Így mondtam el nekik... / #ujravarandosan 1. /

Július negyedikén, aznap, amikor a férjem reggel elindult egy két napos csapatépítésére, az amerikaiak pedig a függetlenségük napját ünnepelték, én délután 3-kor valami egészen más miatt sírtam örömömben. Sírtam? Zokogtam, mint egy kisbaba, hangosan és remegve. Ahogyan az a baba is fog valószínűleg sírni pár hónap múlva, akinek a meghazudtolhatatlan jelenlélét egy halvány két csíkos terhességi teszt jelezte, amit ott szorongattam a kezemben aznap a fürdőszobában.

Arról egy másik bejegyzésben szeretnék nektek bővebben mesélni, hogy milyen gondolatok játszódtak le bennem, miért volt ez az várakozás most kicsit nehezebb, mint a lányoknál, az öröm pedig kirobbanóbb, felszabadítóbb és az első gondolatom pedig, hogy megköszönjem, hogy újra megtörénik/megtörténhet velem ez a csoda. A második, ami eszembe jutott, hogy ez alkalommal úgy szeretném megosztani a hírt a férjemmel és kislányaimmal, ahogy már régóta tervezgettem, meglepve őket!

Az első várandósságomnál -  amikor azon a bizonyos szemetesből kihalászott teszten végül ott díszelgett az a két csík, az öröm mellett elég erősen jelen volt bennem a döbbenet is, hiszen elképzelésem sem volt még akkor mi vár rám a 9 hónap, majd az anyaság hónapjai és évei alatt. Boldog voltam, de alig mertem elhinni, amit látok, s bár másképp terveztem, de a leendő apuka is csak egy kissé üveges tekintetű, terhességi tesztet szorongató nő képére toppant haza a munkából, aki folyton azt ismételgeti maga elé meredve, hogy: Terhes vagyok, terhes vagyok...

Bár a tervezett bejelentés az első pozitív tesztnél akkor elmaradt, azt hiszem azért bőven kijutott mind a kettőnknek még a meglepetésből, amikor felfedeztük a lányokat a 10. heti ultrahangon. 

Ez alkalommal viszont nem akartam elszalasztani a meglepetést, főleg, hogy véletlenül pont kaptam is egy kis időt ennek megszervezésére, hiszen Tomi csak másnap érkezett haza a munkahelyi csapatépítésről.  

Felhívtam a családi fotósunkat Erikát és beavattam a tervembe, miszerint másnap a Duna parton szeretnék egy kis fotózást szervezni. Nagyon szeretem őt, mert rögtön a cinkosom lett, ilyen rövid időn belül is szabaddá tudta tenni magát és szerintem hasonlóan izgatottan várta, hogy a következő napon megérkezzünk a fotózás helyszínére, ahogyan én.

Csodával határos hogy aznap este, amikor Tomi felhívott nem azzal indítottam a beszélgetésünket, hogy: "Azonnal gyere haza, mert várandós vagyok!" és magamat is meghazudtolva, teljesen közömbösen tudtam vele beszélgetni arról, hogy elmentem a lányokért (elvitt autóval értük az egyik barátnőm, mert akkor még mindig falfehér voltam és remegtem,  mint egy nyárfalevél) és már akkor a perceket számoltam vissza a hazaérkezéséig, mert titkok megtartásában, főleg a sajátjaimban sosem voltam valami jó.

Talán mondanom sem kell, hogy éjjel egy pillanatot sem aludtam és az is csodával határos, hogy a lányok aznap vacsora helyett nem csokit, pizsama helyett pedig nem nagykabátot kaptak az alváshoz, mert annyira el voltam foglalva a gondolataimmal és a szervezéssel, hogy teljesen elkalandoztam néha a fürdetés és az esti rutin közben.

A másnap délután olyan lassan jött el, mintha valaki direkt szórakozott volna velem és bár  nem szoktam Tomit félrevezetni, de ez alkalommal már előző nap elkezdtem beadagolni neki, hogy egy munka miatt szükségem van pár fotóra és legyen szíves kísérjen el minket, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok. A biztonság kedvéért még azt is hozzátettem, hogy neki nem is kell szerepelnie a fotókon. Nekem, akinek azonnal ki kell mondania mindent, ami a fejében jár, elég nehéz volt fenntartani a látszatot, hogy ez is csak egy ugyanolyan péntek délután, mint bármelyik másik.

Úgy terveztem, hogy amikor megérkezünk egy betűtáblát fogok odaadni Tominak, amire azt a feliratot rakosgattam ki, hogy: Hamarosan új autót kell vennünk!  Bevallom sokat nézegettem a Pinterest-en a hasonló "bejelentős" fotókat, de ez alkalommal nem a tökéletesen romantikus képek megkomponálására vágytam, hanem azt szerettem volna, ha a férjemnek azonnal leesik, hogy miért vagyunk tulajdonképpen a parton aznap délután.

Mivel már jó ideje téma volt kettőnk között a baba kérdés és sok mindent átbeszéltünk ezzel kapcsolatosan, azt is tudtuk, hogy nagyobb autót kell majd vennünk, ha érkezik még egy vagy két családtag - szerintem a férfiaknál ez amúgy is egy kardinális kérdés, ha gyermekük születik - , így tudtam, hogy Tomi ebből a feliratból azonnal tudni fogja, hogy milyen örömhírt szeretnék tudatni vele.

A lányok éppen kavicsokkal dobálóztak és mivel folyamatosan jöttek mentek, ezért nehéz volt megfelelően időzíteni, de egyercsak gondoltam egyet és elővettem a táblát, amit akkor már kíváncsian méregetett Tomi, de még nem sejtett semmit.

Azt hiszem az ember életében vannak olyan pillanatok, amelyek örökre beleégnek az emlékezetébe. Ilyen volt, amikor végül hatalmas mosoly kíséretében megfordítottam a táblát és megmutattam neki. Egy pillanat alatt felfogta és az a fajta csillogás látszódott a szemében, amikor először látott menyasszonyként vagy amikor megtudta, hogy ikreink lesznek, később pedig, amikor a kezében tarthatta a kislányait. 

Hatalmas vigyor és öröm, részemről pedig ismét könnyek, majd kicsit később Ő leült egy farönkre és láttam rajta, hogy fejben végigfuttatja az összes dolgot, amit ilyenkor a férfiak szoktak:  "El kell kezdeni nagyobb autót keresni, át kell rendezni a leendő babaszobát, a nagy IKEA szekrénynek mennie kell és korszerűsíteni kell a fűtést is! "

Már csak este mondta el nekem, hogy bármennyire reménykedett benne, de azért nagy meglepetés volt a számára a bejelentésem és végtelenül örül, amiért így megszerveztem és megleptem ezzel a hírrel! 

Aznap délután a lányoknak is elmeséltük, hogy hamarosan valóra válik az álmuk és nagytesók lesznek, de akkor ők még a szégyenlős kis mosolygáson kívül nem sok jelét mutatták annak, hogy örülnek. Az csak később derült ki, hogy nagyon is értették, hogy a kistesó egy nagyon izgalmas és jó dolog, de ahogy nekünk, nekik is kellett egy kis idő, hogy felfogják és elhiggyék, amire már olyan régóta vártunk mindannyian, hogy pár hónap múlva még nagyobb család leszünk!

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!