Ez most merőben más lesz mint az elmúlt évek ajándékai, a meleg zoknik és puha plédek, amiket azért ajándékoztunk Neked, mert tudtuk, hogy kicsit fázós vagy és jól esik majd néha felmelegedni otthon a tőlünk kapott kedvességekkel.
Bevallom, már nagyon régóta szeretnék írni Neked és bár eddig is hittem valahol benne, hogy valamiképpen biztosan eljutna hozzád, de nem találtam a szavakat. Pedig hónapok óta csak erre vágyom. Elmondani, amit nem tudtam, nem volt már alkalmam rá.
S mikor máskor kívánnék ilyesmit, mint az év egyik legkülönlegesebb napján, amikor a legnagyobb reménnyel teljesülnek ezek a némán elmondott imák? Hiszen karácsonyi csodák léteznek, mint amikor gyermekkoromban a nagy karácsonyi meglepetés csomagok után, végre Te álltál a karácsonyfa mellett egy hosszú és távoli utazás után!
Ez lesz az első, hogy nélküled ünneplünk. Nem tudom, hogy később könnyebb lesz vajon, de most jobban fáj, mint gondoltam és ma már tudom, bár keserű lecke, hogy az ember igazán akkor érzi valaminek a felbecsülhetetlen értékét, amikor már nincs. Az ajándékok értéke pedig nem a megfogható dolgokban rejlik igazán! Fel kellett nőnöm, ahhoz, hogy ezt tudjam, hiszen gyerekként még csak a karácsonyfa fényei és a várva várt csengetés érdekelt, ami az ajándékokat jelentette a fa alatt.
Több hónapja már, hogy elmentél, de én még mindig képes lennék odafutni egy-egy ősz hajú, apró nénihez a városban vagy éppen a vonatról leszállva, akik kicsit is hasonlítanak rád, mert azt hiszem csak eltévedtél valahol én pedig megtalálhatlak ezekben az idegenekben.
Remélem ott ahol éppen vagy láthatod, hogy mennyire hiányzol nekünk, hogy amit életedben adtál, amiért dolgoztál és tettél értünk - bár talán sokkal többet kellett volna mondanunk -, nem múlik el nyomtalanul. Olyan értékes emberként éltél, amit talán sosem hittél el magadról.
Idén két ajéndékot szeretnék neked adni. Az egyik az, hogy mesélek neked a lányokról, akik időközben 4 évesek lettek. Nőttek jó pár centit és híztak fejenként egy-egy kilót, hála a szinte kielégíthetetlen étvágyuknak. Ketten együtt olyan tornádókká tudnak válni, hogy alig lehet őket esténként ágyba dugni. Imádnád nézni őket, ahogy az utolsó hónapokban is mosolyogva figyelted őket, mintha rájuk mindig is emlékeztél volna, ha már az arcokat és neveket nem is tudtad a családból biztosan, de Sárit és Dorkát mindig megismerted. Emlékeznek Ők is rád, sokat emlegetnek és kérdeznek felőled. Okos kislányok, értik, hogy hová mentél.
A másik meglepetésem, amiről teljesen el tudom képzelni milyen lenne az arcod, ha hallanád, az nem más, mint a kisfiunk érkezése! Végig aggódnád a várandósságomat, de nagyon boldog lennél, el tudom képzelni, hogy lesnéd minden kívánságomat, hogy mit szeretnék enni, ahogy a lányokra való várakozás idején is tetted. Anya azt mondta, amikor megtudták, hogy ismét babát várunk, hogy valaki elment és valaki érkezik a helyére. Talán így volt, talán te súgtad meg a kisfiunknak, hogy itt az idő, jöhet, hiszen nagyon vártuk már!
Bárcsak hallanám, bárcsak elmondhatnám, hogy háromszoros dédnagymama leszel jövő márciusban, amikor újra virágoznak majd a fák!
Érdekes, de legtöbbször az jut az eszembe az utóbbi időben, hogy mennyire bánom, hogy nem fogom már megtanulni a recepteket tőled. Nem tudom, hogyan kell krumplilángost készíteni, vagy mi tette olyan felejthetetlenné a karácsonyi sütiket, amikre most is nagyon vágyom. A havas háztetőt, a csöröge fánkot, a lekváros linzert, amit leöntöttél szerencsi csokival és jöttél minden jóval felpakolva a hátizsákodban már korán reggel, a hidegtől kicsípett arccal, de eltökélten, mert tudtad, hogy minden évben a te sütijeidet várjuk a leginkább. Kiraktál minden kívánságlistán szereplő sütit dobozostól, tele lett velük az egész asztal, miközben elmondtad, hogy most se sikerült olyan jól, mert a liszt vagy a cukor nem olyan már, mint régen, mi meg már teli szájjal bizonygattuk, hogy tökéletes lett minden!
Idén mindennél jobban szeretném, ha valahogy teljesülhetne a kívánságom, bár tudom, hogy lehetetlen, hiszen te már máshol sütöd a karácsonyi finomságokat, amiket nem a liszt és nem a cukor tett felejthetetlenné!
Bárcsak feltűnne még egyszer a hátizsákos alakod az utca végén. Még egyszer, még utoljára, ha még ott állnál a karácsonyfa mellett, ahogy gyerekkoromban...
"Minden vihar lassan
Nyugovóra tér
S mély álomba ringat, majd a szél
Lassan összeforr
Nem tátong az űr tovább
És a lélek meghajol
Elengedi bánatát"
/Bagossy Brothers Company/
Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!
Köszönöm Fanni ezt az írást! Jól végig sírtam...én is idén vesztettem el a nagymamámat:(
VálaszTörlésKedves Lilla! Nagyon sajnálom, de hiszek benne, hogy az emlékekben tovább élnek velünk! <3
Törlés