Utazunk: London 1. rész / Tervek, szervezés, kivitelezés /

by - május 09, 2018


Nem is olyan régen egy reggeli kávézás közben egymásra néztünk a férjemmel és szinte egyszerre kérdeztük: Hová utazzunk a nyáron? Mind a kettőnkben szinte ugyanakkor vetődött fel a gondolat, hogy idén nyáron a közös családi pihenésen kívül kettesben is szeretnénk elutazni valahová.

Mivel nem nagyon akadt konkrét ulticélunk ezért bedobtam a régi nagy álmomat, hogy utazzunk Londonba, hiszen az angol kultúra és vidék már nagyon régóta vonz. Az, hogy ez nem feltétlenül egy tipikus nyaralás helyszín nem nagyon számított egyikünknek sem, hiszen nem igazán ragaszkodunk a tengerparthoz és a napozáshoz, inkább az új hely légköre és hangulata, az ott élő emberek életmódja vonz bennünket az utazásaink alkalmával. Amiből az utóbbi időben nem volt túl sok, tehát érthető módon nagyon izgatottan vágtunk bele a szervezésbe!

Amatőr utazók akcióban...

Először is le kell szögeznem az elején, hogy kezdő és kicsit berozsdásodott utazók vagyunk. Én konkrétan egyszer ültem eddig életemben repülőn, amikor második alkalommal Görögországba utaztunk, Tomi viszont meghódította jó pár évvel ezelőtt a nagy almát, de azok az emlékek is jócskán megfakultak már.

Egészen pontosan a várandósságom első heteiben voltunk utoljára külföldön, azóta pedig csak pár napos wellnesshétvégére utaztunk el belföldön a házassági évfordulónkon, szóval ez egy nagyon izgalmas kaland lesz a számunkra.

Annyira, hogy amikor eldöntöttük, csak kézipoggyásszal fogunk utazni a repülőn és ennek céljából vásároltunk két turista hátizsákot a Dechatlon-ban, akkor végig röhögtünk magunkon, hogy két gyermekes szülőkként éppen most akarunk belevágni a hátizsákos utazós létbe, mint akik most élik a második főiskolás korszakukat.

De bármilyen viccesek is voltunk, ahogy amatőr szemmel méregettük az utazáshoz alkalmas poggyászokat és próbáltuk kitalálni, hogy melyikkel nem szállítanak majd le minket a gépről, ez egy olyan első lépése volt az utazásunknak, amibe benne volt az-az öröm, mint amikor a nászutunkra készültünk még kettesben.

Senki ne értsen félre, nem szeretnénk a lányokat kizárni az élményekből, sőt azt szeretnénk, hogy minél több helyet lássanak és sok újdonságban legyen részük, de a mostani utazásunk egyfajta negyedik házassági évfordulós ajándék is lesz magunknak, így most kettesben szerettünk volna utazni. És igen, erősen hozzátartozik az igazsághoz, hogy szeretnénk pár napot pihenni és kikapcsolódni, amiben szerintem szemernyi önzés sincs a részünkről, de a dackorszak az dackorszak, szóval lesz mit kihevernünk. Mindennek ellenére biztos vagyok benne, hogy az utazásunk során jócskán emlegetve lesznek a lányaink és az első külön töltött éjjel után úgy fognak hiányozni, mintha már hetek óta nem láttuk volna őket. #justparentingthings

Repülünk...

Ahogy említettem eléggé rutintalanok vagyunk, viszont konkrét elképzeléseink voltak az utazást illetően, így a repjegyet elég korán és mindenféle praktikát mellőzve vettük meg. Persze utólag kiderült, hogy nem kellett volna annyira sietnünk, mert biztosan tudtunk volna spórolni, ha várunk még legalább egy hónapot, de egy korábbi utazásunk során már volt rossz élményünk jegy vásárlással kapcsolatosan, így inkább nem bíztuk a véletlenre. 

Az biztos, hogy máskor bőven elég 2-3 hónappal a tervezett időpont előtt néznünk a repjegyeket és mint ahogy az egyik legnagyobb utazási Facebook oldal a Travel Hunter tulaja elmondta nekünk, akivel teljesen véletlenül elegyedtünk szóba a hátizsákok vásárlása közben, minden nap érdemes nézni a repjegyek árát ebben az időintervallumban, hiszen bármelyik nap zuhanhat annyit az áruk, hogy jóval olcsóbban juthatunk hozzá. Az is kiderült, hogy ezzel a módszerrel hihetetlen olcsón utazhatunk, hihetetlen helyekre.

