Pinkre cseréltem a nude-ot! / Szín- és stílustanácsadáson jártam /

by - július 18, 2018


Nemrégiben részt vettem életem első divattal és öltözködéssel kapcsolatos tanácsadásán a True Colours Szín- és stílustanácsadás keretein belül. Őszintén bevallom, hogy nagyon izgultam a Georginával megbeszélt időpont előtt - még úgy is, hogy igencsak nehezen jött össze a találkozásunk, mert sajnos sokszor le kellett mondanom a lányok vagy az én betegségem miatt - , hiszen nagyon kíváncsi voltam, hogy Ő hozzáértőként, miket fog számomra javasolni, milyen hibákra derül majd fény és milyen tanácsokat ad majd nekem arra vonatkozóan, hogyan hozzam ki a legjobbat az alakomból és hogyan hangsúlyozzam különböző színekkel az arcomat.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért volt szükségem egy ilyen tanácsadásra, ha magam is sokat foglalkozom a divattal a blogomon és láthatóan rendben vagyok a stílusommal? Nem bizonytalanít-e el, ha valaki felhívja a figyelmemet a kisebb-nagyobb hibákra vagy nem érzem-e úgy, hogy az egész ruhatáramat elajándékozhatom, ha kiderül, hogy eddig nem jól válogattam? 

Ebben a bejegyzésben megosztom veletek ezekre a kérdésekre a válaszaimat, illetve azt is, hogy milyen meglepő dolgok derültek ki számomra a tanácsadásnak köszönhetően.


Kamaszkoromtól fogva - amikor már nem anyukám volt a fő "stílus tanácsadóm"- folyamatosan ugráltam a trendek és a stílusok között. Voltam fekete holmikban mászkáló lázadó és cuki dolgokat viselő lány. Kísérleteztem rendesen, de ekkor még egyáltalán nem érdekelt, hogy mi áll jól, csak viseltem, ami megtetszett vagy leginkább azt, amivel kifejezhetem az akkori önmagamat. A főiskolán jött el az a pont, amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni azzal, hogy mi az ami tetszik és kicsit nőiesebb, felnőttesebb darabokat kezdtem el választani a ruhatáramba. A szerelem, a házasság majd az első munkahely is nagyon sokat formált a gardróbomon, a várondósság pedig - ugye nem is kell mondanom - pozitív értelemben teljesen felforgatta azt. A lányok születése után kis híján az egész szekrényemet le kellett selejteznem, bár sok ruhámba ugyanúgy belefértem, mint a terhességem előtt, már korántsem voltak hozzám passzoló vagy éppen praktikus darabok.  Most, hogy a lányok hamarosan oviba mennek, én pedig visszatérek a munka világába, szerettem volna egy szakember segítségét kérni abban, hogy milyen ruhadarabokat és árnyalatok érdemes választanom, ha a lehető legjobbat szeretném kihozni az adottságaimból, így találtam rá Geoginára és a True Colours-ra az Instagramon ( (@truecolours_style ).

A tanácsadáson töltött idő nem csak egy hasznos és különleges kaland volt  a számomra, hanem felért egy önismereti és önbizalom tréninggel is, hiszen olyan dolgokat tudtam meg magamról, amelyekre lehet, hogy önállóan sohasem jövök rá. Nem gondoltam volna, hogy a pólókat a nadrágomba bedugva érdemes viselnem, mert az optikailag megnyújtja az alakom és arra sem számítottam, hogy a pasztell helyett egy élénk zöld árnyalat sokkal jobban fog az arcomhoz passzolni.  De ne rohanjunk ennyire előre!

Első lépésként a színtípusomat állapítottuk meg Georginával, amihez színes kendőket és kártyákat használtunk. Ez volt számomra az egyik legmegdöbbentőbb része a tanácsadásnak, hiszen kiderült, hogy a korábban hitt Tavasz évszakkal ellentétben, a Nyár-tél típusba tartozom. 

Ebben a bejegyzésben nem szeretnék kitérni bővebben a színtípusokra, de ha szeretnétek még erről a témáról olvasni és még többet megtudni, akkor ajánlom Georgina weboldalát ITT,ahol kifejti ezeket.

