Átaludt éjszakáink története / Alvás történet 2. /

A bejegyzés megírása óta, amit eredetileg egy anyukás Facebook csoportban osztottam meg először, több mint 8 hónap telt el. A leírtak nem érnek fel a szakirodalommal, csupán a saját tapasztalataink összefoglalója. Mielőtt pedig bárki azt feltételezné, hogy az éjszakai evésről és kelésről való leszoktatás drasztikus volt a lányok számára és sérültek ez idő alatt, szeretném elmondani, hogy az esti ébredések száma és a túlzott mennyiségű tápszer elfogyasztása éjjelente már nem volt egészségesnek mondható. A védőnővel megbeszélve jutottunk végül arra a következtetésre, hogy a lányoknak egy beidegződött szokásuk lett az esti evés, ami a fejlődésük szempontjából, már elhagyható lett volna, hogy inkább a nappali étkezések biztosítsák számukra a megfelelő tápanyag bevitelt. Nem csak a fáradságról és a kelésekről volt szó tehát, hanem arról is, hogy milyen étkezési, valamint alvási szokásokat szeretnénk kialakítani a lányoknál. Továbbra sem hagytuk magukra őket és nem vontuk meg tőlük azt, hogy ott legyünk nekik, amikor szükségük van ránk, de próbáltuk rávezetni őket arra, hogy éjszaka aludni tudjanak. 

Mivel sokan jeleztétek, hogy szeretnétek egy hosszabb bejegyzésben elolvasni, hogyan sikerült a lányoknál elérnünk, hogy átaludják az éjszakákat, így összeszedem a gondolataimat. Előre leszögezném, hogy nincs két egyforma gyerek, így egyforma stratégia sem létezik szerintem. Lehet, hogy ami nálunk bevált, az másnál nem igazán fog. Éppen ezért nem szeretnék tanácsokat osztogatni, hiszen mindenki a sajat gyeremekét ismeri a legjobban és tudja, hogy mi a jó/ nem jó neki. Az szerintem sokat segít - úgy általában minden felmerülő nehézség kezelésében –, ha megfigyeled és elemzed a gyermeked viselkedését. Ha tisztában vagy egy nehéz helyzet kiváltó okaival, akkor könnyebb lesz megszüntetni a „problémát” is. Én tudom, hogy a lányok eléggé akaratosak és kitartóak tudnak lenni, én pedig sok esetben vajszívű vagyok, ha róluk van szó (utóbbin próbálok azért szigorítani, mert szerintem egy gyereknek kellenek határok és szabályok), de azt is tudom, hogy Dorka és Sára rugalmas gyerekek, ami azt jelenti, hogy minden újdonságot pár nap alatt megszoknak. 

Szinte mindent kipróbáltunk az éjszakai alvások sikerességére törekedve. Szigorúan tartottuk a napirendet és a nappali alvásokat, különböző praktikákat alkalmaztunk az esti ellazulás érdekében, mesét olvastunk, daloltunk, az összes felelhető szakirodalmat elolvastam a témában, majd végső elkeseredésemben egy alvás szakértőt is megkerestem. Próbáltunk belenyugodni, rájuk bízni, hogy majd átalusszák az éjjeleket, ha készen állnak rá, bízni, hogy majd a mozgásfejlődés vagy az idegrendszeri érés megoldja a dolgokat és végül már az égiekhez is fohászkodtunk, de hulla fáradtak voltunk és a fáradság bizony csúnyán ki tudja forgatni az embert magából, ezért tudtuk, hogy ez nem mehet így tovább.  11 hónapig nem aludtak át egy éjszakát sem a gyerekek és mi sem a férjemmel.

A lányok a 35. héten születtek, így a koraszülöttség és a kis súly miatt, amíg el nem érték a 3 kilót, ébresztenünk kellett őket 3 óránként éjjel is. Amikor elérték a kívánt súlyt, megpróbálkoztunk azzal, hogy nem keltjük őket este és csodák-csodájára, már az első alkalommal reggel 6-ig aludtak. Nagyon megörültünk, hiszen nem is számítottunk rá, hogy ilyen könnyű dolgunk lesz az éjjeli alvással. Szerencsésnek éreztük magunkat.

