I am a twins mom, I am a Converse mom!

by - május 24, 2017

Nemrégiben egy együttműködés keretein belül megismerhettem a Siesta gyerekcipő boltot és széles körű kínálatát, illetve lehetőségem nyílt, hogy a lányok közreműködésével Nektek is bemutassak pár általam választott darabot. 


A belvárosban található Siesta gyerekcipő boltban  - mely alig pár percre található a Nyugati pályaudvartól - az apróságok és felnőttek egyaránt válogathatnak a különböző márkák, mint például a Geox, Crocs, Nike, Converse, TOMS vagy mondjuk a Birkenstock lábbelijei közül. A gyerekeknek igazi cipő mennyország ez a bolt, melyet a Siesta Richter minőségi cipői és szandáljai tesznek teljessé. Az üzletben kedves és segítőkész kiszolgálás, a webshopban pedig áttekinthető és könnyen használható felület várja a vásárlókat.

Első körben természetesen a Converse tornacipőkre esett a választásom -mint régi nagy kedvencre -, amelyekből - mint minden más cipőből - egészen a legapróbbtól a legnagyobb méretig lehet válogatni az üzletben és az online kínálatban egyaránt.

A fantáziám persze azonnal beindult, így egy 36-os tornacipő mellett, még két, pöttöm lábra való is hazalátogatott velem, hogy a lentebb látható anya-lányai fotók szereplői legyenek.



A fotókról még annyit szeretnék elmesélni, hogy a lányok nagyon élvezték, mind a készülődést  - Dorkáról alig lehetett leimádkozni utána a piros kis tornacipőjét - és a Duna parton zajló fényképezést is, amelyhez ismét Erikát kértem fel a Sunny Photo-tól. Régi vágyam volt, hogy a Duna parton is készüljenek rólunk fotók és örülök, hogy ilyen formában ez az álmom meg is valósult. A lányokról amúgy abszolút nem egyszerű fotókat készíteni, hiszen folyamatosan futnak, másznak és egy pillanatra sem állnak meg, ennek tetejében pedig a szél sem tette egyszerűbbé a dolgunkat, így ismét szeretném megköszönni Erikának a nagyszerű munkáját, az idejét és energiáját, amit ránk áldozott, mert nagyszerű képek születtek.



Biztos vagyok benne, hogy a boltban tett látogatásomat még több fogja követni és a következő vásárlásnál a -10%-os törzsvásárlói kedvezményt is bevetem a kiszemelt lábbelik megszerzésénél. De ez már egy következő történet! 




Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!


You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Nagyon aranyosak a lányok. Az az örök huncut mosoly az arcukon...:)

    VálaszTörlés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!