Így babakocsizunk mi! / Babakocsi választás ikrekhez /

by - szeptember 02, 2018

A bejegyzés 2018. szeptember 8-án íródott, 
a babakocsik árai és a hozzájuk járó tartozékok azóta változhattak.

Mivel a babakocsizást választó anyukáknak a kocsi lesz a legfőbb járgányuk hónapokon át, fontos, hogy hogyan választják meg a többkerekűt. Olyan ez a mustra, mint a férfiak körében az új autó vásárlás. Körüljárjuk, kipróbáljuk, megnézzük mennyire illik hozzánk az új "verda". Ha pedig megtörténik a nagy egymásra találás semmi sem szabhat határt a féktelen száguldozásnak, anyukák esetében az önfeledt gurulásnak.

Miután kiderült, hogy ikreket várunk, a legégetőbb kérdést számomra a megfelelő ikres babakocsi megtalálása jelentette. Tudtam, hogy amíg nincs meg a kocsink, addig nem lesz nyugtom, így hosszú keresgélésbe fogtam. Fórumokat böngésztem, anyukák véleményét kérdeztem és élőben is leteszteltem jó pár példányt ikres kocsikból. Először egymás utáni elhelyezésű kocsiról álmodoztam, aztán rájöttem, hogy amíg nincs meg a buszsofőr jogosítványom, addig ez sem jöhet szóba. Így leltünk rá a végső megnyugvást jelentő, egymás melletti elhelyezkedésű ikres kocsinkra, amiben a lányok megtették életük első babakocsis sétáját.

Az első séta 4 hetesen
Mindenki azt gondolná, hogy ikres babakocsiból nincs túl sok a piacon, pedig ez tévedés. Nagyon is sok babakocsiból választhat egy ikres anyuka, ami korántsem könnyíti meg a helyzetet. Figyelembe vettük a vásárlásnál a súlyt - na nem mintha valaha is azon törtem volna a fejemet, hogy a gyerekekkel együtt megemelem majd - , hogy befér-e az autóba, hogy én miként érzem magamat a használata közben, hogy milyen felszereltség tartozik az árba és hát igen, az árcímkét is jól meg kellett néznünk, mert a dupla babakocsi bizony dupla összeget is jelent az irkes babakocsi vásárlásnál.

Mi végül a Freestyle Twins (olcsobabakocsi.hu) kocsi mellett tettünk le a voksunkat , amire véletlenül tévedt a tekintetem az üzletben, éppen akkor, amikor rájöttem, hogy az egymás mögötti elhelyezésű babakocsit bizony nem fogom tudni kormányozni és kontrollálni. 

Freestyle Twins babakocsi a lehető legjobb választás, az árban - ami a legkedvezőbb volt a többi babakocsihoz képest - szerepeltek a mózeskosarak, autósülések, hordozók, a sportülések, esővédők és még egy szuper babakocsis táska is, amit a mai napig használok. Mindennek tetejében még a mintát is mi választhattuk ki, így egy szuper csajos, virágos mellett döntöttünk. Emlékszem, amikor megrendeltük olyan nyugalom szállt meg, amit régóta nem éreztem. Ehhez képest minden más holmi beszerzése már piskótának tűnt.

Keresztelőn
Imádtuk ezt a kocsit, a hordozók hintázó funkciója és az autósülés mivolta miatt még ma is mindennap használjuk, bár magát a kocsit már eltettük télre és beszereztük egy könnyebb sportkocsit a tavaszi időszakra.

Peg Perego Aria Twin Shoppert szintén a babakocsi vadászat közben szemeltem ki még nagy pocakkal és már akkor eldöntöttem, hogy amint ülni fognak a lányok beszerzünk majd egy ilyet, mert pihe könnyű és borzalmasan egyszerű a használata. Míg a Freestyle egy terepjáróhoz hasonlít, ami mindenen átmegy, szuper rugózású, biztos és strapabíró, addig a Shopper egy Smart autóhóz tudnám hasonlítani. Egyszerű és nagyszerű, a nők/anyukák barátja.

A babakocsizás eleinte nagyon egyszerű volt számunkra. Persze nem mondom, hogy nem kell minden egyes kimozdulás előtt a mai napig ügyesen megterveznem mindent és nem megterhelő lecipelni a lányokat az első emeletről, de ha lelkiekben felkészülök a megmérettetésre, akkor megy minden, mint a karikacsapás. 

A Freestyle nagyon jó szolgálatot tett, a lányok mennyeien aludtak benne és sokszor még a nagyvárosba is bemerészkedtem vele, ha alacsony padlós buszt sikerült kifognom.  Azonban, amint a lányok fel-fel ültek és egyre jobban érdekelte őket a kocsizás közben látható és hallható dolgok, már a hordozóban sem akartak megmaradni. A nagy babakocsinak viszont az-az egyetlen hátránya, hogy a sportrész már tényleg a biztosan ülő, nagyobb gyerekek számára lett kitalálva, így a lányok a beleültetésnél úgy néztek ki, mint akik azonnal ki akarnának csúszni onnan. Ekkor lépett életbe a kis kocsi, a Shopper személyében, amit én is és a gyerekek is imádunk. Jó, akadtak és akadnak nehézségek ezzel a kocsival is, főleg azzal, hogy Sára mostanában nehezen alszik el babakocsizás közben, de egy kis szervezéssel és nagyobb odafigyeléssel ez a probléma is megoldódni látszik és amúgy is, az élet úgy szép, ha zajlik nem igaz? A városba beutazást, pedig kis szünet után most szeretném újra megpróbálni.

A shopper, amivel már beférek a boltokba
Nem mondom, hogy a babakocsi a lányok kedvenc helye, ők nem azok a típusú gyerekek, akik sokáig képesek egy helyben üldögélni, így egy kis trükközéssel -  ami azt jelenti, hogy egy nagyobb séta közben megállunk egy játszótéren, kicsit mászkálnak a homokban vagy hintáznak,szépen meg tudjuk úszni sírás nélkül a sétákat. Így már én is kezdem elengedni azt a rögeszmémet, hogy a babakocsizás egyenlő a vigasztalhatatlan sírásokkal, hiszen nem egyszer előfordult, hogy hazafelé menet már az egyik gyereket a karomba hozva, a babakocsit tolva siettem haza, mert nem volt szívem hallgatni a sírást.

Tehát itt tartunk most babakocsik terén. Van egy tavaszi/nyári kocsink, ami könnyű, világos és egyszerű és van egy téli kocsink, ami masszív, védett és strapabíró, a lányok pedig élvezik a kiruccanásokat.

Egy babakocsis sétánkról és az előkészületekről vlog is készült, még a 7 hónapos lányokkal, amit ITT megnézhettek a YouTube csatornámon.

A várandósságomról és a lányok első hónapjairól készült egy ebook is, amit a Derült égből Ikrek! blogon megosztott bejegyzésekből állítottam össze. Ezt ingyenesen ITT letölthetitek! 

Hamarosan érkezik az újabb babakocsis élménybeszámolónk a majdnem három éves lányokkal most a fővárost vettük a nyakunkba! 

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!