Születésnapok
Attól a pillanattól fogva, hogy megtudtam anya leszek, a testi tüneteken kívül sok más, szokatlan tünetet is elkezdtem produkálni. Itt van például a bárhol, bármikor rám törő sírás. Korábban nem voltam ennyire érzékeny, de mióta a lányok beléptek az életünkbe, több krokodil könnyet ejtek, mint korábbi életem során bármikor. Az első mosoly. Sírás. Az első kacagás. Sírás. Az első "Anya!". Sírás. Az első kinőtt ruhák elpakolása. Sírás. Látni, ahogy a lányok szeretgetik egymást. Sírás. Az első ovis ismerkedés. Sírás. Az első szeretlek. Végképp sírás.
A december és az ünnepek, számomra örökké össze fognak fonódni a lányok születésével. Még két hét volt hátra a szülinapjukig, amikor ráeszméltem, hogy most már tényleg nagyon közel járunk a kettőhöz. Onnantól szinte minden nap elmorzsoltam pár könnycseppet és bárki felhozta a témát csak tereltem, mert nem akartam azonnal zokogásban kitörni.
De miért sírunk mi anyák ennyit? Mert már nem foghatjuk a hormonokra, amikor párás szemmel nézzük a gyermekeinket. Már nem kereshetünk kifogásokat, amikor a legártatlanabb mesétől is elbőgjük magunkat, mert a főszereplő hercegnő éppen megtalálta az apukáját és az anyukáját. Én pedig bőgök minden alkalommal.
Talán azért sírunk - mert bármilyen sablonos-, de eszünkbe jut, hogy milyen gyorsan nőnek a gyerekeink. Hogy még csak ma születettek, még csak most volt, hogy pihés és ráncos kis bőrüket simogathattuk, amikor még olyan picik és védtelenek voltak, hogy mi is alig mertünk hozzájuk érni. Még csak ma volt, hogy együtt, egy családként indultunk haza a kórházból, hogy az otthon melegében megismerkedhessünk egymással és végképp elkezdődjön életünk egyik legnagyobb kalandja.
Talán egy kicsit azért is sírunk ilyenkor, mert eszünkbe jut a saját erőnk, a sok-sok éjszaka, amikor keltünk és mentünk, szinte csukott szemmel is megtalálva az utat a kiságyig. A betegségek idején a bátorságunk, amikor úgy harcoltunk a vírusok és baktériumok ellen, mint egy igazi szabadságharcos.
A hiszti idején a kitartásunk miatt, hogy nem őrültünk meg, a dackorszakban pedig a humorérzékünkért, hogy nem kerültünk a plafonra az állandó "NEM!"-ektől.
Pityergünk, hiszen kicsit azért büszkék vagyunk ilyenkor magunkra is, mert sikerült, túléltük, mindannyian egyben vagyunk és a gyermek is épségben megúszta a anyai csetléseinket és botlásainkat.
Eszünkbe jut az is, hogy mennyi gyógyító puszit adtunk a beütött kobakokra, hányszor pancsoltunk vidáman a kádban, játszottunk fogócskát, puszilgattuk a pihe puha babaillatú nyakat, hányszor vágtunk fura és vicces arcokat, bolondot csinálva magunkból csak, hogy halljuk a nagy kacagásokat, hányszor sétáltunk kéz a kézben felfedezve a világot körülöttünk, hányszor csodálkoztunk rá minden újdonságra gyönyörködve közben a gyermekeink izgatott arcában, hányszor okozott meglepetést egy-egy új szó vagy mondat, amit hallottunk, hányszor vetődtünk a fényképezőgépünkkel, hogy elcsípjünk egy-egy megörökíteni vágyott pillanatot, hányszor veszekedtünk és békültünk ki, hányszor indítottuk úgy egy borongós napot, hogy mesét nézve összebujtunk a kanapén, hányszor sütöttünk és főztünk együtt, hányszor engedtük egy kicsit a rosszaságot cinkostársként, hányszor énekeltünk jó éjt dalt és hányszor vártuk a reggeleket, hogy újra együtt legyünk és kezdődjön egy új nap minden kihívással és boldog pillanattal együtt.
Kicsit talán azért is sírunk ilyenkor, mert öröm nézni, ahogy a gyermekeink nőnek, ügyesednek és okosodnak, de lassan már az ajtón kopogtat az az időszak, amikor már nem a mi pici babáink lesznek, amikor már ciki lesz nekik anyával összebújni, amikor nem hagyják majd a sok puszit és ránk zárják a szobaajtót.
Most még egy kicsit kiélvezzük a babaillatot, most még elnyújtjuk a perceket, amikor négy kar fonódik a nyakunkba szorosan, most még többször is visszafordulunk az ajtóból lefektetésénél, hogy piszézzünk. Most még jó, hogy ragaszkodnak, még jó, hogy kicsik, most még ezt a pillanatot kell megélni és megőrizni.
Isten éltessen benneteket drága kislányaink!
...és persze sírok most is.
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
4 megjegyzés
Nagyon boldog szülinapot Dorka és Sára! Legyetek mindig nagyon vidámak, felhőtlen gyerekkort Nektek! :)
VálaszTörlésMost én is megkönnyeztem a soraid! Valóban így van, mi csipkelelkű anyukák mindenen elpityeredünk, mert olyan jó látni, ahogy a pici síró babából egy önálló kis lény lesz. Közben meg megállíthatatlanul rohan az idő. Nekem 18-án két és fél évesek lesznek az ikreim és tegnap volt szinte amikor hazahoztuk őket a kórházból. Ki kell élvezni minden pillanatot, mert ők már nem lesznek újra kicsik!
VálaszTörlésIsten éltessen Dorka és Sára!
Isten éltesse őket!
VálaszTörlésÉn imádom a gyerekem, majd szetrobbanok a felfoghatatlan szeretettől, de nem vagyok sírós, se pityergős,terhesen sem voltam. Iszonyúan meg tud hatni és elönt a hála, de sírni nem.
Boldog születésnapot Sára és Dorka! 😊
VálaszTörlésTetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!