását. Mivel négy nap alatt a lehető legtöbb dolgot szerettük volna megnézni, már az indulás előtt összeírtuk, hogy mely napokon miket fogunk csinálni. A napjaink így elég sűrűek és eseménydúsak voltak, de a  tervünk segítségével semmi sem kellett kihagynunk, amit elterveztünk.

Sokat segítettek a neten található bakancslisták is, amelyek alapul szolgáltak ahhoz, hogy mit érdemes csinálnunk Londonban és környékén, így arra gondoltam, hogy egy élménybeszámolóval egybekötött saját bakancslistát osztok meg veletek ebben a bejegyzésben, ami titeket is inspirálhat esetleg.


1. Ott sétálni ahol Julia Roberts és Hugh Grant


A programjaink összeállításánál figyelembe vettük, hogy a helyszínek milyen messze vannak a szállásunktól (Hyde Park sakra), így ami a legközelebb volt, azt még az első napon megnéztük, a távolabbi programokra pedig egy teljes napot szántunk a városon belüli utazások idejét is figyelembe véve. Így tehát kedden, amikor megérkeztünk a szállásunkra és kicsit felfrissítettük magunkat, nekivágtunk, hogy felfedezzük a  szomszédunkban lévő Notting Hill-t és a Portobello Market-et. A Sztárom a párom című filmből ismert helyszíneken sétálni, megcsodálni ezeket a gyönyörű házakat és szinte az összes ajtófrontot lefényképezni, mert mindegyik különleges, filmbe csöppent élmény volt. 

Kis sétával elérhető innen a Portobello Market is, amit egy nagy kirakodó vásárhoz vagy piachoz tudnék hasonlítani. A járda szélén vintage ruháktól kezdve, a szalmakalapokig, kézzel készített ékszereken át az apró szuvenírekig minden kapható és igazán kellemes időtöltés volt mindent végigböngészni és megcsodálni a régiségeket és különleges tárgyakat. A hely hippi hangulata külön elvarázsol, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy külön kis város lenne ez a nagy városban.

+tipp: Notting Hill-ben még mindig megvan az a híres könyvesbolt, ahol Hugh Grant filmbeli karaktere először találkozik Julia Roberts-el, ezt is érdemes megkeresni, ha arra jártok.


2. Mozi a tetőn


Tomival azon utazók közé tartozunk, akik szeretik megismerni a helyi kultúrát és életérzést, ha külföldön vagyunk, így a látványosságokon kívül arra is figyelmet fordítunk, hogy olyan hétköznapi programokat is csináljunk, amivel jobban megismerhetjük az ott élők szokásait. Londonban is szerettünk volna ilyen eseményeken részt venni és mivel a Pinterest-en talált bakancslistán korábban olvastam, hogy érdemes turistaként is részt venni akár egy színházi előadáson, koncerten vagy filmvetítésen, nem is volt kérdés, hogy a különleges rooftop mozik egyikét fogjuk választani. Az előadásra még itthon online vettünk jegyet, amivel spóroltunk is egy kicsit. Bár a megérkezésünk napjára tudtunk már csak jegyet vásárolni, ami kicsit fárasztó volt, nem bánta egyikünk sem, mert egy 8 emeletes pláza tetején nézhettük végig a Big című filmet Tom Hanks főszereplésével, melynek mellesleg éppen akkor volt az 30 éves évfordulója. Bár eleinte tartottam tőle, hogy semmit sem fogok érteni a filmből, de ezzel nem volt végül gond és nagyon szuper volt plédekbe burkolózva a napnyugta után nézni a filmet a szabad ég alatt. (De azért nem árt felöltözni, mert eléggé fújt a szél!)

A mozi mellesleg egy tetőbár mellékeként működik, ami nagyon hangulatos volt, mert iszogatás közben mindenféle játékkal játszhatnak a vendégek, mint az óriás jenga, teke vagy a célba dobás.