Aztán felütötte fejét az anyatej allergia és bekerültünk a lányokkal 3 napra kórházba, hogy kivizsgálhassák a problémát. Nagy sokk lehetett a lányoknak a kórházi bent tartózkodás és a tápszer íze az anyatej után, hiszen innentől már korántsem voltak olyan nyugisak az éjszakáink, mint korábban. Zaklatottak voltak, többször is megébredtek éjjel és nehezen, csak tápszer segítségével (amit eleinte nehezen fogatak el) tudtak visszaaludni. Volt, hogy egyszer keltek, előfordult, hogy kétszer és megesett, hogy négyszer vagy többször is ébredtek és nagy ritkán megesett, pontosan 2 alkalommal, hogy csak hajnalban, a szokásos első evésük időpontjában ébredtek. Ekkor még nem foglalkoztunk az éjjeli ébredéssel, így volt normális ekkora babáktól és ezt el is fogadtuk, még annak ellenére is, hogy tudtuk már képesek lennének átaludni az éjszakákat, eszünkbe sem jutott bármin is változtatni.

Teltek múltak a hetek és beindult a fogzás. Nappal nem ettek, éjjel pedig szerették volna pótolni a kimaradást, így mohón szívták magukba a tápszert és néha még repetát is követeltek. Nappal próbáltam jóllakatni őket, még egy krumplidalt is költöttem a sikeresség érdekében, de mindig  sírás lett a vége a próbálkozásaimnak. Éjjel persze mentegetőztünk, miközben etettük őket, hogy: „Biztos éhesek, hiszen nappal nem ettek!” Mit tehettünk volna? Keltünk a férjemmel és mentünk, mint az alvajárók, el sem tudtuk képzelni, hogy ennek egyszer vége lesz. Ez volt a normális és miért is ne lett volna az?! Az 1-2 órás alvásokkal próbáltuk átvészelni a nappalokat, hiszen akkoriban esténként gyakran megébresztették egymást a lányok a sírásukkal, így annak a gyereknek is ennie kellett, aki lehet, hogy amúgy nem is kelt volna fel. Volt olyan alkalom, amikor mi már éppen elaludtunk volna, ők viszont felébredtek és olyan is, hogy Tomival egymást váltottuk a lányok szobájában, mert ahogy Ő befejezte az etetést, én mehettem a másik ébredő gyerekhez felvenni a műszakot. Volt, hogy már azt sem tudtuk melyikük evett és melyikük nem. Néha pedig több órába telt az is, hogy az etetés után visszaaltassuk őket. Teljesen felborultak az estéink, bármit kipróbáltunk, nem segített. Tomi néha a munkahelyi teendőiről mesélt nekem félálomban, félrebeszélve, én meg gyakran elaludtam a karjaimban valamelyik lánnyal. Ahogy nappal mi sem voltunk a toppon, úgy a lányok sem, hiszen nyűgösek és fáradtak voltak és minden olyan volt, mintha egy ördögi körbe kerültünk volna.

Aztán a 10. hónap környékén Tominál azt hiszem elszakadt a cérna. Egyik nap úgy jött haza, hogy összetörte az autónkat. Mindig körültekintő vezetés közben, de a fáradtságtól figyelmetlen volt és nem vette észre az előtte fékező autót. Akkor eldöntöttük, hogy valahogy megpróbáljuk rendezni az estéinket. Persze az anyai lelkiismeret furdalás bennem is megszólalt, mert a lányoknak a cumisüveg olyan volt, mint az anyatejes babáknak a cici (fogalmam sincs milyen nehéz lehet szopis babákat leszoktatni az éjjeli kelésekről, hiszen ott érthető módon sokkal erősebb az érzelmi kötődés), de azzal is tisztában voltam, hogy az egészségük rovására mehet, ha éjjelente még háromszor-négyszer (!!!), olykor fél liter tápszert megesznek fejenként. Minden jel arra mutatott, hogy egyáltalán nem lenne szükségük az esti evésre, hiszen reggel átpisilt, nedves pelenkára keltek, ami már nem bírta el az esti tápszer bevitelt, nappal pedig rá se néztek az ennivalóra. Első körben megtanítottuk nekik az önálló elalvást, ami szerintem nagyon fontos ahhoz, hogyha éjjel felkelnek vissza is tudjanak aludni. Ezen kívül próbálkoztunk még cumi visszaadással, vízzel, teával, egy kis ölelgetéssel, de mindennek igazából ugyanaz lett a vége, féktelen ordítás. Addig nem voltak hajlandóak visszaaludni sehogy sem, amíg nem kaptak akár egy kortynyi tápszert. 

