5+1 kérdés és válasz a turizásról / Hogyan találok szuper dolgokat? /

by - augusztus 15, 2018


Bizonyára tudjátok, hogy nagyon szeretek turikba járni, a ruhatáram nagy része second hand boltokból származik, amire én személy szerint nagyon büszke vagyok. Azt hiszem a gimnáziumi éveim alatt kezdődött a szenvedélyem a turizás iránt, hiszen akkor a zsebpénzemből vagy a diák keresetemből oldottam meg, ha valamilyen extra ruhadarabra vágytam, így a használt ruha boltok jó megoldásnak tűntek. 

A turizás ma már abszolút nem ciki, sőt szerintem kifejezetten trendi és környezettudatos dolog! Olyan pénztárcabarát dolog, amivel a bolti ár töredékéért juthatok hozzá a kedvenc vagy aktuális trend darabjaihoz. Mindezek mellett turkálókban az utóbbi időben sokkal hamarabb megtalálom a stílusomnak és az alkatomnak megfelelő ruhadarabokat, ami nagyon könnyű és gyors útja annak, ha frissíteni szeretném a ruhatáramat.

Manapság már nagyon sok márkás és új darabhoz juthatunk hozzá ezekben a boltokban, olyan ruhákhoz is, amelyek csak egy próba erejéig lettek viselve és még az eredeti címkét is megtalálhatjuk benne. Érdemes nyitott szemmel járni, mert igazi kincsekre lehet bukkanni egy-egy turi túra során!

Mivel sűrűn kapok kérdéseket a turizással kapcsolatosan és legutóbb Instagram-on is kérdezhettetek a témában, ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem a leggyakrabban feltett kérdéseiteket és kiegészítettem a válaszaimat néhány ötlettel és praktikával. Remélem hasznos lesz a számotokra!


1.   Melyek a ruhatáram legfontosabb darabjai?

Bevallom ezen a kérdésen korábban még sohasem gondolkoztam, de azt hiszem, ha egy listára kellene gyűjtenem a számomra fontos darabokat, azon mindenképp helyet kapna egy kényelmes farmer, egy nőies felső, egy csinos szoknya és a megunhatatlan farmer kabátom. Mindenképpen kiegészíteném még a listát a cipővel is, ami nálam most egy kényelmes, praktikus, szinte mindennel viselhető Toms darab, ezt nagyon sokat viselem az utóbbi időben és hosszú sétákhoz is nagyon bevált!

/ Felső, nadrág és papucs - Turkáló /

+tipp: Az alapdarabokat is előszeretettel keresem turkálóban. A legtöbb csinos és kényelmes farmernadrágomat turiban szereztem be, mert míg a konfekcióméretek az itthoni üzletekben nem igazán passzolnak rám (vagy elakadnak combnál, vagy túl hosszúak rám), addig a külföldi márkák között gyakran találok rám való nadrágokat.

Kukkantsd a címkét!

A Marks&Spencer  Petite darabok direkt az alacsonyabb lányoknak, nőknek készültek. Ha ti is küzdötök azzal, hogy a nadrágok vagy a pulcsik ujjai túl hosszúak rátok, érdemes ezeket a darabokat keresni.


2.   Melyek voltak a legjobb szerzeményeim turiban?

Bármennyit törtem a fejemet, nem tudok konkrét darabokat említeni, hiszen sokszor voltak igazán különleges fogásaim. Egyszer találtam egy teljesen új Vagabond telitalpú szandált 2600 Ft-ért és kifogtam már egy Karen Millen top mellett sok más márkás ruhát is. Ezek mellett számomra az igazán értékes darabok azok, amelyekre már régóta vágytam és turiban sokkal olcsóbban rájuk bukkanok, mintha teljes áron vettem volna valamelyik üzletben. Egy igazán csinos ruha vagy felső, amiben jól érzem magamat, nekem ugyanolyan megbecsült darabja a ruhatáramnak, mint a márkás darabok.