A rooftop mozikat EZEN az oldalon megtaláljátok, London területen három helyszínen is üzemelnek.


+tipp: Bátran használjátok a metrót és buszokat is London-ban, az Oyster (bővebben ITT) kártyával nagyon egyszerű az utazás és a szerteágazó közlekedésnek hála, könnyen el lehet jutni bárhová elég gyorsan, amit egyszerű is megtanulni.


3. Megnézni hol él a királynő


Van abban valami különlegesen izgalmas érzés, amikor elsétálsz a Buckingham Palota vagy a Kensington palota előtt és tudod, hogy nem is olyan messze ott él az angol királyi család. Van abban valami felejthetetlen, amikor a gyönyörű parkjaikban sétálsz és látod a sok-sok embert, akik arra várnak, hogy akár csak egy pillanatra megláthassák a királynőt vagy éppen a hercegek esetleg hercegnék valamelyikét. Teljesen elkap a tömeg és a város szeretete a családdal kapcsolatosan, akik évek óta uralkodnak és az arcuk minden második ajándékbolt kirakatából visszamosolyognak rád. Hozzám a királyi család élete eddig csak könyvekből és néha a hírekből jutott el - az utóbbi különösen az esküvők miatt - , de ilyen közel lenni valahogy olyan mágikus élmény volt a számomra. A királyi csalás utáni rajongást leszámítva gyönyörűek ezek a palotát és parkok, amiket érdemes megcsodálni és felfedezni. 

+tipp: A parkokban a mókusok annyira barátságosam, hogy egy kis ennivalóért cserébe még a vállunkra is felmásznak. 

4. Végigböngészni a természetet 


Amikor megláttam, hogy Londonban szép számmal akadnak ingyenesen látogatható múzeumok, tudtam, hogy legalább egyet biztosan meg fogunk látogatni az ott tartózkodásunk ideje alatt. A választásunk a Natural History Museum-ra esett, ami életem egyik legvarázslatosabb élménye volt az eddigi múzeum látogatásaim közül. Számomra ez a hely valamiért folyamatosan Roxfortra emlékeztetett, de lenyűgöző volt, hogy milyen széleskörű tárlattal rendelkeznek egészen a föld kialakulásától az emlősök fejlődésén át. Volt jó pár állat, amiket ebben a múzeumban láttam először, hiszen már régen kihaltak és fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán léteztek! Itt tapasztalhattam meg továbbá azt a megrendítő élményt is egy szimuláció segítségével, hogy milyen egy földrengés sújtotta területen tartózkodni. 

+tipp: Ha szeretnétek ellátogatni a múzeumba, érdemes legalább egy fél napot rászánnotok, mert nagyon sok érdekes látnivalót kel majd végigböngésznetek. 


5. Egy nap a tenegnél

Brighton az a hely, ahová bármikor visszamennék. Egy teljes napot szántunk arra, hogy Anglia kicsit vidékibb oldalát is megisnerjük és bár Brighton nem az a tipikus csendes hely, sőt, egyenesen nyüzsög és vibrál, szerintem tökéletes választás volt és nagyszerűen éreztük magunkat. A vonatállomás után követtük Via útleírását, így botlottunk bele egy Harry Potter boltba, a Játékmúzeumba vagy éppen a klassz képregényboltba. Azt is megtudtuk, hogy a város a kis alkotók támogatásaként nem engedi be a nagyobb üzletláncokat, így apró boltokból nincs hiány a kis utcákon, ahol egyedi dolgokat vásárolhatunk. Miután kicsit elfáradtunk a hangulatos kis utcákon való bolyongásban, egy olasz pizzériában tankoltunk fel energiával, ahonnan megfigyelhettük evés közben, hogy milyen sokfélék és színesek az ember jár kel a városban. Teljes kulturális sokk volr ez számomra és kifejezetten élveztem ezt a szabadságit, amit az emberek közvetítettek. 

