Tabu témák #5: Anyuka bloggerként a közösségi médiában
Izzadok, ki vagyok fulladva, valamilyen lehetetlen pózban guggolok és egyensúlyozok éppen. Nem, nem a legújabb edzést nyomom a netről, csupán a lányaimat próbálom lefotózni egy szuper poszt kedvéért.
Amikor elkezdtem blogolással foglalkozni – kicsivel több, mint hét éve – a trendek jöttek és mentek a közösségi médiában. Eleinte nem figyeltem tudatosan ezekre a változásokra, de az utóbbi időben, mióta konkrét terveim vannak a bloggal, próbálok lépést tartani az újításokkal, s bár néha mire alkalmazni tudnék egyet, már jön is az újabb, törekszem arra, hogy én is olyan tartalmat gyártsak, ami felkelti követőim figyelmét. Annak idején nem hezitáltam túl sokat azon, hogy mit osztok meg magamról. Akkoriban még nagy népszerűségnek örvendtek blogger körökben a sminkes vagy a szerzeményes haul posztok, így én is azokat gyártottam folyamatosan. Az elérések, a követők és a like-ok száma még nem nyomott annyit a latba, mint mostanában, akkor kezdte csak bontogatni szárnyait a bloggerkedés, mint fogalom, így mindenki tapogatózva fedezte fel magának ezt a világot.
Némi idő és tartalomgyártás után kezdtem rálátni arra, hogy mit szeretnek az olvasóim, miről vágynak többet olvasni. A párkapcsolattal, házasságkötéssel kapcsolatos bejegyzésekkel indult, majd amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek, hirtelen hatalmasat ugrott az aktivitás a blogon. A blog olvasói egyre jobban érdeklődtek aziránt, hogy a sminkek és ruhák mellett, milyen vagyok, hogyan élem az életem, mit történik velem a képernyő másik oldalán.
Amikor az első várandós fotómat megosztottam, meglepődtem, hogy milyen sok kedvelés és mennyi hozzászólás érkezett. A blog életében ez egy hatalmas fordulópont volt, aminek termesztésen nagyon örültem, még ha zavarba ejtő is volt kissé, hiszen már akkor is szenvedélyesen szerettem szerkeszteni az oldalt, de a népszerűség (vagy valami olyasmi) ahogy most, akkor sem volt kifejezett célom.
Az ikrekről készült fotók és videók, valamint a róluk szóló bejegyzések a mai napig a legnépszerűbbek a blogon és a YouTube csatornámon is. Az Instagram-on kicsivel több 800 poszt közül az első helyen egy lányokról készült kép, második helyen pedig egy párkapcsolati idézetes kép a legnépszerűbb.
S miközben gyűlnek a like-ok és a követők, akaratlanul is találkozom a negatív kommentelőkkel, vagy éppen visszaélésekkel, akik és amik miatt először gondolkodom el azon, hogy vajon hol a határ az életünkkel kapcsolatos információk és képek megosztásában? Mennyit ér egy like és az elérések száma, ha a biztonságunk vagy a lelkivilágunk a tét?
Több negatív példát láttam az utóbbi időben azzal kapcsolatosan, hogy visszaéltek gyerekekről készült fotókkal, kamu profilokat hoztak létre, hogy ismeretlenek pár pillanatig a kedvenceik életét élhessék. Rémisztő, amikor belefutsz a Facebook-on saját magadba egy olyan oldalon, ahol a te profilképed néz vissza rád, de semmi köze nincs hozzád. Az ember nem szeretné, hogy a fotói vagy az adatai rossz kézbe kerüljenek, így próbál minden biztonsági intézkedést megtenni, de rést mindig lehet találni a pajzson, hiszen a neten szörfölve, akár mi magunk amatőrként is pillanatok alatt profi képlopók és csalók lehetünk.
Úgy gondolom, hogy egy blogger életében ma már elengedhetetlen a közösségi média kreatív, széles körű és aktív használata, hiszen ezek által juthat el az olvasóihoz. A közösségi média pedig hihetetlen mértékben növekszik fejlődik és a lépést igencsak nehéz tartani, ha szeretnénk a felszínen maradva eljutni a céljainkig, legyen szó üzleti vagy csak hobbi szintű megosztásokról.
Ez azt eredményezi, hogy még több tartalmat kell gyártanunk, ami felkelti az olvasók vagy akár az együttműködő cégek érdeklődését. Anyuka bloggerként viszont folyton ott a kérdés bennem, vajon mennyit lehet a nyilvánosság elé tárni? Hol van a határ, amikor már nem szabad a megosztás gombra kattintani?