 / Ruha és cipő - Turkáló /

3.   Hogyan lehet szuper cuccokra szert tenni turkálóban?

Ehhez nincs titkos recept vagy sikert hozó stratégia. Kamaszkorom óta járok turkálókba és azt gondolom, hogy mostanra már kiszúrom a számomra jó dolgokat. Persze nagyon sokat próbálgatok és nézelődők, ami talán a kulcsa annak, hogy végül jó dolgokra bukkanok. Elsőként ezt ajánlanám nektek, hogy nézelődjetek bátran és nyitottan. Természetesen fontos önmagunk, az alkatunk és a stílusunk ismerete, de ha ez már megvan, akkor kereshetünk célirányosan a színek vagy a különböző darabok között. A legtöbb turiban külön szekcióba vannak válogatva  a nadrágok, szoknyák, ruhák és a felsők is, más helyen pedig színekre is szét vannak bontva a ruhák, ami nagy segítség lehet, ha célirányosan keresgélünk.

Nekem nagyon sokat segít, hogy mára már nagyjából ismerem a turkálóban kapható márkák javát, így biztosan tudom, hogy a River Island darabjai között minidig találok valami bohém holmit, a Marks&Spencer és a Next minőségben nagyon erős, az Atmosphere az alapdarabokért felelős nálam, a Wallis pedig új számomra, de csinos ruhákért tőlük is érdemes próbálni.

A ruhákon kívül találtam már szuper lábbeliket is használt ruha üzletekben. Számomra ez nem okoz problémát, de alaposan meg szoktam nézni, hogy alig viselt darabot vásároljak és itthon megtisztítsam mielőtt viselném. Ezt mindenki maga dönti el szerintem, hogy elfogadható e számára, ahogy azt is, hogy vásárol-e fehérneműt turiból. Utóbbiból, amúgy nagyon szép címkés darabokat lehet találni, én így találtam rá egyszer a legkényelmesebb és legcsinosabb pánt nélküli melltartómra. Vannak darabok, amelyeket tényleg senki sem viselt, vagy éppen csak egy próba erejéig, ezért ez számomra nem számít tabunak, hiszen ugyanolyan, mintha egy normál üzletben vásárolnám meg, ahol előttem már felpróbálhatták mások is. A hangsúly azon van szerintem, hogy ki legyenek mosva és tisztítva viselés előtt ezek a darabok.

+tipp: Listát vezetek azokról a dolgokról és stílusokról, amelyeket mindenképpen szeretnék felvenni a ruhatáramba. Ha látok egy szuper outfitet a Pinterest-en, akkor elmentem magamnak és ezekből is inspirálódok. Amikor zöld parkara vágytam céltudatosan ezeket a darabokat kerestem a turik kínálatában, amikor pedig végig gombos farmerszoknyát szerettem volna viselni az első a szoknyák sora volt, amit végignéztem. Ez segít abban, hogy céltudatosan megtaláljam a vágyott darabokat és abban is, hogy elkerüljem a felesleges dolgok vásárlását.

4.   Melyek a legjobb turik?

Mindig azok, ahol igazi kincseket lehet találni, mert széles és izgalmas a választék! A vállfás turkálókat és a bálás üzleteket is szeretem, bár igaz, hogy idő és hatékonyság szempontjából az előbbieket gyakrabban látogatom. Viszont nagyon sajnálom, hogy a közelemben nem igazán tudok kilós turkálóról, mert örömmel vásárolnék ott is, hiszen hihetetlen olcsón lehet kifogni nagyszerű ruhákat. (Ha tudtok ilyenkor Budapesten vagy környékén mindenképpen írjátok meg nekem kommentben!)

Sokat nézelődök a Hádában, de az utóbbi időben nagyon szeretek elidőzni a Cream használt ruha boltokba. Szerencsére ebből több is akad Budapesten, nagyon változatos kínálattal. Utóbbiban nagyon sok kedvencet szereztem be az elmúlt időszakban és a törvásárlói pontjaimat is beválthattam!

