6+1 tavaszi szépség újdonság, amit érdemes kipróbálni!

by - március 26, 2018


A blogon nagyon ritkán szerepelnek az utóbbi időben szépségápolással kapcsolatos bejegyzések, hiszen a beauty szokásaim igencsak leredukálódtak a lányok mellett. Ennek ellenére nagyon szeretek újdonságokat kipróbálni és tesztelni, mert egyszerűen izgalmasnak tartom, hogy kipróbálhatok számomra ismeretlen dolgokat és új tapasztalatokat szerezhetek.

Az elmúlt hónapokban kicsit kevesebbszer adódik lehetőségem új dolgok tesztelésére, hiszen magamnak jelenleg csak a legszükségesebbeket szoktam megvásárolni, ha szépségápolásról van szó és próbálom az itthoni készletet teljesen elhasználni, de nemrégiben rész vettem a Dm tavaszi sajtórendezvényén, ahonnan jó pár izgalmas újdonsággal tértem haza.

Ebben a bejegyzésben bemutatom nektek azokat, amelyeket már próbálgattam az elmúlt napokban és bátran ajánlanám másoknak is! 


1. Alverde: Chai Tea illatú ajakápoló

A márkától korábban még sohasem próbáltam ajakápolót, ezért nagyon kíváncsi voltam rá.  Az utóbbi időben amúgy is gyűjtöm ezeket a darabokat, hiszen rúzs és szájfény helyett ez egy tökéletes alternatíva szerintem, hogy valami fény legyen az ajkaimon. Az illata nagyon tetszik, bár bevallom fogalmam sincs, hogy milyen az eredeti chai tea illata, mindenesetre megfogott az édeskés krémes aromája. A színe kicsit halványítja az ajkakat, amivel egy kellemes nude-os színben tündököl a szám, ha ezt használom. Akinek a hidratálás a lényeg, nem feltétlenül ebben az ajakápolóban fogja megtalálni, de nekem még így is teljesen megfelel a krémes állaga, amikor érzem, hogy elkezd kiszáradni a szám. Mindent egybevetve nagyon tetszik és az elmúlt pár napban csak ezt használtam.

2. Dr. Organic: Csiga gél

Régóta kíváncsi voltam a jótékony csiga gélre, amit nemrégiben ki is próbálhattam. Voltak fenntartásaim ezzel a készítménnyel kapcsolatosan és nem is azért, mert viszolyognék a csigák nyálkájától, amit tartalmaz, hiszen arról régóta tudom, hogy jótékony a hatása, de mindig sajnáltam kicsit a csigákat, ha szembe találtam ezzel a készítménnyel. Igen én is az a kislány voltam, aki félrepakolgatta minden eső után a csigákat az útról, nehogy elgázolják őket és a mai napig bocsánatot kérek, ha véletlenül rálépek egyre, bár tudom az olyankor már nem sokat számít. A Dm rendezvényén viszont lehetőségem nyílt beszélgetni a Dr. Organic egyik képviselőjével és megtudtam, hogy a csigák abszolút nem szenvednek, amikor a krémhez szükséges nyálkájukat begyűjtik, sőt tulajdonképpen ugyanazt csinálják, mint máskor, csak csúszkálnak össze-vissza. Szóval megnyugodva próbálhattam ki a készítményt és azt kell mondanom, valami isteni! Mármint csigai! Mert egy alapos arctisztítás után nagyon jól hidratál, kisimítja és puhává varázsolja a bőrömet. Most éppen tesztelem, hogy egy pattanásosabb időszakban, hogyan birkózik meg a hegekkel és pattanásokkal, de a Krémmánián írt ódákat tekintve szerintem meg leszek elégedve. Az ára kicsit borsos (6999 Ft ), de érdemes a Glamour napi kuponokat nézegetni, hátha idén is kedvezményesebben lehet majd rá lecsapni.

3. Kneipp fürdősók

Az elmúlt időszakban egyre többet éreztem, a nap végére teljesen befeszülnek az izmaim hát és válltájékon, így a legutóbbi drogériás körutam során mindenképpen vásárolni szerettem volna magamnak valami lazító fürdősót. Amúgy is nagyon szeretem ezeket az apró, de főleg anyukák körében luxusnak számító dolgokat, amit egy fürdősó tud nyújtani, hiszen az illat és a kényeztetés is feltölt és kikapcsol. A választásom akkor a Kneipp izomlazító sójára esett, de megvettem még a Jó kedv fürdősót is, aminek mézes illatát imádtam. A rendezvényen így már ismerősként találkoztam a márkával és annyira belemerültünk a beszélgetésbe a fürdősók világáról, hogy nem csak én kaptam pár nagyszerű újdonságból, hanem a lányoknak is hoztam haza magammal "varázslós" fürdősót, ami annyiból áll, hogy két tasak tartalmát kell beleönteni a vízbe, lila és kék szemcséket, amiből lila lesz a víz és mennyei (nyugtató hatású!) levendula illatú is! A lányok annyira élvezték a varázslást és a lilává válozott vizet, hogy máskor is veszek majd nekik ebből a fürdősóból, hogy még izgalmasabb legyen az esti fürdés.