A félreértések elkerülése érdekében itt is kiemelném, hogy nem éheztettük és nem hagytuk magukra a gyerekeket, szülői felelősségünk teljes tudatában és a gyermekinket ismerve vágtunk bele mind az önálló altatás megtanításába, mind az éjjeli alvásra szoktatásba.

Amikor már mindent kipróbáltunk és semmi sem vált be, eldöntöttük, hogy kisebb célokat tűzünk ki magunk elé és azokat próbáljuk a szemünk előtt tartani. Első körben azt tűztük ki, hogy a lányok éjfélig ne keljenek enni. Ha sírtak, akkor próbáltuk vízzel kínálni őket, visszaadtuk nekik a cumijukat, az alvós nyuszijukat, megölelgettük, megnyugtattuk őket és kijöttünk tőlük. Ha tovább sírtak, pár perc után újra bementünk és megismételtük ezt. Persze ez nem volt egyszerű, de nem hagytuk őket pár percnél tovább sírni. Egy kis idő után már elfogadták a vízet is a tápszer helyett, ittak pár kortyot és aludtak tovább, majd legközelebb csak hajnalban keltek fel. Ilyenkor kaptak egyszer enni.

Amikor elértük, hogy a lányok éjfél előtt nem keltek fel, akkor kitoltuk hajnal 3 és 4 közé az etetés időpontját. Így haladtunk szépen, tolva az evés időpontját, míg elértük, hogy az utolsó evés este 8-kor az első evés pedig reggel 8-kor legyen. Három napig tartott, mire a lányok szépen, ügyesen megszokták, hogy éjjel vízzel vagy teával is meg tudják nyugtatni magukat.

El sem tudtuk hinni, amikor először kezdték átaludni az estéket. Én ébren feküdtem az ágyban és hirtelen nem bírtam aludni, de felemelő érzés volt, hogy a lányok végre alszanak. Azóta – egy két kirívó esetet leszámítva, amikor Sára úgy gondolta, hogy a hajnal 2 óra megfelelő idő a játékhoz vagy a betegségek idején– átalusszák az éjszakákat és csak alkalmanként kell hozzájuk bemenni, ha mondjuk nem találják a cumijukat a kiságyban. A nappalaink szerintem sokat változtak ennek hatására, ami nem csak a lányokon látszik, hanem rajtunk is. Én is sokkal jobban veszem az akadályokat, türelmesebb és kiegyensúlyozottabb vagyok.

A lányok most 13 hónaposak múltak és 2 hónapja alszanak éjjel, valamint időközben elhagytuk a tápszert és tejitalt isznak reggelire és vacsorára. Én továbbra sem tudok nyugodtan aludni, hiszen időközben kivettük a kiságyakból a légzésfigyelőket (mindig volt velük valami gubanc, szétszedték a csajok és beriasztottak), így állandóan felkelek, rájuk nézek és folyton aggódok valamin, hogy nem fáznak-e, be vannak e takarva? stb. stb. Most még nehéz megszokni, hogy szinte alig kelnek éjjel és nincs annyi kontaktus közöttünk esténként, amikor ellenőrizhetném, hogy minden rendben van velük. Idővel majd én is megtanulom ezt elfogadni és élvezni is talán, hogy aludhatok, bár a szülés óta egy apró neszre is azonnal felriadok, így folyton készenléti üzemmódban vagyok még alvás közben is.