Szívesen nézelődöm kisebb turikban is de bevallom őszintén, hogy mióta a lányok megszülettek nem sok időm marad az új helyek felfedezésére, így a jól beváltakban nézelődőm. Ha nektek van tippetek, hogy mit érdemes még megnézni nagyon szívesen fogadom a tippeket! 

Korábban nagyon szerettem a Renoválás Használt Ruha boltba járni, amelynek volt weboldala is, de ahogy ehhez a cikkhez kerestem infókat láttam, hogy sajnos véglegesen bezártak. 


5.   Online is szoktam turizni?

Igen és nagyon szeretem! Nagyon sok szerzeményemet az utóbbi időben online szereztem be mivel ez egy kényelmes és egyszerű megoldás, otthonról is nézelődhetek. Szerintem érdemes szétnézni online is, bár nem adja vissza az igazi kincsvadászat érzetét, de ez is egy módja, hogy különleges darabokra bukkanjunk, ahogy ezt a kék csipke csodát is megtaláltam. Ha valami nem olyan, amilyennek elképzeltem vagy nem stimmel a méret, akkor egyszerűen visszaküldöm és visszakapom az árát. 

Online lehetőségetek van a mértek alapján is kalkulálni, amelyek fel vannak tüntetve a ruhák képei mellett, illetve olyan ruhákat és kiegészítőket is kifoghattok, amit személyesen nehezebb lenne felkutatni. 

 / Csipkés felső - Online turi /

+1 Mennyi ruhám van? A turis szerzemények miatt nem fenyeget a túlhalmozás veszélye?


Bevallom őszintén, hogy korábban megesett velem, hogy gondolkodás nélkül mindent megvettem, ami egy kicsit is megtetszett. Az utóbbi években viszont tudatosan figyelek arra, hogy lehetőleg csak olyan darabokat vásároljak, amelyeket szeretek és ki is fogok használni a ruhatáramba. 

Könnyű beleesni abba a hibába, hogy a turiban megtetszik vagy alkalmi vételnek tűnik és már landol is a kosárban valami egyedi, valami szép, valami különleges. Otthon aztán nézegetjük egy darabig majd sosem vesszük fel, mert rájövünk, hogy nem kényelmes, túl kicsi, nem is passzol hozzánk.

Időközönként teljes szortírozást végzek a gardróbomban. Sorra veszem a ruháimat, kiegészítőket és a cipőket. Ami nem kényelmes vagy nagyon ritkán hordom az kikerül a szerkényből. Ezeket elajándékozom a húgomnak, a többi viselhető darabot pedig el szoktam adományozni alapítványoknak, akik aztán gondoskodnak róla, hogy jó helyre kerüljenek. 

+tipp: Fontos szerintem mérlegelni minden darabnál, hogy biztos passzol e hozzánk, jól érezzük magunkat benne, be tudjuk illeszteni a ruhatárunkba? Ha ezekre a kérdésekre határozott igennel tudunk felelni, akkor biztosan egy hasznos darabot találtunk. Ha viszont egy kicsit is bizonytalanok vagyunk, akkor tegyük vissza a vállfára, mert bármennyire is jó fogásnak tűnik, csak a pénztárcánk fogja bánni. Hagyjuk, hogy más rátaláljon, akinek nagyobb örömet okoz, mi pedig nézelődjünk tovább a ránk váró kincsek után kutatva.


Az Instagram oldalamon ITT rendszeresen osztok meg veletek turis szerzeményeket és örömmel válaszolok a kérdéseitekre is a témában. 

Turis darabokról és szerzeményekről készült már videó és bejegyzés is korábban, amelyeket ITT és ITT megnézhettek!

Ti szoktatok turkálóban vásárolni? Milyen darabokat kerestek ilyenkor?

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

1 megjegyzés

  1. A Hádának van egy kilós turija Pesten, a pontos helyet nem tudom sajnos, de neten biztosan fent van. :)

    VálaszTörlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!