Vannak képek, amelyek nagyon jól sikerülnek a családi eseményeken vagy egy egyszerű hétköznapon, a középpontban pedig mi vagy a lányok állunk. Olykor egy képről azonnal meg tudom mondani, hogy milyen sok like-ot kapna, de mégsem osztom meg az olvasóimmal, mert szeretném megtartani azokat csak magamnak, magunknak. Vannak pillanatok, amelyek pont attól a legértékesebbek, hogy nem tárjuk a nagyvilág elé őket.
Korábban követtem el hibákat és előfordult, hogy kiposztoltam egy képet csak a hatás kedvéért. Ma már tudatosan figyelek arra, hogy ilyet még véletlenül se tegyek és az önmagam által szabott határokat ne lépjem át, bármilyen pozitív hozadéka is lehetne annak a blog számára.
Úgy gondolom, hogy a közösségi médiában való szereplés egyik legnagyobb kihívása a folyamatos megújulás és kreativitás mellett az arany középút megtalálása.
Tiszteletben tartani, ha valamelyik gyermekem nem szeretne szerepelni a képeken, hogy nem teszek közzé róluk olyan fotót, ami megszégyenítő vagy kellemetlen lehet majd számukra a későbbiekben, hogy körültekintően osztok meg a családommal és az életünkkel kapcsolatos információkat, vigyázva a személyes terünkre és a biztonságunkra. Fontos irányelv, amit nem írhat felül a népszerűség vagy a like-ok száma.
Nem szeretek minden pillanatban kamerával futkosni a lányok után, de őszintén örülök, ha készül róluk egy-egy aranyos fotó. Mára már ők is élvezik és szeretik a közös kép készítést vagy videózást, hiszen ez is egy közös program. Tudják, hiszen meséltem nekik, hogy olykor mesélek róluk az interneten és úgy vettem észre, hogy ők ennek kifejezetten örülnek és egyszer talán büszkék is lesznek rám.
Talán azért élvezik mára ennyire, mert sohasem erőltettem rájuk a fotózást vagy a szereplést ahogyan Tomira a férjemre sem.
Ennek ellenére és nagy meglepetésemre, Ő ma már sokkal több részt vállal a blogon, mint régen. Elsősorban mindig biztat és támogat, néha Ő talál ki új videó vagy bejegyzés ötleteket. Persze némelyik szinte megvalósíthatatlan, de a legtöbbjük nagyon is hasznos inspiráció a számomra. Együtt örül velem a kisebb-nagyobb sikereimnek, ami számomra nagyon fontos és jó érzés. Egyre többet áll velem kamera elé, ami akár hiszitek akár nem, nem azért van, mert megzsarolom azzal, hogy nem kap enni másnap, hanem egyszerűen azért, mert úgy érzi, hogy ezzel is támogathat és néha még élvezi is ezeket az alkalmakat. Ő az abszolút kritikusom. Mindig kikérem a véleményét egy-egy bejegyzéssel kapcsolatosan és akkor is engedélyt kérek tőle, amikor a lányokkal vagy a családunkkal kapcsolatosan teszek közzé valamit. A bloggal kapcsolatos gondolataimat, az új bejegyzéseket is mindig vele osztom meg először és Ő volt, aki abszolút támogatott abban, hogy újra elkezdjek blogolni. Ő külső szemlélőként is tudja nézni a munkámat, az idei évben pedig egyre többet segít a videózásban, akár szereplőként, akár a kamera mögött. Nagyon jó meglátásai vannak.
Én azok közé a bloggerek közé tartozom, akik a saját életükből merítenek ihletet az íráshoz vagy a fotókhoz. Mindennek ellenére mindig próbálok odafigyelni, hogy ne bántsak meg másokat, beleértve ebbe a férjemet és a gyerekeimet is.
Szeretek a blogomon rövid történeteket vicces dolgokat megosztani magamról vagy a lányokról. Nem azért, mert feltűnésre vágyom , - ha nem lenne blogom valószínűleg a magán oldalaimat színesíteném ezekkel a sztorikkal -, hanem élvezem, hogy egy-egy gondolatom beszélgetéseket indít el másokkal. Hogy lehetek büszke anyuka, vicces nő és olykor feleség. Bemutathatom minden oldalamat, hogy milyen vagyok valójában.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
0 megjegyzés
Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!