#tabutémák: Születő családok, széteső családok, mi történik egy párkapcsolattal, ha megérkeznek a gyerekek?

Talán a blogolásnak is köszönhető "ártalom" nálam, hogy nagyon szeretem az ismerősi körünkben a szülőket arról faggatni, hogy milyen az életük mióta gyermekeik születtek. Hogyan változtak meg a mindennapjaik, mennyi idejük jut egymásra, el tudnak-e menni kikapcsolódni kettesben? Nemrégiben egy baráti házaspár gyermekeire vigyáztunk, míg a szülők elmentek vásárolni, mert vágytak egy kicsit a háborítatlan nézelődésre (amit teljesen meg tudok érteni), míg egy másik alkalommal egy szintén kisgyermekes családdal beszélgetve az édesanya egyik mondata szöget ütött a fejembe: Imádom a gyerkeimet, de néha nagyon hiányzik, amikor színházba jártunk és a magunk urai voltunk!

Tapasztalataim szerint sok kisgyermekes szülőnek nincs annyi lehetősége a segítségre, hogy legalább havonta egyszer elmehessenek kikapcsolódni és az egyedüli esti program azt jelenti számukra, amikor közösen szenderegnek a kanapén, miután végre ágyba tették a gyerekeket. Persze az is klassz program, sőt életmentő, de valahogy mégsem az igazi.

Talán sokan félünk kimondani, hogy olykor hiányzik a kettesben töltött, független és szabad időnk még a gyermekek előtti életünkből, pedig ennek igénye nemcsak, hogy nem szégyen, de egyenes normális még akkor is, ha szülők lettünk.

Sohasem éltem abban a leányálomban, hogy az esküvő után már ne kellene tenni a kapcsolatunkért. Bár azt belátom, hogy arról elképzelésem sem volt, hogy ezt gyerekek mellett már nem is lesz olyan egyszerű kivitelezni. Amikor megszülettek a kislányaink először az örömámortól rá sem eszméltünk, de később vettük csak igazán észre, hogy minden megváltozott, a feje tetejére fordult az életünkben. Főleg a kezdeti időszakban volt nehéz megtalálni önmagunkat nem csak egyénenként, de a férfi-nő kapcsolatunkban is. 

Sok pár átéli ezt az újraformálódási szakaszt, amikor gyermeke születik. Ez a formálódás pedig nem mindig egyszerű és talán néha úgy tűnhet, hogy már nem is az a férfi és nő vagyunk, akik korábban semmiségekről beszélgettek, akár hajnalig, akik bárhol és bármikor megkívánták egymást, akik frissek voltak és üdék és a legnagyobb veszekedések után is csak egymásra nevettek, majd csókkal békítették ki egymást.

Mi tíz éve vagyunk együtt, ebből 5 éve házasságban. Talán nem tűnik hosszú időnek, de nekünk nagyon eseménydús időszak volt. Diplomák a kézben, első munkahelyek, első napjai, eljegyzés,  és szerelemtől mámoros esküvő, közös otthon és a felújítás pora, amikor azon is nevettünk csak, hogy a fejünkre lógnak a vezetékek, a boldogságtól csillogó szemek a pozitív terhességi teszttel a kézben majd az ikrek születése és a szülőség igencsak friss élménye. Egymás mellett éltünk meg minden szép vagy éppen nehézséggel járó pillanatot. Közösen dolgoztunk, azon, hogy az otthonunkban egy család is megszülethessen. 

Mintha csak egy montázst néznénk romantikus zenei aláfestéssel egy moziban, és szeretem ezt a képet.

Ellenben még a legideálisabb kapcsolatban is akadnak hullámvölgyek és kihívások. Hol több, hol kevesebb, hiszen vannak olyan feladatok, amit minden párnak meg kell oldania, így alakulnak ki a szerepeink. A férj és feleség titulus után mélyvízbe ugrásnak tűnik, amikor APA és ANYA lesztek. Már nem csak egymásnak kell megfelelnetek, de egy új életről kell gondoskodnotok, ez pedig teljesen új és akár váratlan helyzeteket, addig nem látott odalát mutathatja meg a pároknak. Nem csak nekünk, de a környezetünknek is nagy változás ez, vagy ahogy a szaknyelv hívja: krízis. 

Nagyon kevesen foglalkoznak azzal, hogy min megy át egy kapcsolat, amikor megszületnek a gyermekek. Mert bár ők azért érkeznek az életetekbe, hiszen szeretitek egymást és eldöntöttétek hogy családot alapítotok, de hogy ezzel pontosan mi is jár együtt, milyen változásokra lehet számítani arra nem igazán tud senki sem felkészíteni. Nincs oktatás vagy egy jó szakkönyv arról, hogy mire figyeljetek oda, hogyan kerüljétek el a buktatókat.