Ebéd után a tengerpart felé vettük az irányt, amit el sem téveszthettünk volna a fejünk felett köröző és néha igencsak szemtelen sirályok sokasága miatt. 

Nagyon megnyugtató érzés volt ücsörögni a parton és elmélázni a víz ringatózásával vagy figyelni, ahogy a bátrabb angolok fürdenek a nem túl meleg vízben. Gondolom ők már megszokták és kihasználnak minden alkalmat, amikor egy kicsit is kisüt a nap, ahogy aznap is. 

Mielőtt még visszaindultunk volna a fővárosba mindenképpen meg akartuk nézni a helyi vidámparkot a Pierce Place-t, ahol végül olyan jól éreztük magunkat, hogy felültünk egy horrror vasútra és több fontot is eljátszottunk szerencsejátékokon. 

Számomra ez volt a legkedvesebb nap és nem csak azért, mert a tengerparti város a laza és szabad hangulatával rögtön belopta magát a szívembe, hanem azért is, mert régen nevettünk már ennyit Tomival, mint amikor azon szurkoltunk, hogy vajon mit hoz a szerencsénk. Kicsit olyan volt, mint a romantikus filmek randi napjai. 



6. Piknik a Hyde Parkban

Az utolsó napunkat már a szállásunkhoz közeli helyeken töltöttük, így tettünk egy jó nagy sétát a tőlünk 5 percre található Hyde Parkban. Valamiért erről a parkról mindig azt képzeltem, hogy egy szép kis hely, amit állandóan kertészek tartanak rendben, de inkább hasonlít egy mini erdőhöz London központjában. Ennek ellenére nagyon izgalmas volt ott kalandozni és délben a fák alá leülve egy ebéd menüt (háromszög szendvics, üdítő és rágcsa), elfogyasztani. Ebben az időszakban telik meg a leginkább emberekkel a hely, így volt lehetőségünk itt is megfigyelni, hogy mivel kapcsolódik ki péntekenként egy munkahelyi csapat vagy kisgyermekes családok. Mi a pulcsijainkra ültünk le, de érdemes plédet és akár könyvet vinni, hosszabb kikapcsolódáshoz, mert nagyon hangulatos volt.

+tipp: A parkban található a Diana emlékjátszótér, ami előtt egy különleges tündér/manófa áll és a Speaker's Corner  is  ahol bárki felszólalhat vagy szónokolhat.


Amit még érdemes kipróbálni...

angol reggeli / déli menü / angol tea és egyéb finomságok / egyszer elveszni a metró hálózatok rendszerében / double deckerre pattanni/ lefotózni minden szép ajtófrontot / régi épületeket felfedezni / elolvasni a kék kör alaku táblákat a házak falán, amelyek hírességekrőp szólnak/ Londoni szuveníreket venni minden mennyiségben/ bevásárolni a Primarkban/ angol újságot olvasni/ fényképezkedni a nevezetességek előtt/


Rengeteg látnivaló és érdekesség van Londonban és a környékén is érdemes utazgatni, ha az időtök engedi. Ebben a bejegyzésben - a teljesség igénye nélkül - az emlékezetesebb élményeimet osztottam meg veletek, amelyeket mindenképpen érdemes átélni, ha a városba utaztok. Nekünk nagyon bevált, hogy listát készítettünk már az út előtt azokról a helyszínekről és programokról, amelyeket semmiképpen sem szeretnénk kihagyni, így hiány érzet nélkül térhettünk haza, tele nagyszerű élményekkel. Bárhová is utaztok szerintem mindenképpen érdemes előtte feltérképezni a látnivalókat és eseményeket Pinterest-en vagy akár Instagram-on is nézelődhettek ilyenek után.


Az utazásunkról egy mini vlog is készült, amit itt ti is megnézhettek:




Nektek van kedvenc nyaralós emléketek?


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!