A kendők nagyon látványosan megmutatták, hogy az arcom közelébe helyezve, mely színek a legelőnyösebbek a számomra, és néha csak egy döbbent "Ó!" hagyta el a számat a felismerés kapcsán. Eddig mindig a kicsit visszafogott, pasztell árnyalatokat viseltem, de mint kiderült egy merészebb mályva, pink, de még a fenyőzöld is sokkal élénkebbnek mutatja az arcomat, mint a korábban előszeretettel viselt nude színek. Az abszolút kedvenc árnyalatom a türkiz lett, ami meglepő módon még így smink viselése nélkül is azonnal sokkal szebbé varázsolta az arcomat. 

Természetesen a sminkekre is kitértünk Georginával a színek kapcsán és beszéltünk arról, hogy az arcomon előszeretettel használt föld színek helyett bátran kísérletezhetek a rózsaszín árnyalatokkal, ami nem csak az ajkaimon, de a szemhéjamon is jól mutathat. Georgina a teljesen tanácsadásról a találkozónk után pár nappal egy összefoglalót is küldött nekem, amiben konkrét sminktermékeket is javasolt, ami nagy segítséget jelentett, hogy pontosan mit is keressek ezentúl a drogériákban.

A színek kapcsán a klasszikus fekete színről is, amit én önmagában - kamaszéveimre való tekintettel - nagyon ritkán viselek, de Georgina elárulta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a fekete nagyon keveseknek áll jól, inkább sápaszt, de ezt az árnyalatot könnyen helyettesíthetjük a sötétkékkel, ami viszont minden színtípusnak nagyon előnyösen áll.


Ezután az alakomat vettük górcső alá, amelyből kiderült hogy fordított háromszögként a kicsit szélesebb vállaimra ellensúlyozására és a derekam kiemelésére kell jobban odafigyelnem. Sokáig zavart az alakomnak ez az adottsága, illetve az is, hogy rövid lábakon járkálva, hogyan tudnám ezeket az adottságaimat árnyalni. Georgina azt javasolta, hogy viseljek minél több magas derekú nadrágot, ahogy korábban a bejegyzésemben írtam, betűrt felsőkkel, amelyek optikailag megnyújtják majd az alakomat, szoknyákból pedig válasszak egy kicsivel térd fölött érő vagy éppen térdig érő darabokat, amelyekből a harangszoknya a legelőnyösebb, hiszen az ellensúlyozza a vállaimat. Azt is megtudtam, hogy a mostanában nagyon divatos culotte nadrágok, amelyek bokáig érnek szintén jó választásnak bizonyulhatnak.


Ezt a beszámolót mindenképpen egy kis kísérletezési idő után szerettem volna megírni és beszámolni nektek arról, hogy a tanácsadás után miket változtattam a ruhatáramban, milyen színeket próbáltam ki eddig abból a palettából, amik előnyösek a számomra. Természetesen nem kezdtem el rögtön kiszelektálni a meglévő ruháimat, amelyek nem feleltek meg a Georgina által tanácsoltaknak, mert akkor igencsak szegényesre csökkent volna a gardróbom. A régi kedvenceimet, amelyekben jól érzem magamat természetesen továbbra is hordani fogom, de talán egy kicsit más szemmel nézem majd az egyes darabok viselését vagy variálhatóságát. 

A szín és stílus tanácsadáson való részvétel szerintem nem azt jelenti, hogy csak és kötelezően azokat a színeket és darabokat viselhetjük, amiket a szakember javasol a számunkra, hanem egy nagyszerű iránymutatás a jövőre nézve, hogy milyen darabokkal hozhatjuk ki magunkból a legjobbat. 

Az én esetemben nagyon is igaz, hogy egy viselt ruhadarab nem csak a megjelenésemet, hanem az önbizalmamat is nagyon meg tudja dobni, így Georgina tanácsait követve tudatosan fogom alakítani a ruhatáramat ezentúl.

A tanácsadás óta, ha bemegyek egy boltba, elsőként azokat a színeket látom meg, amelyeket az új színpalettáról ismerek és be is szereztem már néhányat ilyen árnyalatú darabot, de hazudnék ha azt állítanám, hogy nem jelent kihívást a változás, hiszen abszolút szokatlan, hogy ilyen "vibráló" darabokat viselek. Az itthoni visszajelzések és a Ti megerősítéseitek alapján mindenképpen érdemes még kísérleteznem és bátornak lennem, hiszen látványos a változás az új színekben és darabokban, ezért mindenképpen szem előtt tartom a tanultakat.


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!