A gyerekek fürdősójához ITT találtok egy linket, eredetileg az Álomutazó névre hallgat és a Dm-ben a gyermek részlegen találjátok.


4. Naturschön: Olívás arctisztító tej

Nagyon válogatósnak számítok arclemosók és tisztítók terén, mert a kombinált bőrömnek "hála" sok minden zsírosítja a bőrömet. Éppen ezért kicsit vacilláltam azon, hogy kipróbáljam-e, mert a termék nevéből is sejthető, hogy kicsit olajosabb, testesebb termékről van szó.  Abszolút pozitív csalódásként éltem meg a kezdeti fenntartásaim után, hogy az én foltokban szárazságra és pirosodásra is hajlamos bőröm nagyon kedveli ezt a arctisztító tejet és nem zsírosodik tőle jobban, mint egy megszokott arctisztítótól. Lehet, hogy a melegebb évszakokban sok lesz, de most az évszakváltozás idején még nagyon szeretem használni a hidratáló hatása miatt.

5. Bourjois: Healthy Mix primer

Bevallom őszintén, hogy sosem tudtam igazán, hogy mire való a primer. Sokszor örülök, ha egy alap sminket fel tudok dobni, így nem foglalkoztam azzal, hogy azt mivel tehetném még tökéletesebbé. A Dm rendezvényén kaptam meg életem első Bourjois termékeit és ezzel együtt azt is megtapasztaltam, hogy egy jó primer nagyon is fontos és hasznos állomása a sminkelésnek. Elsőként egy olyan alkalommal teszteltem, amikor egész napos programot szerveztünk a lányokkal és mikor hazaérve a tükörbe pillantottam azt láttam, hogy az alapozóm el sem mozdult a helyéről, de még kis sem fényesedett a bőröm, ahogy egy rohangálós nap után általában várható, azonnal a szívembe zártam a primereket. A krémnek enyhe bézses színe van, de ez azonnal eltűnik az arcon és beivódik a bőrünkben pár pillanat alatt, majd jöhet is a sminkelés. Nem állítom, hogy nap, mint nap fogom használni és azt sem, hogy minden sminkelés előtt észben tudom tartani ezt a lépést, de ezentúl tudni fogom, hogy egy fontosabb alkalom előtt, ahol szeretném a sminkem szép állapotát megőrizni jó, ha kéznél van.

Pár szóban érdemes még beszélnünk a Bourjois Volume reveal szempillaspirálról és a Rouge Velvet rúzsokról, mert ezek a termékek is nagyon kellemes benyomást tettek bennem, pedig tudjátok, hogy spirálok terén abszolút elkötelezett vagyok, rúzsok tekintetében pedig még kicsit félős. A spirál nagyon szép pillákat varázsol, azt vettem észre, hogy inkább dúsít, mint hosszabbít, a rúzs pedig nagyon jó krémes, de szuper tartós az ajkakon.


6. Cadeavera CV: Arcmaszkok

Sok negatív élmény ért az utóbbi időben arcmaszkok kapcsán, hiszen jó pártól allergiás tünetek léptek fel nálam. Ennek ellenére nem adtam fel a keresgélést, mert nagyon jólesik olykor pár percre kikapcsolódni és feltöltődni egy arcmaszkkal és a bőröm is hálás érte, ha olykor kap egy kis plusz odafigyelést. A Müllerben futottam bele a CV arcmaszkokba és homályosan úgy emlékeztem, hogy jó tapasztalatokat hallottam róla, így vette belőle két fajtát a 25+-os korosztálynak valóból gránátalmás és tengeri sós változatban.  Először a tengeri sósat próbáltam ki és bár eleinte furcsa volt, hogy ezt folyékony krémes állagban kell felvinni, majd negyed óra múlva vízzel lemosni, de abszolút tetszett a hatása. Puha és hidratált lett tőle a bőröm és legfőbb, allergiás tünetnek jele sem volt, így nem kell lemondanom erről az apró luxusról.

+1:  Barnangen: Testbalzsam

Aki találkozott már a márka nevével, tudja, hogy prémium minőségű svéd termékekről van szó. Bevallom nekem ez nem sokat nyomott a latba, amikor nemrégiben kipróbáltam belőle egy mintát, hiszen inkább az tetszett meg benne, hogy nagyon kellemes illata van és extra gyorsan beszívódik a bőrömbe ápolva azt a szárazsággal szemben, ami a téli időszakban nagyon hasznos volt a számomra. Most ismét kaptam egy kisebb mintát belőle és ismét csak pozitívan tudok nyilatkozni a krémről, így amint elfogy a jelenlegi testápolóm biztosan a Barnangen-től vásárolok majd újat.

Nektek vannak szépségápolási kedvenceitek?

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!