5 dolog, amiért jó gyerekekkel wellnessezni!

by - július 01, 2018

Hamarosan újra útra kelünk a lányokkal és a KidsOasis nagyköveteiként most Noszvajra az Oxigén Hotel****Superior Family & Spa -ba utazunk el, ami az előző utazási helyszínünkhöz hasonlóan, szintén 5 KidsOasis szélforgóval kitüntetett családbarát szálloda. 

Nagyon szerencsésnek érzem magunkat, hiszen idén nyáron ez lesz a második szálloda, amit Sárával és Dorkával közösen fogunk tesztelni és a korábbi élményeinkből ítélve tudom, hogy nagyon élezni fogjuk ezt az alkalmat is. 

Korábban nem gondoltam volna, hogy gyerekekkel együtt is lehet egyszerű és élvezhető a nyaralás egy wellness szállodában, de a KidsOasis programjának hála, ma már azt is tudom, hogy hol keressek olyan helyeket, ahol a család minden tagja ki tud kapcsolódni.

Ebben a bejegyzésben azokat a pozitív dolgokat gyűjtöttem össze, amiért nagyon jó gyerekekkel együtt nyaralni és wellnessezni.


1. A gyerekekkel közös programok közelebb hoznak benneteket egymáshoz.

Számunkra a lehető legjobbkor jött a kikapcsolódás és mind a négyünknek jót tett, hogy csak egymásra figyelhettünk pár napig. A hétköznapok rohanásában olykor akarva-akaratlanul is megfeledkezünk arról, hogy csak egymásra figyeljünk és időt töltsünk együtt. Mostanában én és a lányok apukája is kicsit máshol jártunk gondolatban, sok minden foglalkoztatott minket, így az együtt töltött napok alatt különösen élveztük, hogy kicsit kikapcsolhatjuk a minket foglalkoztató gondolatokat és csak a lányokra és egymásra összpontosíthatunk. 

2. Lassíthattok a hétköznapok rohanása után.

Egy nyaralás mindig jó alkalom arra, hogy kicsit lazítsatok a hétköznapok feladatai és pörgése után. Anyát nem várja a szennyes ruha, Apa nem megy dolgozni, sokáig lustálkodhattok az ágyban és együtt lehettek. Érdemes kihasználni ezeket az alkalmakat arra, hogy feltöltődjetek és kicsit a külvilágot is kizárjátok. 

3. Nyaraláson mindent szabad, vagy legalábbis több mindent, mint otthon!

Vannak olyan alkalmak, amikor nem kell ragaszkodni az otthoni szabályokhoz és lehet lazítani a gyeplőn, ilyen az is, amikor nyaraltok. Általában ragaszkodom a pontos esti menetrendhez és fektetéshez, de most nem aggódtam azon, ha a lányok nem kerültek percre pontosan ágyba este és még azt is megengedtem Sárinak, hogy a kislányos szépítkező szobában kifessék a körmét. Ez a kis szabadság nem csak a gyerekeknek okozott nagy örömöt, hanem mi szülők is kicsit elengedhettük magunkat, a hétköznapok szabályai és menetrendje  után ez igazi felüdülést jelentett. 

4. Együtt és külön-külön is csinálhattok programot.

Sokan kérdeztétek tőlem, a legutóbbi nyaralásunk után,  hogy miben más egy családbarát szálloda, mint egy bababarát. A családbarát szállodák (különösen az 5 KidsOasis szélforgóval minősítettek) nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy olyan animációs programokkal  - akár a hét minden napján - készüljenek a gyerekek számára, amelyek mellett a szülők is kikapcsolódhatnak. Ilyenkor az animátorok vigyáznak a gyerekekre, hogy Anya és Apa részt vehessenek egy lazító masszázson vagy pezsgőfürdőzésen. 

+tipp: A gyerekeknek rendezett programokon is nagy élmény részt venni szülőként. Barátságot kötni egy nagy plüss állattal és beállni a mini disco-ba, mind olyan dolog, ami a felnőtteknél is felidézi, hogy milyen jó is volt gyereknek lenni. (A gyerekeket riszálni látni, pedig hatalmas és felejthetetlen emlék!)

5. A gyermekeid boldogságtól csillogó szeme mindennel felér.

A legnagyobb öröm és ajándék, amikor azt látom a lányok szemében, hogy felszabadultan élvezik a programokat, legyen szó játszóházazásról, gyerekeknek szervezett táncos estről vagy egy nagy csobbanásról a medencében a nyaralás ideje alatt. A gyermeki öröm pedig nem csak, hogy mindent megér, de ragadós is! Ezek a pillantok teszik igazán emlékezetessé az együtt töltött időt.


A szállodákban tett látogatásainkról hamarosan itt a blogon is olvashattok majd bővebben egy külön bejegyzés sorozatban, illetve holnap (hétfő) Instagram (@anyaborbenblog) élő adásban is mesélek majd nektek az élményeinkről és a készülődésről, ott is feltehetitek a kérdéseiteket!


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!