2017 fogadalma - Még többet olvasni!

by - március 25, 2017

Sziasztok!

A 2017-es Life Book-nak köszönhetően, már most elkezdtem összeirkálni a naptár "Céljaim" feliratú lapocskáira, hogy az új évben miket szeretnék megvalósítani. Az egyik ezek közül, hogy szeretnék újra több időt tölteni az olvasással, mert az elmúlt időszakban nagyon ritkán jutott időm leülni olvasni, és ha akadt is egy szabad fél órám, akkor is inkább mással foglalkoztam, mint ezzel - a számomra kedves - kikapcsolódással. Hogy még szilárdabb legyen az elhatározásom, összeállítottam egy listát azokból a könyvekből, amelyeket mindenképpen szeretnék elolvasni.


Lesley Pearse - Titkok utcája


Már a legelső – magyarul – megjelenő könyvétől kezdve olvasom az írónő köteteit és nagyon tetszik az stílus és a hangulat, ahogy a történeteit szövi. Az új regénye újfent nagyon izgalmasnak tűnik, amiből persze nem maradhatnak el a Pearse-re jellemző sötét titkok sem.

Bár szülei mélységesen ellenzik, hogy az egyszerű származású Dannel randevúzzon, a huszonkét éves Fifi Brown a szívére hallgat, és néhány hónapnyi felhőtlen boldogság után titokban feleségül megy szerelméhez. A jobb élet reményében az ifjú pár Londonba költözik, ám fizetésükből kezdetben csupán egy rozzant albérletre futja Kennington hajdan szebb napokat látott, kétes hírű negyedében. A Dale Street lakói igencsak sokfélék, ám egyvalamiben mindnyájan egyetértenek: Muckle-éknál borzalmasabb szomszédokat senki sem kívánhat magának. Minél több szörnyűséget tud meg róluk, Fifit annál inkább érdekli az utca túloldalán élő, zajos família, ám nem sokkal azután, hogy összebarátkozik a család legifjabb tagjával, rémálomszerű események egész sorozata rázza fel a környékbeliek életét. Vajon fény derülhet az elkövetők kilétére? Az utcában valóban csak Muckle-éknak van takargatnivalójuk? És ami a legfontosabb: lehet még a Dale Streetből igazi otthon és menedék az ott élők számára?



T. és én igazi Trónok harca fanatikusok vagyunk és már alig várjuk, hogy elkészüljön az új évad. Képesek vagyunk egy-egy epizód után még napokig agyalni és elemezni a filmben történteket. Amíg az új részekre várunk, csillapítani kell valamivel a "sorozatszomjunkat", ez a könyv pedig ígéretesnek tűnik mind a kettőnknek, hiszen a Westeros múltjába repíti az olvasókat.


A Királyvár nyomornegyedében malacokat hajkurászó Dunk élete először akkor vett váratlan fordulatot, amikor egy kóbor lovag maga mellé vette fegyverhordozónak. Tíz évvel később az újdonsült lovag élete újabb fordulatot vesz, amikor első lovagi tornáján a Targaryen-ház tagjaival vívhat. Ám aki sárkányokkal táncol, könnyen megégetheti magát...



A Mielőtt megismertelek és a Miután elhagytál kötetekkel engem teljesen levett a lábamról az írónő. Az új regénye hasonlóan romantikus és lebilincselő történetnek ígérkezik. Nem lehet kihagyni erről a listáról!

1946-ban járunk, amikor szerte a világon fiatal nők ezrei kelnek útra, hogy csatlakozzanak a háború idején megismert vőlegényükhöz, férjükhöz. Sydneyből is több száz ifjú asszony tart Angliába a Victoria fedélzetén. A hajó nem pompás óceánjáró, hanem sok viszontagságot látott repülőgép-hordozó, melyen egész seregnyi tengerész és tiszt szolgál, illetve utazik, szigorúan elkülönítve a női részlegtől. A négy főszereplő - Frances, a zárkózott ápolónő, a gazdag családból való, elkényeztetett Avice, a komolytalan, alig tizenöt éves Jean és az őszinte, nyílt természetű Margaret - egy kabinba kerül, s a hathetes utazás alatt sok mindent megtudnak egymásról és önmagukról. Sorra kiderül, hogy mindenkinek van valamilyen féltett titka, és a múlt bonyodalmait csak még terhesebbé teszik a jelen váratlan fordulatai, melyek akár egészen új irányba terelhetik a lányok életét. Hogy az átélt örömök, félelmek és megpróbáltatások után végül mindenkinek jól alakul-e a sorsa, az csak sok év elteltével derül ki...


Ezzel a könyvvel olyan se veled-se nélküled kapcsolatban vagyok. Mivel már belekezdtem az olvasásába, még épen csak ízlelgetem a történetet, azt veszem észre, hogy bármennyire is szokatlan témáról szól, mégis egyre jobban fogynak a lapok a könyvben. Biztos vagyok benne, hogy a végére megnyer magának a fordulatos és nem mindennapi történet!

