Sika-sika! Hogyan mossunk fogat a gyerkőcökkel?

by - október 26, 2017


Sokat küzdöttünk a kibújó fogacskákkal és szerintem nem is kérdéses, hogy nagyon szeretnénk vigyázni rájuk. Az egyik legnagyobb kérdést az jelentette számomra ezután, hogyan tudom megtanítani a lányoknak a fogmosás jó szokását?


A kezdetektől

Amikor már 4-6 fogacska kibújt, nyugodtan el lehet kezdeni a fogmosás gyakorlását a gyerekekkel. A Nuvita fogápolási szettel egészen az első fogacskák megjelenésétől ápolhatjuk a kicsik fogait. A négy részből álló szett többek között  tartalmaz egy ujjra húzható fogkefét, ami a baba ínyének masszírozására és tisztítására szolgál és egy gumis fejű masszírozó kefét is, ami tökéletes a fogzó babák részére, hiszen kellemesen dörzsöli a duzzadt ínyt. 



Mint a felnőttek!

A gyerekek imádják leutánozni a szüleiket, ezért eleinte nagyon sokszor mostam fogat a lányok előtt, miközben ők fürödtek vagy körülöttem sertepertéltek, így alkalmuk nyílt megfigyelni engem. Ilyenkor mindig elmeséltem és megmutattam, hogyan tisztítom a fogaimat. Kis idő elteltével elkezdte őket is érdekelni, hogy mit csinálok, ekkor már szívesen forgatták ők is a fogkeféiket.

+tipp: Segíthetnek a könyvek és dalok is a fogmosás megszerettetésében és tanulásában!



A technika elsajátítása

Eleinte nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy alaposan és minden fogacskát körültekintően megmossanak a lányok, inkább hagytuk, hogy kedvet kapjanak és ne riasszuk el őket ettől a tevékenységtől. A kezdeti időszakban csak rágcsálták és ízlelgették a kicsiknek kifejlesztett fogkrémet, amiből tettünk egy keveset a keféikre. Ezután szépen fokozatosan tanítottuk nekik a fogmosás technikáját, megmutattuk, hogyan dörzsöljék a fogkefével a fogaikat. Nálunk abszolút bevált és vicces volt a gyerekek számára is az a módszer amikor SIKA!, SIKA! felkiáltással alaposan el kell kezdeni dörzsölni a fogaikat. Ilyenkor mi is csatlakozunk a sikáláshoz, ami jó móka mindannyiunknak. 

Legyen a napirend része

Reggel, amikor apa munkába készülődik és fogat mos a lányok is csatlakoznak hozzá, majd este fürdés előtt / után vagy éppen közben van napirenden nálunk a fogmosás. Gyakran előfordul, hogy napközben, ebéd után is kérik a fogkeféiket, miután kezet mostunk a fürdőszobában.  Jó, ha van egy megszokott rendszeresség a fogmosásban, hogy a gyerkőc is tudja mihez kapcsolni ezt a cselekvést, pl.: Reggeli után fogmosás! Lefekvés előtt sika-sika!


Azt gondolom, hogy a fogmosás megszerettetésének titka - ahogy sok minden más szokás és napi cselekvés egy kisgyermek életében  - sokszor azon múlik, hogy mennyire tudjuk felkelteni a kíváncsiságát és önálló döntésként felkínálni azt a számára. A tisztálkodás fontos része a fogmosás, ami nekünk felnőtteknek fontos és elengedhetetlen dolog, de a gyermekünk még nem olyan tudatos, hogy belássa az esti fürdés, a peluscsere vagy éppen a sapka húzás szintén elmaradhatatlan dolgok, akárcsak a fogmosás. Viccesen vagy érdekesen tálalva, akár önállóságra ösztönözve a kicsiket sikereket érhetünk el a jó szokások kialakításában.



A bejegyzés a Babakocsi futár webáruházzal együttműködésben született meg.


Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!