Nem hiába, egy gyermek érkezése nagy fordulópont egy pár életében és a sok-sok szép pillanat mellett fel kell tudni dolgozni, meg kell tudni oldani azokat a helyzeteket is, amikor már szinte semmi időnk nincs magunkra vagy éppen egymásra, amikor a  anya feszült és fáradt egy nehéz nap után, amikor apa pedig hazaér a munkából és a nyakába kapja az egész napos panaszáradatot, hogy meg kell tudni oldani a romantikus együttléteket valahogy a gyerekek mellett, hogy jönnek a betegségek, a munkahelyi kihívások és a hétköznapok monotonítása, hogy semmire sincs elég idő és a veszekedések akár apróságokon is, hogy miért nincs otthon megint tej és ki nem mosogatott el.  Míg Anya úgy gondolja Apának egyszerű napközben, hiszen legalább egy ebédet megehet felnőtt közegben, rendezett ruhában, nyugalomban, addig Apa talán azon stresszel, hogy milyen állapotok fogadják majd otthon egy hajtós nap után. Mind olyan feszültségokozó helyzet, amely a párok napjaira rányomják a bélyeget és akkor még nem beszéltünk a munkahely vagy akár a család okozta konfliktusokról, amelyek szintén kihívásként jelennek meg a mindennapokban. 

Szeretném őszintén elmesélni nektek, hogy amikor megszülettek a lányok nagyon nagy kihívást kaptunk az élettől és így utólag látom, hogy erre egyáltalán nem voltunk felkészülve, ahogy szerintem sokan érzik így, akár egy gyerek érkezésénél is. Persze nagyon szerettünk volna gyermeket, sosem fordult még meg a fejemben, hogy mi lett volna, ha várunk még egy kicsit, de mi természetesnek vettük, hogy mivel ezt a feladatot kaptuk, ezért ezt kell csinálnunk és minden más igényünk teljesen természetesen szorult a háttérbe.

Boldogok voltunk és hálásak, de olykor azt sem tudtuk, hogy nappal van vagy éjszaka, hiszen a két kicsi mellett olyan monoton körforgás kezdődött 0-24 órában, a munka, a háztartás és a napi rutin mellett, amit erővel alig tudtunk követni. 

Amikor a lányok egy évesek voltak volt egy nagyon nehéz időszakunk. Emlékszem szinte minden nap veszekedtünk. Kimerültek voltunk és stresszesek. Nem tudtunk közös nevezőre jutni a problémáinkban és nem találtuk az egymáshoz vezető utat. Külön aludtunk, szinte alig beszéltünk. Olyan volt, mint egy rémálom. Mind a ketten éreztük, hogy kezdünk darabjainkra hullani, de nem bírtuk megtenni egymás felé a lépéseket, hiszen nem tudtuk hogyan? A mai napig rossz visszagondolni rá, hogy akkor ennyire eltávolodtunk egymástól.

Végső elkeseredésünkben komolyan fontolóra vettük, hogy külön folytassuk tovább, hiszen a lányoknak egyáltalán, de nekünk sem volt kedvező az akkori állapot. 

A saját példánkból kiindulva látom, hogy egy kapcsolatért, akkor is tenni kell, ha gyermek születik egy családba. Természetes, hogy a kezdeti időszakban csak a baba köti le a mindennapok java részét, de fontosnak tartom, hogy az újdonsült szülői pár gyerkőc/ gyerkőcök mellett is tudjon egymással időt tölteni.

Hiszen sokszor ebben az időszakban következik be az, hogy a párok eltávolodnak egymástól, egyre kevesebbet beszélnek, több lesz a kimondatlan feszültség és konfliktus és végül talán úgy döntenek, hogy külön válnak, mert nem találják a megoldást a helyzetükre. 

A kérdés ezután teljesen jogos: Hogyan? Hogyan lehetséges egy apróság mellett is megőrizni a női és férfi szerepeket, hulla fáradtan is vágyni a másik közelségére és nem kiborulni egy nehéz nap után, ha a párunk nem ér haza a megígért időben? 

Mi teljes erőbedobással elkezdtünk azon dolgozni, hogy újra közelíthessünk egymás felé. Azzal kezdtük, hogy nyíltan és őszintén beszéltünk egymásnak az érzéseinkről és a gondolatankról. Nem volt egyszerű. De abban biztosak voltunk, hogy minden ellenére együtt szeretnénk tovább folytatni, nem csak a gyermekeinkért, hanem egymásért is. Olyan dolgok kerültek felszínre, amelyekre a másik nem is gondolt volna, megerősítések, visszajelzések vagy éppen félreértések tisztázódtak. A szerepeink miatt magunkban vívott konfliktusaink is ki lettek mondva, hogy Apaként és Anyaként mitől félünk és mik a nehézségeink. 