A Wizzairrel fogunk repülni és a Luton reptérre fogunk érkezni, ahonnan az easy Bus egyik járatával fogunk bejutni a városba, ami talán a legkényelmesebb megoldás ebben az esetben. Ezekre a buszokra érdemes az utazás előtt megvásárolni a jegyet interneten, hiszen így jóval olcsóbb, mint helyben vásárolva.

De hol szállunk meg?

Szállás foglaláshoz több jó ötletet is kaptunk, főleg hotel tekintetében (London Peckham Hotel), viszont az airbnb.com nevű oldalt is sokan ajánlották, ahol hétköznapi emberek lakásait vagy vagy kiadó szobáit foglalhatja le az ember. Szimpatikusnak és egyben izgalmasnak is éreztük, hogy ilyen úton béreljünk lakást, mert így még közelebb kerülhetünk az ottani emberek életmódjához.

Sokan talán bizalmatlanok ezzel kapcsolatosan, de az oldal üzemeltetői nagyon figyeltek a biztonságra. A a lakásokról vannak fent képek és térképen is meg lehet nézni azok elhelyezkedését, a főbérlőkről részletes véleményeket lehet olvasni, a fizetés pedig ellenőrzött keretek között történik. Akik nem szeretnének szorosabbra fűzni a kapcsolatot a tulajjal az utazásuk ideje alatt, azok választhatnak önálló lakás bérlést, ahol egyedül lakhatnak. 

Nagyon nehéz volt eldönteni amatőr utazóként hogy London mely területén érdemes szállást keresni. Szerettünk volna viszonylag közel kerülni a főbb látnivalókhoz és azt is szem előtt tartottuk, hogy az utazás is könnyű legyen. Talán ez okozta számunkra a legnagyobb fejtörést és miután egy szállást elbuktunk, végül sikerült találnunk egy megfelelő szállást a Hyde Park frekventáltabb részén, ahonnan könnyen megközelíthető a városközpont metróval. 

Persze az airbnb oldalán is lehet nagyobb rutint szerezni és egyáltalán nem kell úgy túl aggódni a foglalást, ahogy mi tettük...leginkább én, vannak olyan például akik utazás előtt pár nappal, vagy csak aznap reggel keresnek szállást, amin szintén lehet spórolni. 

Mi lesz a program?

Az utazásunkat 4 napra terveztük, mert úgy gondoljuk, hogy ennyi idő elég lesz ahhoz, hogy felfedezzük Londont és ebből egy napot Brighton-ban töltsünk a tengerpartnál. 

Természetesen szeretnénk megnézni a főbb nevezetességeket (Buckingham-palota, Tower, London Eye, Big Ben stb.), de a látnivalókon kívül szeretnénk London hangulatát és életérzését is magunkba szívni. Görögországi nyaralásaink alkalmával például imádtunk felrobogni a hegyi falvakba és az ottani, turista mentes élettel is megismerkedni, majd ebédelni egy tavernában. 

Londonra is ilyesmit terveztünk. Olyan helyeket is meg szeretnék nézni, ami eldugott vagy különleges és  mindenképpen érdemes lefotózni, mert természetesen nagyon sok képet szeretnék készíteni. Ehhez természetesen segítségül hívtam a jó öreg Pinterestet, ahol rengeteg ötletet találtam a titkos kis helyekkel, látnivalókkal és még a poggyász összeállításával  kapcsolatban is ( ITT, és ITT ).

Nagyon izgatottan várom az utazásunk napját, biztosan felejthetetlen élmény lesz és sok szép helyet fogunk látni. Alig várom, hogy felfedezzük Londont és biztos vagyok benne, hogy legalább egyszer el fogunk tévedni, de valószínűleg azon is csak nevetni fogunk, ahogyan a kissé elfeledett angol nyelvtudásunk csetlésein és botlásain is. 

Rájöttünk a szervezés alatt, hogy a lányok mellett és majd velük közösen is szeretnénk minél többet utazni és kicsit spontánabbak és rugalmasabbak is lenni, ha erről van szó. Korábban egyikünk sem vágyott különösebben külföldre, bár Görögországot és Lengyelországot nagyon megszerettük, de a jövőben szeretnénk több helyre elutazni és világot látni.


ui: Nagyon szépen köszönöm a sok segítő levelet és ötletet, amit Facebook-on és Instagram-on írtatok, továbbra is örömmel várom a tapasztalataitokat, hogy mire érdemes odafigyelni, megnézni Londonban. 

Ti hová utaznátok el szívesen?

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Ú, de jó! Mikor mentek?
    Én Londonban nagyon ajánlom a charity shopokat, amik egyfajta turkálók, csak ruhára/könyvre/játékra (ezek mind kaphatók ott) költött pénz jótékony célra megy. És/de isteni cuccokra lehet bukkanni :)

    VálaszTörlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!