Nyaralás négy főre

Már alig vártuk, két hét Balatoni nyaralás. Apa ilyenkor tölti az éves nagy szabadságát, visszaszámoljuk a napokat az indulásig. Bepakolom a biztonság kedvéért a fél lakást, kánikula és hideg ruhák, mindenből pont eggyel több, mint amennyi elegendő lenne. Az utazás előtti reggelen még a gyógyszertárban is bevásárolok a biztonság kedvéért. Milyen jól tettem. Engem első nap megcsíp egy méh és feldagad az arcom, Sára pedig rögtön összetöri magát. Úgy néz ki az orra, mint aki macskával viaskodott, de szerencsére szépen gyógyul az erre kifejlesztett gélnek hála. Este hisztis sírással zárjuk a napot. Hurrá nyaralunk!

A balul sikerült első nap nem veszi el a kedvünket, hiszünk benne, hogy amint kisüt a nap és a gyerekek is kialusszák az előző napi izgatott fáradalmakat, minden rendben lesz. Alig várjuk, hogy a vízbe vessék magukat és élvezzék a pancsolást. Már olyan nagyok, biztosan nagyon tetszeni fog nekik, aztán elmegyünk biciklizni és megmutatunk nekik minden szuper dolgot. Olyan lesz ez a nyaralás, mint egy idilli kép. Idilli, de hangos, mert nyakunkon a dackorszak.

Mindenki dicséri őket. Milyen ügyesek és bátrak, nem félnek a víztől. Tényleg azok. Este tanakodva ülünk a férjemmel a hintaágyban fáradtan és nem tudjuk mitévők legyünk. Dorka mérges macskához hasonlóan kiabál és ellenkezik mindenért, de leginkább az egész strand előtt, mert egyedül akar gázolni az álláig érő vízben. Azt sem bánta volna, ha ellepi egy hullám és mélységesen megsértődött, hogy az apja meg akarta védeni a biztos fulladástól. A karúszóról és az úszógumiról hallani sem akar, akkor sem tudjuk rávenni, ha a világ összes kincsét odaígérjük. A nem-nem-nem, alap szókincsük lesz ezekben a napokban.

Csak szépen, nyugodtan. Nem kell idegeskedni, hiszen az senkinek sem tesz jót. Itt egy hiszti, ott egy hiszti, a vendégek előtt nem akar az ember szigorú szülőt játszani. Aztán egy este talán még a tavon úszkáló hattyúk is ijedten rebbennek fel, amikor anyából kitör a több napos elfojtott feszültség, a sok észérv és könyörgés kudarca.

Mert ugyan édes, amikor homokoznak és úgy fekszenek el a parton, hogy felnőttet játszanak, jó amikor gyümölcslétől ragacsos szájjal adják a puszit és olyan nagyszerű végre együtt lenni, de miért kell ellenkezni a naptejezésnél, rugdosni a pelusnál, mérgelődni, amikor felvesszük a kalapot, amíg leérünk és vissza a partról, az ennivalót – szokástól eltérően – széthajigálni és amúgy mindig mindenért kiabálni, ellenkezni, őrjöngeni, nyaraló függönyben csimpaszkodva hintázni és sorolhatnám. Nem értem őket, nem ismerek rájuk. Annyit fáradozunk, hogy jól érezzék magukat és mégis mintha semmi sem lenne jó.

Találkozunk egy ikres apukával. Megkérdezem, hogy mikor lesz könnyebb. Azt válaszolja, nekik nagyon könnyű volt. Irigylem és emiatt lelkiismeret furdalásom van. A mi gyerekeink is jók, ügyesek és okosak, csak az a nagy önállósodási hajlam ne lenne. Vagyis legyen, de valahogy jó lenne békésebben túlélni.

Este lefekvésnél arról beszélgetünk, hogy szeretnénk-e kistestvért a lányoknak. Szinte észrevétlenül csukódik le a szemünk, de alig várom, hogy reggel újra együtt legyünk. Mostanában nem ébrednek esténként, mióta nyaralunk az alvásukra egy zokszavunk sem lehet. Talán sosem aludtak még ennyit és ilyen békésen.  Mielőtt elalszom még arra gondolok, hogy jó lesz az a három nap kettesben a házassági évfordulónk alkalmából. Kicsit viccesnek tartom, hogy ki kell pihennünk majd a nyaralást is.

Másnap a gyerekek önfeledten homokoznak a parton, elszántan hordják az apjuk hátára az iszapot. Azt kérdezem, miért nem lehet mindig ilyen? Szétnézve a parton azt vizsgálom, hogy milyenek a szülők és milyenek a gyerekek. Fáradtak? Boldogak? Közömbösek? Hisztiből pedig úgy látom mindenhol akad és mindenki a saját módszereivel próbálja kezelni. Jó tudni néha, hogy nem vagyunk egyedül. A szülők a gyerekek feje felett mindentudóan egymásra néznek.

Néhány szülő tartózkodóan, a parti bárból figyeli a nagyobbacska gyermekét, ahogy a vízparton játszik. Meglepődve jegyzi meg később a férjem, hogy észrevettem-e, hogy nagyjából mi voltunk az egyedüli szülők, akik a gyerekekkel együtt „fetrengtek” a fekete iszapban. Szerinte ez azért van, mert a parti szülőktől mi egy generációval fiatalabbak vagyunk.  

Én pedig azon a véleményen vagyok, hogy nem is olyan sokára, talán számunkra is eljön az a pillanat, amikor a gyermekeink már sírással vagy akaratossággal sem érzik majd szükségét annak, hogy kifejezzék, ragaszkodnak hozzánk és mi is üldögélhetünk majd elárvultan a koktéljaink felett.

Gyerekekkel talán sosem lesz egyszerű a nyaralás és lesz néhány gikszer, ami kicsit ront az idilli összképen, de nem számít, mert most jó itt lenni és megélni ezt a pillanatot, amikor süt a nap, itt a Balaton, ők is boldogok és mi is.

Aztán pakolok Apa hátára én is egy kis iszapot.

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!