Korábban is fontosnak tartottuk, hogy kettesben csináljunk programokat de ezután még inkább odafigyelünk rá, hogy egy hónapban egyszer legalább elmenjünk kettesben vacsorázni, moziba vagy más olyan programra, amit mind a ketten élvezünk és kikapcsol bennünket. Próbálunk a lehető legtöbbet beszélgetni egymással. Nem csak a hétköznapi teendőkkel kapcsolatos dolgokról és a gyerekekről, hanem érzésekről, félelmekről, tervekről vagy dilemmákról. Esténként egy sorozat vagy film mellett a kanapén elmeséljük, hogy mi történt velünk aznap, ez a mi minirandink, amikor nem szakítanak félbe a gyerekek és csak egymásra figyelhetünk és kicsit félretéve az Anya és Apa szerepet, Férfi és Nő lehetünk.

Igyekszünk mindent megbeszélni és ahelyett, hogy hagynánk elmérgesedni a dolgokat lépést tenni a másik felé, még akkor is, ha olykor nagyon nehéz vagy nagyon haragszunk egymásra. 

Olykor nagyon nehéz bocsánatot kérni, belátni, ha hibáztunk és megbántottuk a másikat, de sokkal könnyebb ezután megbeszélni a nehézségeinket.

Visszahoztuk a kapcsolatunkba az apró figyelmességeket is, amelyeket akkor csináltunk, amikor még a kapcsolatunk elején jártunk. Olyan dolgok voltak ezek, amelyekkel kimutathattuk a másiknak, hogy fontos nekünk, hogy szeretjük és odafigyelünk rá. Egy kedves üzenet reggel a párnán, egy tábla csoki meglepetésnek vagy egy ölelés. A napjaink része lett, hogy kimutassuk egymásnak az érzéseinket.

Nem állítom, hogy a kapcsolatunk az utóbbi években teljesen mentes a feszültségektől és sosem hagyja el hangos szó a szánkat - a mentalitásunkat tekintve ez szinte lehetetlen is lenne - , de a konkfliktusainkat, legyen az kettőnk közötti vagy külső dolog okozta, már meg tudjuk beszélni, el tudjuk mondani egymásnak és nem őrizgetjük órákig vagy akár napokig azokat magunkban. 

+tipp: Ha úgy érzitek, hogy nem megy egyedül, de szeretnétek tenni a kapcsolatotokért, megbeszélni a problémás helyzeteket, ne féljetek felkeresni egy párkapcsolati tanácsadót, aki segítő kérdéseivel támogathat benneketeket a problémáitok megoldásában. 

Nem szégyen, ha egy gyermek születése után felborul a rendszer és ebben a kavarodásban nem találjuk egy időre sem egymást sem önmagunkat. Nem szégyen, ha feszültek és szomorúak vagyunk a körülüttünk történő változásoktól. Nem önzőség, ha vágyunk arra, hogy újra együtt lehessünk néha háborítatlanul, hogy jusson időnk egymásra és a kettesben töltött pillanatokra. A gyermekeink érkezése előtt nő és férfi voltunk, akiknek csak egymásra kellett figyelniük, majd megérkeztek a kicsik és hirtelen mind a ketten csak arra tudtunk koncentrálni, hogy az ő igényeiket a lehető legjobb tudásunk szerint kiegélégítsük és elég jó szülőkké váljunk. Ez nagy feladat, ne felejsük el, így teljesen normális, hogy lesznek surlódások is.

Büszke vagyok rá, hogy minden nehézség ellenére, még akkor is, amikor pokolian nehéz volt, együtt tenni tudtunk azért, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat. Nem mondom hogy jó érzés volt (és írni sem egyszerűbb róla), hogy megtörténtek velünk ezek a dolgok, de végre a hátunk mögött hagytuk és erősebbek lettünk tőle. Úgy gondolom és hiszek benne, hogy egy kapcsolatért mindig lehet tenni, ha még megvan bennünk a bizalom és a kölcsönös szeretet egymás felé. A kapcsolatunk nagyon sokat formálódott és erősödött az elmúlt időszakban. Sokat változtunk emberileg, amikor szülők lettünk és sokat változtunk a nehézségeink miatt, de talán sohasem voltunk ennyire biztosak abban, hogy mit érzünk egymás iránt és mire vagyunk közösen képesek.

Talán egy házasság nem midig olyan, mint amilyennek a megosztott képeken látjuk és nem leszünk örökkön-örökké olyan vidámak és szerelmesek, mint az esküvői felvételeken, de a lángoló szerelem csillapodása nem jelenti azt, hogy kihült volna egy kapcsolat. A szeretet, ami kibírja a nehéz napokat és kitart a másik mellett sokkal biztosabb és erősebb kötelék, mint a rózsazsín köd. 

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!