Kathryn, az ifjú pszichológusnő kemény fába vágja a fejszéjét, amikor úgy dönt, hogy csoportterápiát indít öt nagyon különböző asszonynak. A csoport tagjainak ugyanis látszólag semmi mondanivalójuk nincs egymás számára. Más-más korosztályhoz tartoznak, eltérő a társadalmi helyzetük és a temperamentumuk. A megfontolt Gail, a szabadszájú Bridget, Flavia, a bombanő, az önbizalomhiányos Lizzy és Hannah, az odaadó családanya azonban közös terhet cipel - mindannyiuk férje szexfüggőségben szenved. Kathryn őszintén hisz abban, hogy a tudat, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, sokat segíthet ezeken a nőkön, de vajon valóban így lesz? Képesek lesznek leküzdeni az ellentéteiket, és kialakulhat a hetente összeülő csoportból egy erős, támogató közösség?




A könyv fülszövege nagyon felkeltette a kíváncsiságomat. Rendhagyó és titokzatos szerelmi történetnek ígérkezik, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a történet vége. Egymásra találnak vajon a szerelmesek? Boldog lesz a befejezés?

1939-ben a huszonegy éves Billy Stirling táncolni indul barátjával, és az este folyamán megismerkedik az elragadóan bájos Chrissie Skinnerrel. A két fiatal egymásba szeret, és egy felhőtlenül boldog nyarat töltenek együtt. Billy teljes szívéből szereti Chrissie-t, de amikor szeptemberben kitör a háború, és még ugyanazon a napon a fiú megtudja, hogy kedvese kisbabát vár, inába száll a bátorsága. Később megbánja, hogy olyan csúnyán cserben hagyta a lányt, és érzéseit egy levélben vallja meg neki. A levelet azonban soha nem adja fel. Vajon miért gondolta meg magát Billy? Egymásra talált végül a két szerelmes? Tina Craig is ezekre a kérdésekre kutatja a választ, miután a hetvenes évek elején egy használt öltöny zsebében véletlenül megtalálja Billy levelét. Hogy elterelje a figyelmét saját boldogtalan házasságáról, elhatározza, hogy kideríti, mi történt a hajdani szerelmespárral, nem is sejtve, hogy ez a nyomozás az ő életét is fenekestül felforgatja.



Szerencsére, mire ezt a cikket írom, már úton van hozzám a könyv és landol is az első helyre az olvasási listámon, mert ezért a kötetért félre teszek minden mást, ha a kezemben lesz. Számomra egy kicsit Szürke ötven árnyalata hangulata van a történetnek (ami itt pozitívum), fűszerezve persze Levi egyedi stílusával, ami letehetetlenné teszi a könyveit.

Liza szinte összeroppan kényszer szülte kapcsolatának béklyói alatt. Az aranykalitka egyre szűkebb számára, a boldogság lehetőségétől is megfosztottan semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszakapja szabadságát. Az összeomlás peremén egyensúlyozva egy botrányos éjszakát követően úgy dönt, hogy külföldre utazik.
A kormánypárt új szóvivője, Szentesy Igor veszélyesen mélyre merül a politikai hazugságok feneketlen tengerében. A férfi, a válófélben lévő elnök jobbkezeként számtalan külföldi útra hivatalos, ami éppen kapóra jön a számára: idegen nők ágyában hajszolt élvezetekkel vesz elégtételt darabokra tört szívéért.
A politikai érdekek által szétválasztott páros útjai egy görögországi este keresztezik egymást. A kettejük között fellángoló szenvedély újabb fájdalmat szít vagy ezúttal kegyelmet gyakorol felettük a sors?



Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya

Az írónő szerepel nálam azon a gondolatbéli listán, akiknek a könyveit habozás nélkül beszerzem, legyen szó bármilyen történetről. Kalandos, fordulatos, nem hiányzik sosem a romantikus szál és a történelem eseményei a regényeiből. Egyszerűen imádom Fábián Jankát, aki elsőként keltette életre egy álmomat az Emma szerelme kötettel, amelybe végre a Balatoni nyarakat is megörökítette! 

Külön dicshimnuszt érdemelne ennek kiadásnak a borítója, amit én legszívesebben kinyomtatnék és bekereteznék, mert olyan gyönyörű!

1760-ban Zsófia, az utolsó bécsi boszorkány lánya szomorúan fogadja a Habsburg-trónörökös, József főherceg közelgő házasságának hírét. A lány évek óta titokban rajong Mária Terézia elsőszülött fiáért, és az esküvő napján úgy érzi, valamivel fel kell hívnia magára a főrangú ifjú figyelmét. Ám ehelyett egy másik fiatalember szeme akad meg rajta; a daliás Kolosy Károly, a királynő magyar királyi testőrségének tagja még párbajozik is érte...
Zsófia története egy szerelmi dráma súlyos következményei miatt Párizsban folytatódik, ahol az ő és a családja sorsa akarata ellenére is összekapcsolódik a Habsburgokéval - József császár után Marie Antoinette-ével is. A francia forradalom kitörése előtti években a királyi udvar látszólag fényűző élete mögött rejtett tragédiák sora húzódik meg, amelyekről csak az uralkodók bizalmasai tudhatnak. Közöttük van Zsófia is, aki hiába is próbálna kívülálló maradni, az egyre baljósabb események őt is magukkal sodorják, és hamarosan már a saját és a családtagjai életéért kell küzdenie.