Nagyszerű, hogy az estéinket visszakaptuk és meg tudunk nézni úgy egy filmet a férjemmel, hogy nem kell fél óránként leállítani, mert felébrednek a lányok és 11 hónap után először (Anyukám közreműködésével), el tudtunk menni kettesben vacsorázni is. Másnak lehet, hogy ez önző dolognak tűnik, de én úgy gondolom, hogy Anyának és Apának emberként is rendben kell lennie ahhoz, hogy jól helyt tudjanak állni napközben, akár gyermeknevelésben, akár a munkahelyen és ehhez az alvás és kikapcsolódás is hozzátartozik, még akkor is, ha gyerek érkezett a családba. 

Sohasem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig és tudom, hogy sokan úgy gondoljátok, hogy sohasem fogja átaludni a gyermeketek az éjszakát és hozzánk hasonlóan biztosan ti is gyakran teszitek fel a kérdést, hogy mit csináljatok még, mit próbáljatok ki, de azt hiszem erre nincs egy tuti bevált recept. Figyelni kell és a megfelelő időben valamint a gyermeknek és szülőnek is megfelelő módon elkezdeni az éjszakai alvásra szoktatását, legyen bármilyen probléma a nem alvás hátterében. Nekünk szülőknek is meg kell érni arra, hogy magabiztosan ki tudjunk tartani az elhatározásunk és a cél mellett, mert amennyiben mi sziklaszilárdan hiszünk az elhatározásunkban és ezt közvetítjük, a gyermek is érteni és tudni fogja mit kell tennie. 

Szerintem egy gyerek nem úgy születik, hogy tudja mit, mikor és hogyan kell csinálnia, nekünk kell megtanítanunk ezekre a dolgokra őket, akárcsak arra, hogy szét kell nézni az utcán, vagy hogy el kell pakolni a játékokat, ha már nem játszunk velük. Úgy gondolom, hogy egy gyerek nem attól lesz sérült, ha beilleszkedik a világba, ahová született, hanem attól, ha fogalma sincs hogyan kellene viselkednie ebben a közösségben.

Update: Most másfél évesek a lányok és jó pár hónap eltelt már azóta, hogy megtanultak önállóan elaludni. Sok minden változott azóta, hiszen nappal már csak egy nagyot alszanak és a kitolt esti fekvésről is beálltunk a fix 8 órai elalvásra. Egy-egy nehezebb időszakot leszámítva a mai napig egyedül alszanak el a délutáni és esti alvásnál is. Minden alkalommal, fogják a nyuszijukat és kézen fogva vagy ölben jönnek velünk, hogy lefektessük őket, ahol cumi, jó éjt puszi és jó éjt dal után el is alszanak ügyesen. Sára mostanában már akkor is becsukja a szemét, amikor még ki sem mentünk, összeszorítja szófogadóan, ha mondom neki, hogy csukja be a szemét és aludjon szépen. Nagyon aranyos ilyenkor. Mostanra eljutottunk odáig, hogy idegen helyen és utazóágyakban is szépen elalszanak maguktól, a szokásos fektetési rituálénk után. Nappal 2-2,5 órát alszanak, este pedig a 8 órai fekvés után legkorábban 7 órakor, legkésőbb pedig 8 óra körül kelnek. Néha előfordul, hogy felébrednek éjjel, ha nem találják meg önállóan a cumijukat, akkor sírnak és segíteni kell nekik, de utána szintén szó nélkül dőlnek is vissza az ágyukba és alszanak tovább.

Az utazásokra ugyanez jellemző, autóülésben is nagyon könnyen el tudnak aludni, bár az utazásainkat még mindig a nappali alvásidejükre időzítjük, mert nem hiszem, hogy végig tudnának ülni egy hosszú utat, így általában az utazás végéig alszanak az autóban.

Túl vagyunk egy olyan hétvégén is mostanra, amikor a lányok a nagyszülőknél "mini nyaraltak" és semmi probléma nem volt a fektetéssel és alvással a távol töltött napokon sem, amit hatalmas sikernek könyvelek el.

Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy ilyen ügyes gyerekek, mert hatalmas könnyebbség a számunkra, hogy végül sikerült kialakítanunk egy ilyen jó alvási szokást náluk és ők is, mi is kipihenhetjük magunkat, így teljesen más belevágni, akár egy egyszerű hétköznapba és az új kihívásokba is.

A bejegyzés első részét is ITT olvashatod: Így tanultak meg önállóan elaludni az ikrek

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!