Izgalmas és fordulatokkal teli szerelmi történetnek ígérkezik, ami biztosan megdobogtatja az ember szívét és el is gondolkodtat a kapcsolatokról. Mivel szeretem az ilyen típusú történeteket, el fogom olvasni a könyvet!

Az Eiffel-torony tetején fiatal pár áll, a fiú izgatottan markolássza a titokban magával hozott jegygyűrűt. Mi lesz, ha a barátnője elutasítja? És ha igent mond, hogyan tovább? Amikor elhangzik a válasz - a turisták elragadtatott éljenzése közepette -, minden megváltozik, méghozzá nem csupán a boldog pár, hanem az őket hazaváró családtagjaik és barátaik számára is. Leila csúnyán összetört szívét ápolgatja, mióta a férje egy nap fogta magát, és elhagyta, de most eltökéli, hogy a menyasszony kedvéért jó képet vág az eljegyzéshez. Vonnie, a kivételes tehetségű tortamester fiatal özvegyként épp csak mostanában mer ismét a szerelemre gondolni - ám valaki mintha akadályt próbálna gördíteni elé. Grace pedig, az elvált igazgatónő azon veszi észre magát, hogy fia közelgő esküvője kapcsán a szokottnál több időt tölt volt férjével. Hosszú évek óta külön élnek ugyan, de talán elképzelhető, hogy annak idején hibát követett el? Ahogy az életük eseményei összeszövődnek az esküvőre készülő fiatal páréval, mindannyiuknak szembe kell nézniük a múltjukkal, mert csak így léphetnek tovább.


Még régebben ajánlották nekem ezt a könyvet és most, a listám összeállításánál eszembe jutott, hogy el kellene olvasnom. Több szálon futó, izgalmas és szívbemarkoló történetnek ígérkezik, ami biztosan nyomot hagy az olvasóban.

1854 és 1929 között elhagyott gyerekek tízezreit szállították vonaton az Egyesült Államok keleti partvidékéről a közép-nyugati országrészbe. . A gyerekek sorsa csak a vakszerencsén múlott: vagy befogadó, szerető családra leltek, vagy gyermekkorukat és fiatalságukat kemény munkával, szolgaságban töltötték.
Fiatal ír bevándorlóként Vivian Daly is egyike volt azoknak a gyerekeknek, akik New Yorkból indultak vonattal a bizonytalan jövő felé. Később visszatér a keleti partvidékre, Maine partjai mentén éli csendes, nyugodt életét, emlékei pedig szinte a feledés homályába vesznek. Ám padlásán, ládákba rejtve ott sorakoznak mozgalmas életének relikviái.
A tizenhét éves Molly Ayer tudja, hogy csak azért nem kell bevonulnia a fiatalkorúak börtönébe, mert közhasznú munkában segíthet kitakarítani az idős hölgy padlását. Miközben segít kiválogatni Vivian holmiját, rá kell jönnie, hogy a látszat ellenére sok közöttük a hasonlóság. Molly penobscot indián, akit kézről kézre adtak a nevelőszülők. Vivianhez hasonlóan őt is idegenek nevelték fel, s neki is választ kell találni néhány, a saját múltjával kapcsolatos kérdésre.


Továbbra is sajnálom, hogy még nem olvastam el a Holtodiglan-t és mivel már láttam a könyvből készült filmet, nem is biztos, hogy el fogom. Viszont az író új könyve nagyon érdekel és ha csak feleannyira fordulatos és "hidegrázós", mint az előző történet, akkor nagyon élvezni fogom az olvasást!
  

A fiatal chicagói újságíróra, Camille Preakerre nyugtalanító megpróbáltatás vár néhány hónapos pszichiátriai kezelését követően: főszerkesztője visszaküldi fojtogató szülővárosába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson.
Camille évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával, tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp a markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta. A viktoriánus stílusú, kísérteties családi házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkorának emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal. Miközben egyre mélyebbre rántják sötét múltjának démonai, és felszakadnak soha be nem gyógyult sebei, versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiderítse, ki lehet a tettes. Ha Camille túl akarja élni életveszélyes visszatérését, nem tehet mást, mint hogy egyszer és mindenkorra összerakja múltja kirakós játékának darabjait.


Ti mit olvasnátok el szívesen?


Ha tetszett oszd meg másokkal is!


You May Also Like

0 megjegyzés

Tetszett a bejegyzés? Örülök, ha megosztod velem a véleményed!